nlc.hu
Életmód
Vb: aranyérmes Rasovszky Kristóf

Rasovszky Kristóf a vb-aranyérem után: „Most mindenki engem akar majd megverni”

A 26 éves nyíltvízi úszó a magyarok első érmét szerezte a dohai világbajnokságon.

Rasovszky Kristóf aranyérmet, Betlehem Dávid pedig a 6. helyével olimpiai kvótát szerzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a dohai világbajnokságon. A 26 éves, ötkarikás ezüstérmes Rasovszky karrierje második világbajnoki címét szerezte meg: 2019-ben, Kvangdzsuban 5 kilométeren, míg most az olimpiai versenyszámban diadalmaskodott. A 20 éves Betlehem felnőtt pályafutása egyik legjobb egyéni vb-eredményét elérve biztosította be olimpiai indulását.

Rasovszky Kristóf

Rasovszky Kristóf másodszor lett világbajnok, de először az olimpiai távon – Fotó: MTI/Derencsényi István

A dohai öbölben zajló, hat 1660 méteres körből álló olimpiai kvalifikációs viadalon 79-en szálltak harcba az utolsó kvótákért. Mint az MTI írja, rögtön a rajt után az európai “nagymenők” – köztük a két magyar – “megrántották” a mezőnyt, és komoly iramot diktáltak, az első kört Rasovszky zárta az élen. A táv feléhez érkezve is ő tempózott elől, de a mezőny nagyon együtt volt, az első tizet – köztük a negyedik helyen álló Betlehemet – mindössze 4 másodperc választotta el egymástól.

Rasovszky Kristóf

Rasovszky Kristófnak szólt a Himnusz a vébén – Fotó: MTI/Derencsényi István

Az élmezőny a folytatásban is együtt tempózott, az utolsó kört a francia Logan Fontaine kezdte meg az élről, de a többiek szorosan ott voltak a lábvízén. Ezer méterrel a cél előtt még mindig kevesebb mint 2 másodperc volt a különbség az első és a hetedik között, óriási helyezkedés indult meg, Rasovszky pedig az élre tört. A magyar klasszis az utolsó kanyart követően két testhossznyi előnyt szerzett és innen már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet, magabiztosan diadalmaskodott, megszerezve ezzel a magyarok első érmét a dohai világbajnokságon.

Rasovszky Kristóf

Rasovszky Kristóf az aranyéremmel – Fotó: MTI/Derencsényi István

Az aranyérmes úszónk a verseny után azt mondta, nehéz dolga lesz az ötkarikás játékokon, hiszen most már mindenki őt akarja majd legyőzni. “Azt beszéltem a feleségemmel otthon, a verseny előtt, hogy 10 kilométeren van Eb-ezüstérmem, vb-ezüstérmem, olimpiai ezüstérmem, de soha nem nyertem és most ez megvan. Nyilván egy részről egy nagyon jó dolog, másrészről egy nagyon nehéz dolog is lesz, (…) most mindenki engem akar majd megverni ezen a távon”nyilatkozta a közmédiának.

Rasovszky Kristóf világbajnoki aranyérméhez Orbán Viktor is gratulált a közösségi oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top