Róma egyik központi kórházába ment kivizsgálásra Ferenc pápa szerdán, miután továbbra is gyengélkedik influenzás megbetegedés miatt.
Ferenc pápát egy fehér színű Fiat 500-as jármű vitte a kórházig, amely a Tevere folyón levő szigeten működik, írja az MTI.
Az egyházfő reggel részt vett a szerdai általános audiencián, amelyen a beszédét egy munkatársa olvasta fel helyette. Az audiencia után a Vatikánból a kórházba ment.
„Még mindig náthás vagyok” – mondta a meghallgatáson a pápa, aki péntek óta gyengélkedik. Az utóbbi napokban le is mondta programjait, de a vasárnapi beszédét megtartotta a Szent Péter téren.
A 87 éves pápa november végén is influenzás volt. Akkor a Gemelli-klinikán vizsgálták ki, és lemondani kényszerült decemberi külföldi útját Dubajba, ahol a nemzetközi klímakonferenciára várták.
Azt megelőzően is jöttek hírek arról, hogy az egyházfő nem érzi jól magát, illetve 2023 nyarán, júniusban szorult belgyógyászati műtétre. Hasi sérvvel operálták meg. A beavatkozás előtt pár hónappal az egyházfő Magyarországon járt, 2023. április 28-án reggel érkezett hazánkba, és látogatása három napig tartott.