Frontálisan csapódott egy kamionba Bebe (Abbe Dániel), még főiskolás korában szenvedett súlyos balesetet. Minderről a Palikék világa By Manna műsorában beszélt először – írja a Bors.
Elmondása szerint az egyik barátja mellé szállt be az autóba, az úton azonban megcsúsztak a havon és frontálisan ütköztek egy kamionnal. “Mázlim volt, azt kell mondjam, hogy az égiek figyelnek rám” – jegyezte meg az énekes, aki bevallotta: ezt követően élete legnehezebb életszakasza kezdődött.
“Másfél évig tartott, mire abban a formában, ahogy most vagyok, járni tudtam. Több operáción estem át” – mesélte Bebe, aki elárulta: azóta nem ül be más mellé. Ha fellépésre mennek, akkor is rendszerint ő vezet. “Nem szeretem a kontrollt kiengedni a kezemből” – indokolta.
A 47 éves énekes amúgy nemrég arról beszélt, hogy már készen áll a családalapításra, nagyon szeretne már gyereket. “Már abban a korban vagyok, hogy jó lenne család, de a vektorok nem abba az irányba mutatnak. Én nagyon szeretnék családot, gyerekeket” – vallotta be Bebe, aki bár jelenleg szingli, hisz abban, hogy még megtalálja az igazit, akivel az álma is valóra válhat, hogy édesapa legyen.