Lefutotta a félmaratont, majd hetekre rá végstádiumú rákkal diagnosztizálták a sportolót

F.C. | 2024. Július 28.
Azt hitte, az életmódja miatt sosem lesz rákbeteg.

Govind Sandhu úgy érezte, csúcsfitt formában van, amikor május közepén influenzaszerű tünetek, köztük láz, éjszakai izzadás és testfájdalmak jelentkeztek nála. A 38 éves crossfitnesz versenyző éppen egy félmaratont teljesített a szülővárosában, az ausztráliai Sydney-ben, majd pedig már készült egy közelgő maratonra, amikor súlyos diagnózist kapott.

“Crossfitneszversenyző vagyok, aki maratonokat és ultramaratonokat fut. A felkeléstől egészen a lefekvésig minden a  csúcsteljesítményre van optimalizálva. Nem iszom, nem dohányzom”nyilatkozta a Good Morning America-nak. Sandhu azt mondta, először azt hitte, hogy tünetei az intenzív edzések vagy a nyárról őszre változó ausztráliai évszakváltás következményei. Ehelyett 5 héttel a tünet első jelentkezése után már 4. stádiumú non-Hodgkin-limfómát (a nyirokrendszer rosszindalatú daganatos megbetegedését) diagnosztizáltak nála.

“Lefutottam úgy egy félmaratont, hogy már a 4. stádiumban voltam. Azt hittem, mindent megtettem az életmódommal, hogy ne legyek beteg, de aztán rájön az ember, hogy ez bárkivel megtörténhet. 38 éves vagyok, és rákos– furcsa ezt hangosan kimondani” – vallotta be Sandhu, akinél a diagnózist követően máris megkezdték a kezelést, ami 6 kemoterápiát tartalmaz.

Miközben kemo-kezeléseket kap, a sportoló mindezt dokumentálja a közösségi oldalán, hogy felhívja a figyelmet a rákra, különösen a fiatalok körében. “Ez az utolsó dolog, amiről azt hittem, hogy megtörténhet olyan valakivel, mint én” – jegyezte meg. Azt reméli, azzal, hogy megosztja a történetét, miszerint súlyos rákbetegséggel küzd, arra ösztönözhet másokat, akik hasonló harcon mennek keresztül, hogy ne érezzék magukat annyira egyedül.

“Azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy amit ők átélnek, azt én is átélem. Ha már egy embernek segíthetek, aki szintén ezen megy keresztül, már abszolút megérte” – hangsúlyozta a sportoló.

(via)

Kiemelt fotó forrása: Instagram / @govindsandhu 

Exit mobile version