Meglepetés: a szakállas nő, mint jelenség egyáltalán nem újkeletű dolog. Annyira nem, hogy már a 9. században is készültek olyan alkotások, amiken népszerű és ismert nőalakokat sűrű, férfias szakállal ábrázoltak; így például Szűz Máriát is. No, nem véletlenül. Akkoriban ugyanis még igencsak stabil lábakon tartotta magát az az elképzelés, miszerint azoknak a nőknek a teste, akik nem szexelnek (eleget), a hiánytól egész egyszerűen – és természetesen maguktól – túlforrósodik, és ezen folyamat részeként férfiasabbá válik. Az egyszeri 9. századi festőművész tehát a „túlhevülés miatt maszkulinabb külsőt” vagyis, hát mondjuk ki, a szüzességet ábrázolta a szakállal.
És ezzel nem volt egyedül. A korra jellemző volt ugyanis az ilyesfajta ábrázolás; akkoriban a szakállas nő nem megbámulandó, szánni való csodabogár, hanem a tisztaság, ártatlanság jelképe volt. A Telegraph vonatkozó történeti áttekintése szerint ez még jobbára a középkorban is így volt: egy korabeli legenda például részletesen taglalja egy bizonyos keresztény leány, Wilgefortis történetét. A fiatal lány magát Isten és a keresztény hit szolgálatának áldozta, apja azonban megpróbálta őt nőül adni a mór királyhoz. A történet szerint a lány minden tőle telhetőt megtett, hogy meghiúsítsa az esküvőt: imádságaiban arra kérte Istent, hogy akadályozza meg az esküvőt. Végül Wilgefortis a nagy napon dús szakállal az arcán ébredt, ami meghiúsította az esküvőt, ám ettől a lány apja olyan haragos lett, hogy még aznap keresztre feszítette gyermekét (akiről egy csodás szobor is készült, ami még ma is látható a Westminster apátságban).
A válasz a kérdésre: hirzutizmus
Fizikai tünetekkel járó szexhiány és isteni közbeavatkozás helyett az igazság az, hogy a nőknél tapasztalható túlzott szőrnövekedést nagyon is valós, egyéb kellemetlen tünetekkel is járó betegségek válthatják ki, többek között például:
- az inzulin magas vérszintje,
- policisztás ovárium szindróma (PCOS),
- mellékvese túlműködés és daganatok,
- kóros elhízás,
- a petefészek bizonyos daganatai,
- a pajzsmirigy megbetegedései,
- terhesség.
Ezek a betegségek mind felelősek lehetnek a túlzott szőrnövekedésért, vagy más néven hirzutizmusért, aminek következtében a nőknél olyan testtájakon is fokozott szőrnövekedés tapasztalható, ahol egyébként csak férfiakra jellemző az erősebb testszőrzet: bajusz, szakáll, mellkas, comb hátsó része.
A szakemberek úgy vélik, a hirzutizmust az egészséges női szervezetben csak kis mennyiségben termelődő androgének (tesztoszteron, dihidrotesztoszteron) túltermelése váltja ki
és a betegség az összes etnikai csoportot figyelembe véve a nőknek mindössze 5-15 százalékát érinti. A túlzott szőrnövekedésen túl a hirzutizmus egyéb tünetei közé tartozik még:
- hang mélyülése,
- kopaszodás,
- akné,
- mellméret csökkenése,
- izomzat növekedése.
A nő, aki büszkén viselte a szakállt
Az 1865-ban született, francia Clementine Delait talán az egyetlen, akit szokatlan arcszőrzete miatt nem megvetés és közröhej tárgya volt a maga idejében, hanem éppen ellenkezőleg, népszerű, köztiszteletnek örvendő személy. Clementine életében a „legillusztrisabb és legszélesebb körben ünnepelt szakállas nő” volt Franciaországban, amire ő maga is elmondhatatlanul büszke volt. Olyannyira, hogy röviddel a halála előtt meghagyta, hogy sírkövére a következő megemlékezést véssék majd fel az örökösei: „Itt nyugszik Mrs. Delait, Thaon szakállas hölgye”.
Delait egyébként mindössze 18 éves volt, amikor – a családi legendárium szerint – az arcán is látványosan nőni kezdett a szőr.
A fiatal lány először szégyellte a szőrszálakat, épp ezért rendszeresen és alaposan borotválta az arcát is, csak miután megházasodott és férjével közösen kocsmárosként kezdett dolgozni, döntött úgy, hogy végre abbahagyja a borotválkozást és hagyja megnőni a szakállát is.
A vendégeknek ez annyira megtetszett, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy Mrs. Delait tiszteletére nevezzék át a kocsmát Le Café de la Femme á Barbe-ra (szabadfordításban Kávézó A Szakállas Nőhöz).
A férje 1928-as halála után Clementine aztán kétszer is körbejárta a bolygót, mint szakállas hölgy, és eközben ugyanennyiszer utasított vissza egy bizonyos Phineas T Barnumot, aki a Barnum & Bailey Cirkusznak igyekezett megnyerni őt. Kevés sikerrel.
Cirkuszi látványosság, szörnybemutatók
Miközben Mrs. Delait-nek megadatott, hogy valósággal lubickolhasson a szakállas nő szerepében, a 19. században élő kortársai zömében nem voltak ilyen szerencsések. A többséget cirkuszokban, szörnycirkuszokban, vagy ha úgy tetszik freak-showkban mutogatták, rettenetes körülmények között, az életük pedig folyamatos bizonytalanságok és kegyetlenkedések között tölt.
A mexikói születésű Julia Pastranát még gyerekként adták el szülei egy cirkusznak. Mire 20 éves lett, a fiatal lányt már többször kiállították Nagy-Britanniában és Amerikában is, mint „a világ egyik csodáját”. A kíváncsiskodók – túlzás nélkül – a világ minden pontjáról érkeztek, hogy a saját szemükkel láthassák a „Medve Asszonyt”, a „Majomhölgyet” és a „Világ legrondább nőjét”. Pastranát végül feleségül vette a cirkusz igazgatója és menedzsere, Theodore Lent. A tragikus sorsú nő végül teherbe esett, ám a szülés közben meghalt. Kisfia, aki örökölte az anya veleszületett hipertrichózisát, vagyis a hormontermelő szervek rendellenességét és emiatt az egész testét vastag szőr borította, csak néhány nappal élte túl az édesanyját.
Kettejük tragédiájánál csak az a szörnyűbb, amit Theodore tett velük a haláluk után.
A férj Julia és az újszülött fiuk holttestét Oroszországba szállítatta, ahol bebalzsamoztatta őket, majd kiállította anyát és fiát a hazaszállításukat követően.
A testeket egészen az 1972-es évekig mutogatták a nyilvánosság előtt, csak ezután kerültek az oslói egyetem törvényszéki orvostudományi intézetéhez. Miután az egyetem minden kétséget kizáróan azonosította Juliát, holttestét hazaszállíttatták a szülővárosába, ahol végre el is temették őt.
Manapság?
Mindenképp fejlődés, hogy a szakállas nőket ma már nem balzsamozzuk be a haláluk után és nem mutogatjuk őket szörnycirkuszokban, a tény azonban tény: az arcszőrzet továbbra is tabunak szállít a nők körében. Ahogy a testpozitivitás és az elfogadás egyre nagyobb teret hódít, úgy jelennek meg a hirzutizmussal küzdő influenszerek is. Harnaam Kaur és világ leghosszabb női szakállán Guinness-rekordere, Erin Honeycutt szerepvállalásukkal a PCOS-re és a betegség kellemetlen mellékhatásaira igyekszik felhívni minél szélesebb körök figyelmét.