A Dancing with the Starsban is szereplő Hunyadi Donatella a Best magazinnak mesélt az édesanyjával való kapcsolatáról. Kiderült például, hogy már 15 évesen közölte Kiszel Tündével, hogy nem szeretne vele közösen szerepelni, ami ugyan elkeserítette a naptárdívát, mégis elfogadta a döntést. Tünde reméli, hogy gyermeke idővel híresebb lesz, mint ő.
„Emlékszem, nagyjából 15-16 éves lehettem, amikor egy ebéd alkalmával közöltem vele, én nem szeretnék közösen szerepelni vele sem újságcikkben, sem tévéműsorban. Ez nagyon fájt neki, de elfogadta. Ezek után még inkább nyílt és őszinte lett a kapcsolatunk. De nyilván nagyon szeretem az édesanyámat, és rengeteget köszönhetek neki. Pont nemrég mondta, hogy szeretné, ha néhány év múlva már csak Donatella anyukájaként emlegetnék őt az emberek” – árulta el Donatella a lapnak.
Nem nagyon beszél az édesapjával
Elmondása szerint 7-8 évesen találkozott először vele a bíróság folyosóján, amikor elindult a pereskedés, mivel a férfi nem volt hajlandó vállalni az apaságot. Ezt követően 18 éves korában kereste meg őt az édesapja, mondván, most már nagykorú és az édesanyja nélkül tud vele kommunikálni. „Azóta minden héten beszélünk, de nem alakult ki az a viszony, amit ő szeretett volna, és nem is fog soha. Olyan nekem, mint egy kedves ismerős” – mondta korábban a fiatal lány.