nlc.hu
Életmód
2 év haladékot kaptak a babaváró hitelesek

Kiderült, mennyi haladékot kaptak a babaváró hitelesek

Jó hír a gyermektelen babaváró kölcsönösöknek.

Két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítják a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt – jelentették be a hétfői Kormányinfón. Mint az MTI megjegyzi, a döntést azzal indokolták, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

“A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is” – magyarázta Vitályos Eszter kormányszóvivő.

A visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a 2 évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

Mint ismert, júniusig kellett volna teljesíteni a feltételeket azoknak, akik az elsők között vették fel a babaváró hitelt, ugyanis letelt az az 5 év, amit gyermekvállalásra kaptak. Aki nem teljesítette volna a feltételeket, annak egy összegben, büntetőkamattal kellett volna visszafizetnie az eddig igénybe vett támogatást, és a futamidő hátralévő része sem lett volna számára könnyebb, mivel a törlesztőrészletek is megugrottak.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top