nlc.hu
Életmód
Patty Hearst története és más híres emberrablások

Az FBI egyik legfurcsább ügye: elrabolták és bűnöző lett bulvárcézár unokája

A bulvársajtó megkerülhetetlen alakjának, William Randolph Hearst unokáját 50 évvel ezelőtt rabolták el. Az ügy még ma is nagy hullámokat vet.

„Történetünk kezdetének konkrét színhelye San Francisco előkelő negyedében egy 22 szobás villa. A 20 éves Patricia  Hearst, becenevén Patty, kétéves együttélés után a nyári esküvőt tervezgeti gitározás közben a 26 éves Steve Weeddel. Az időpont február 4. este. Két fekete fiú és egy fehér lány ront be a szobába, a vőlegényt dagadtra verik, a sikongató Patríciát elhurcolják.”

Mert a lány apja nem közönséges em­ber, hanem milliomos, méghozzá nagyhatalmú sajtótulajdonos, és másnap minden amerikai lap, televízió, rádió vezető helyen foglalkozik a szenzációs esettel. Kétségbeesés, fájdalom , ijedtség, részvét keveredik. Néhány tollforgatónak eszébe jut megírni, hogy a többi között az ilyen szenzációkon szerezte millióit a Hearst család”

– így írt a Népszabadság 1974-ben arról az esetről, amit maga az FBI is a legfurcsább ügyei között tart számon.

William Randolph Hearst tehetős családba született, édesapja igazi self-made man volt, vagyis önerőből küzdötte fel magát a gazdagok közé. Fiából is üzletember lett, mégpedig nem is akármilyen, az ő személye ihlette Orson Welles Aranypolgár (Citizen Kane) című filmjének főszereplőjét, övé volt az Egyesült Államok legnagyobb kiadóvállalata, a bulvársajtó atyjaként is emlegetik. Hearstnek és feleségének, Millicentnek öt gyermeke született, köztük Randolph Apperson Hearst, aki maga is öt gyermek édesapja volt.

Patricia Campbell Hearst 1954. február 20-án született. Amellett, hogy minden olyan sportot űzött, amit a tehetős családok gyermekei szoktak, például teniszezett és lovagolt is, édesapja megtanította lőni is. Családjának nem kis fejfájást okozott azzal, hogy a középiskolában beleszeretett egyik tanárába, az akkor 26 éves Steven Weedbe. A kapcsolat komolynak bizonyult, azt tervezték, hogy összeházasodnak.

Patricia Hearst

Patricia Hearst (Fotó: Getty Images)

A 400 millió dolláros követelés

1974. február 4-én este Patricia és vőlegénye a berkeley-i lakásukban tévéztek, amikor kopogtatást hallottak. Egy Angela Atwood nevű fiatal nő állt az ajtóban, aki azt állította, hogy autóbalesetet szenvedett, és használni szerette volna a telefonjukat. Hirtelen két fegyveres férfi rontott be a lakásba, Donald DeFreeze és Bill Harris. Ahogyan Atwood, ők is a Symbionese Liberation Army (SLA) tagjai voltak.

Az Egyesült Államokban az ellenkultúra az 1960-as években kapott erőre, a mozgalom nyomokban 1970-es években is jelen volt még, de egyes források szerint ekkor már jóval radikálisabb formában. DeFreeze 1973-ban, szabadulása után alapította meg az SLA-t, és nem igazán riadtak vissza a komolyabb bűntényektől, vér is tapadt a kezükhöz, az Egyesült Államokban olyan belföldi terrorszervezetként tartják őket számon, amely szélsőbalos elveket vall. 

Steven Weedet brutálisan megverték, menyasszonyát pedig megkötözték. Ugyan az akkor 19 éves diáklány nem hagyta magát, betették az autójuk csomagtartójába, és a rejtekhelyükre hajtottak, ami mindössze 20 percre volt Patricia gyermekkori otthonától. Amikor kiderült, hogy kik az elrablói, a fiatal nő tudta, hogy komoly bajban van, ő is hallott Marcus Foster oaklandi iskolafelügyelő meggyilkolásáról. Az eset állítólag nemcsak az átlagos polgárok, hanem még a többi radikális szervezet tagjai között is komoly felháborodást okozott.

És hogy mi volt az emberrablással a céljuk? Ahogyan azt a fenti idézet is mutatja, a sajtóvisszhang, a nyilvánosság miatt esett William Randolph Hearst unokájára a választásuk.

Patricia szerint elrablói rendszeresen bántalmazták, egy szekrénybe zárták be, amit csak az étkezések idejére hagyhatott el, de mindeközben fontosnak tartották, hogy ismertessék vele céljaikat, hogy mit miért tesznek. Sajnos eredeti tervükre nem volt nyitott a hatóság, vagyis a Marcus Foster miatt fogvatartott társaikat nem akarták szabadon engedni Hearstért cserébe.

Ezután úgy döntöttek, 400 millió dollárt követelnek a lány családjától, pontosabban azt akarták, hogy 70 dollár értékű élelmiszerrel segítsenek minden rászoruló kaliforniainak, és ez becslések szerint 400 millió dollárba került volna. Ilyen vagyonnal Hearst apja nem rendelkezett, de kisebb összegben sikerült támogatni egy szegényeket segítő projektet.

Túszból terrorista?

Az élelmiszergyűjtés sajnos így is kudarc volt, és az SLA állítólag ezt úgy kommunikálta túszuk felé, hogy családja bizony nem törődik vele. Egy április harmadikán készült felvételen Patricia már azt állította, választani kellett, és ő úgy döntött, csatlakozik a szervezethez, harcol a saját és minden elnyomott ember szabadságáért.

„Apu, te azt mondtad, hogy aggódsz az életemért, és azt mondtad, hogy szíveden viseled az ország elnyomott népeinek sorsát és érdekeit. De hazudtál, már biztosan tudom,  hogy te és anyu érdekei sohasem azonosak a nép érdekeivel – hangzott el az üzenetben, amiben apját gonosz disznónak nevezte. – Bizonyos vagyok benne, hogy harcunk igaz és a nép győzni fog”

fejezte be Patricia, aki városi gerillaként már nem is a saját nevét használta.

Patty Hearst

Patty Hearst, amint géppuskával pózol a Symbionese Felszabadító Hadsereg zászlója előtt, 1974-ben (Fotó: Getty Images)

Ő lett Tania, aki még abban a hónapban részt is vett egy bankrablásban a szervezet többi tagjával San Franciscóban. A csapatnak a rablás során, amiben két ember megsérült, 10 ezer dollárt sikerült zsákmányolnia, és a biztonsági kamera felvétele a fegyveres Patricia Hearstről az egész világot bejárta.

Az SLA ragaszkodott ahhoz, hogy a lány önként, kényszerítés nélkül csatlakozott hozzájuk, ő viszont azt állította, azért állt gerillának, mert tudta, csak így maradhat életben. Hogy valóban agymosás áldozata volt-e, arról később így nyilatkozott: „Nem tudom megmondani. Lehet, hogy az életösztön diktálta, de elhittem, amiket mondtak. Az emberek többsége ilyen helyzetben hasonlóan cselekszik. Olvastam hadifoglyokról és politikai foglyokról, akik az erőszak árnyékában, de végül is meggyőződésből teljesítették, amit követeltek tőlük.”

Vannak, akik szerint hazudik, hiszen többször is alkalma lett volna megszökni, de nem tette. Egy halálos kimenetelű lövöldözés után a sajtónak küldött üzenetben pedig újabb meglepő kijelentést tett, állítólag beleszeretett az SLA egyik tagjába, William Wolfe-ba, aki sajnos a lövöldözésben életét vesztette öt társával együtt.

A legjobb ügyvédek sem váltak be

A tragikus eset után Patricia és a szervezet másik két tagja menekülni kezdett, vagyis túszból gerilla, majd szökevény lett. Patricia az elkövetkezendő hónapokban több bűncselekményben is részt vett, a hatóság mindig egy lépéssel le volt maradva, de egyes források szerint családjában például volt, aki tudta, hogy merre jár. „Nagy feltűnést keltett, hogy néhány napja az amerikai-kanadai határon tiltott kábítószer-csempészés kísérlete miatt letartóztatták Anne Hearstöt, Patty húgát, aki ismeretlen kanadai cél felé tartott. Alapos a gyanú, hogy Anne szökésben levő nővérét akarta felkeresni és segítségére sietni” – írta a Tükör.

Majd eljött 1975 szeptembere, amikor az FBI lecsapott rá és egy másik nőre egy San Franciscó-i lakásban. A fiatal lányt fegyveres rablással és lőfegyver használatával vádolták az 1974-es bankrablás miatt. Egy ügyvédváltás után a családja igazi nehézsúlyú védőket bízott meg, például F. Lee Bailey-t, aki Albert DeSalvo, vagyis a bostoni fojtogató, valamint később például O. J. Simpson oldalán tűnt fel a bíróságon. 

Patty Hearst

Patty Hearst két FBI ügynök vezeti az 1976-os tárgyalására (Fotó: Getty Images)

Míg a tárgyaláson az ügyészség arról próbálta meggyőzni az esküdteket, hogy Patricia tudta, mit csinál, ügyvédei arra hivatkoztak, hogy agymosásnak volt kitéve, és attól tartott, megölik, ha nem viselkedik úgy, ahogyan elvárják tőle. A védelem pszichológusai szerint trauma komoly hatással volt rá, mind fizikailag, mind lelkileg és szellemileg, IQ-ja állítólag 130-ról 112-e csökkent.

Érvelésük nem volt hatásos. 1976 szeptemberében a 22 éves Patty Hearstöt hét év börtönbüntetésre ítélték, ebből 22 hónapot kellett leülnie, 1979-ben Jimmy Carter elnök közbenjárására lerövidítették büntetését.

2001-ben, utolsó hivatali napján Bill Clinton pedig elnöki kegyelemben részesítette, vagyis törölték a nevét a bűnügyi nyilvántartásból.

„Elkényeztetett fiatal lányként kerültem a kezükbe. Először terrorizáltak, de aztán megismertettek primitív politikai nézeteikkel. Mai szemmel csak azt mondhatom, hogy látszólagos politikai motivációjuk ellenére lényegében közönséges bűnözők voltak” – jelentette ki egy későbbi nyilatkozatában Hearst, és azt is elárulta, igen haragszik az elrablóira. – Bár meg kell mondanom, ha nem így történik, soha nem ismertem volna meg közelről a prostituáltak, a terroristák vagy a narkósok világát” – tette hozzá.

Patricia Hearst és férje Bernard Shaw

Patricia Hearst és férje Bernard Shaw (Fotó: Gary Fong/San Francisco Chronicle via Getty Images)

Ugyan a vele történtek még mindig megosztja az embereket, élete később egyenesbe került, Patricia feleségül ment az egyik testőréhez, Bernard Shaw rendőrtiszthez. A párnak két gyermeke született, emellett szerepelt John Waters több filmjében, jótékonysági szervezetekkel dolgozott együtt, írt egy könyvet, és hobbiként kutyatenyésztéssel foglalkozik. 

Boldog a családi életünk, s úgy gondolom, ez a legfontosabb dolog. Mi se vagyunk szegények, de azért vannak nálunk gazdagabbak is. Mégis állítom, ők nem olyan boldogok, mint én

nyilatkozta még korábban.

Ami az SLA tagjait illeti, többen még 1974-ben életüket veszítették, az utolsó két embert pedig 1999-ben és 2002-ben tartóztatták le.

Hírhedt emberrablások

Charley Ross

1874-ben a Charley Ross családjával Philadelphia egyik jómódú negyedében élt. 1874. július 1-jén fivérével éppen a házuk előtt játszottak, amikor két férfi édességet és tűzijátékot ígérve nekik elrabolták őket, Míg testérvét később elengedték, Charley soha nem került elő. Az emberrablók 20 000 dolláros váltságdíjat követeltek, de a kisfiú apja ezt az összeget nem tudta kifizetni. Az eset bejárta az egész sajtót, mivel az Egyesült Államokban ez volt az első olyan nyilvánosságra került eset, amikor emberrablók pénzt követeltek. 

ifj. Charles Lindbergh

A mindössze húszhónapos Charlest 1932. március 1-jén rabolták el szülei otthonából, majd több olyan levél is felbukkant, amit az elkövetők írhattak, az elsőben még 50 000 dollárnyi, a másodikban 70 000 dollárnyi váltságdíjat követeltek. Mivel a család tehetős volt, elő tudták teremteni az összeget, de a kisfiú soha nem tért haza, holttestét 1932. május 12-én találták meg egy sekély sírban. A rendőrség végül egy német származású ácsot, Bruno Richard Hauptmannt nevezte meg gyanúsítottként, a férfit halálra ítélték. Az „évszázad bűnügyéről” rengeteg összeesküvés-elmélet született.

A Lindbergh bébi

A Lindbergh bébi (Fotó: AFP)

Nell Donnelly

A nagy gazdasági világválság idején megszaporodtak az emberrablások, és a kicsi Charles Lindbergh ügye mellett az egyik legnagyobb nyilvánosságot az USA legnagyobb női divatmágnásának, Nelly Donnelynek az esete kapott. 1931. december 16-án Nelly este kilépett az irodájából, és beszállt az autójába. Amikor hazaért, a kocsifelhajtó bejáratát hirtelen elállta egy másik jármű. Amikor rájött, hogy el akarják rabolni, rúgni és sikoltozni kezdett, de sajnos nem sikerült kiszabadulnia, sofőrjével beültették őket egy másik autóba, és elvitték őket egy ismeretlen helyszínre. Az asszony férje barátjuktól és szomszédjuktól, James Reed egykori szenátortól kért segítséget, aki alvilági kapcsolatait kihasználva elérte, hogy Nellyt és sofőrjét szabadon engedjék.

ifj. Frank Sinatra 

A legendás énekes és színész fiát 1963. december 8-án rabolták el öltözőjéből. Sinatrától 240 000 dolláros váltságdíjat követeltek, amit ő ki is fizetett, az emberrablók pedig tartották a szavukat, és fiát szabadon is engedték. Bár nem sokat látott, Frank Jr. vallomása alapján az FBI-nak így is sikerült az elkövetők nyomára bukkanni. Mint kiderült, az emberrablás kitervelője, Barry Keenan még középiskolából ismerte a fiú nővérét, Nancyt. A tárgyaláson a védelem megpróbálta meggyőzni az esküdtszéket, hogy az egész csak reklámfogás volt, és vannak, akik a mai napig úgy vélik, ez az igazság. Tény, Keenan szabadulása után sikeres vállalkozó lett, 1983-ban már 17 millió dolláros vagyonnal rendelkezett.

Ifj. Frank Sinatra

Ifj. Frank Sinatra a sajtó kérdéseire válaszol, miután az emberrablók szabadon engedték (Fotó: Getty Images)

J. Paul Getty III

J. Paul Gettyt, a világ egyik leggazdagabb emberének unokáját Rómában rabolta el egy olasz bűnszövetkezet. Emberrablók 17 millió dolláros váltságdíjat követeltek, Getty azonban ezt nem volt hajlandó kifizetni. „Van még 14 unokám, Ha fizetek egy fillért is, mindegyiküket elrabolják” – érvelt. Később azonban változott az álláspontja, unokája levágott fülét ugyanis elküldték egy újságnak, és azzal fenyegetőztek, hogy a fiút darabokban kapja vissza a családja, ha nem fizetik ki a pénzt. Végül 2,89 millió dolláros váltságdíjban állapodtak meg, a tinédzsert 1973 decemberében engedték szabadon. A fogság nagyon megviselte a fiút, később kábítószer-függőséggel küzdött, és mindössze 25 éves volt, amikor súlyos agyvérzést kapott. A rendőrség az ügyében kilenc férfit tartóztatott le, de csak kettőt ítélt el a bíróság.

(via 1,2,3,4,5, 6)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top