Rákot vagy agyvérzést is jelezhetnek ezek a szokatlan tünetek

Csízi Ágnes | 2024. Április 26.
A legsúlyosabb betegségeknek is akadnak olyan jellemző tünetei, melyek nem kifejezetten közismertek. Ha ezekre odafigyelünk, akár az életünket is megmentheti!

Egy-egy tünet gyakran számtalan dolgot jelenthet, nagy hiba volna azonnal halálra rémülnünk, ha felfedezünk valamit. De igenis fontos észrevennünk, ha valami másképpen működik testünkön, testünkben, mint ahogyan megszoktuk azt. Cikkekből, plakátokról, tanfolyamokról és filmekből is megtanultuk, hogy azonnal mentőt kell hívnunk, ha például az arc féloldali bénulását vesszük észre magunkon vagy máson, ahogyan az is intő jel, ha vállba sugárzó mellkasi fájdalmat tapasztalunk. Akad azonban több olyan tünet is, ami ezeknél sokkal kevésbé ismert, pedig sok múlhat azon, hogy jelentőséget tulajdonítunk-e neki!

Állkapocs fájdalma

A szívrohamok több mint 50 százaléka úgynevezett csendes roham, mely főleg nőknél fordul elő, és egyáltalán nem a jól ismert jeleket mutatja. Tünetei közé tartozik például az állkapocsba sugárzó fájdalom, de szintén figyelemfelkeltő jel a szokatlan mértékű gyengeség is.

Gödröcskék a mellen

Amikor mellrákra gondolunk, többnyire a tapintható csomók jutnak eszünkbe. Rosszindulatú daganatot jelez azonban az is, ha mellünkön rücskös, narancsbőrre emlékeztető terület alakul ki, esetleg horpadást tapasztalunk. Szintén intő jel lehet a bőr elváltozása is ezen a területen.

Kettős látás

Több kiváltó oka is lehet: fertőző betegségektől egészen súlyosabb kórképig, mint amilyen például az agydaganat vagy a stroke. Mindenképpen fontos, utóbbi miatt pedig különösen sürgető is a végére járnunk, ha ilyesmit észlelünk.

Fotó: GettyImages

Hirtelen hidegrázás

Nemcsak láz okozhatja, hanem meglepő, de ezt is kiválthatja a szívroham. Különösen akkor kapjuk fel rá a fejünket, ha a semmiből jön, nincs rá magyarázat, nem áll hátterében láz, hőemelkedés vagy fizikai megterhelés.

Gyakori vizelési inger

A prosztataták korai jele lehet a gyakori vizelési inger, különösen éjszaka. Jellemzően az idősebb férfiaknál fordul ez elő. Ha emellett nehézséget jelent elindítani vagy éppen tartani a vizeletet, megszakításokkal sikerül csak kiüríteni a hólyagot, akkor feltétlenül érdemes szakemberhez fordulni.

Viszketés

A bőr viszketése és gyakori fertőződése hátterében elképzelhető, hogy cukorbetegség áll. A magas vércukorszint miatt a test kevésbé képes harcolni a fertőzésekkel szemben, ezért tapasztalhatjuk ezt a tünetet, kimondottan gyakori, hogy mindez a nemi szerveken és azok környékén fordul elő.

Ízérzékelés csökkenése

Nem is olyan régen még a Covid-fertőzés jutott azonnal eszünkbe, ha úgy tapasztaltuk, hogy nem vagy kevésbé érezzük az ízeket vagy szagokat. Az ízérzékelés változása, az ízek tompább érzékelése azonban sajnos a Parkinson-kór korai jele is lehet.

Erős teltségérzet

Természetes, hogy egy bőséges étkezés után úgy érezzük, tele vagyunk. Ha azonban az elfogyasztott étel mennyisége és korábbi tapasztalataink nem indokolják a teltségérzetünk mértékét, emellé pedig még éjszakánként jelentkező gyomorfájdalom is társul, akkor fontos kivizsgáltatnunk magunkat, mert gyomorfekély is húzódhat a háttérben.

Exit mobile version