nlc.hu
Életmód
Élve perzseltek meg egy disznót a böllérfesztiválon, felfüggesztett börtönt kaphatnak

Élve perzseltek meg egy disznót a böllérfesztiválon, felfüggesztett börtönt kaphatnak

Állatkínzás lett a hagyományőrző disznóvágásból.

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség arra a két férfira, akik maguk is elismerték, hogy élve perzseltek meg egy disznót a tavaly márciusi, ingyenesen látogatható, nyíregyházi böllérfesztiválon – számolt be az RTL Híradó. Akkor már az utolsó, a 16. állatot vitték a mészárszékre, amikor súlyos hibát vétett a két böllér. Ugyan elvágták az állat torkát, de még röfögött és lélegzett, ennek ellenére perzselni kezdték. A disznó még ekkor is élt, szörnyű kínokat élhetett át, mielőtt elpusztult.

Az ügyészség szerint bűncselekmény történt, ezért állatkínzás miatt emeltek vádat a két böllér ellen. “Megszegték az állatvédelmi törvény, illetve a vágóállatok levágásával kapcsolatos jogszabály előírásait, és az állat kábítása, illetve a kivéreztetése során sajnos az állat még életben volt” – nyilatkozta Martossy György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Főügyészség főügyésze.

Korábban a főszervező – a videófelvételek kiszivárgásakor – álhírnek nevezte az élve perzselést, mert szerinte minden rendben (“az állatvédelmi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően”) történt az eseményen. Az RTL Híradó most hiába kereste, nem reagált.

A kormányhivatal korábban bírságot szabott ki és állatvédelmi oktatásra kötelezte a szervező egyesületet.

Az állatvédők ugyan örülnek annak, hogy vádemelésig jutott az ügy, de szerintük az indítványozott büntetés nagyon kevés.

Az ügyben nem kért tárgyalást az ügyészség, vagyis a bíróság 30 napon belül dönthet a két vádlott büntetéséről.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top