nlc.hu
Életmód
Így győzheted le a magasságtól való félelmedet

Így győzheted le a magasságtól való félelmedet a szakértők szerint

Nem mindennapi megoldást ajánlanak, amiben a másik nagy fóbia kiváltójának, a pókoknak is kiemelt szerep jut. Mit gondolsz, bevállalnád?

A Translational Psychiatry folyóiratban jelent meg egy cikk egy kutatásról, ahol a pókoktól és a magasságtól félő embereket kezelték, és arra jutottak, hogy az arachnofóbia csökkenésével a magasságtól való félelem is 15 százalékkal csökkent.

Régóta azt feltételezték, hogy ha egy személynek több félelme van, akkor többszörös expozíciós terápiára lesz szüksége a saját félelmére szabottan” – mondta Iris Kodzaga, a tanulmány vezető szerzője és a Ruhr Egyetem pszichoterápiás kutatója.

Az expozíciós terápia úgy működik, hogy biztonságos környezetben teszik ki az embert a fóbiájának oly módon, hogy fokozatosan csökkentik az elkerülés lehetőségét, és lassan érik el a betegnél, hogy legyőzze félelmét.

Magasságtól való félelem

Fotó: Depositphotos

Korábbi tanulmányok azt találták, hogy ha valakinek hasonló kategóriájú félelmei vannak, mint például a pókok és a csótányok, azoknál az egyik félelemre épülő expozíciós terápia enyhítheti a másik félelmet is, aminek Kodzaga szerint az az oka, hogy a szorongás ritkán jár egyedül. „Az egyik félelemtől szenvedő betegnél gyakran alakul ki egy másik.” Ez a tanulmány azonban rámutatott, hogy a teljesen különböző kategóriákba tartozó félelmek is kezelhetők ugyanazokkal az expozíciós terápiákkal.

Az a felfedezés, hogy a pókoknak való kitettség csökkenti a magasságtól való félelmet is, új távlatokat nyit a fóbiák hatékony kezelésében” – mondta Kodzaga. Hozzátette, hogy ez azt jelenti, hogy új szemszögből vizsgálhatják újra a terápiás megközelítéseket, és univerzálisabb megoldásokat is fejleszthetnek rájuk. Az persze még nem világos a szakértők számára sem, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz elméleti síkon, ezért további kutatásokat terveznek a terület feltárására.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top