Több mint fél évig tartó felújítás után csütörtökön újranyitották a Nyugati téri McDonald’s-t. Az éttermet többször is a világ egyik legszebb McDonald’s éttermének választották. A műemlék épület a különleges belsőépítészeti elemek megtartásával, természetes építészeti anyagok használata mellett, újult meg teljesen, 1,8 milliárd forintból.
A Nyugati téren az elsők között, 1990-ben nyílt
Magyarországon McDonald’s. Az étterem a cég hazai étteremátalakítási programjának utolsó állomásaként kapott különleges belsőt. Az átalakítás során a Nyugati pályaudvar mellett található épület a vasútállomáshoz hasonlóan megtartotta összetéveszthetetlen neoreneszánsz és neoromantikus jegyeit. A belsőépítészet valódi, természetes anyagokat használt fel. Az étterem öntött terrazzo padlót, fa-, bőr- és rézburkolatot kapott. A belső terek és pillérek díszítő festését restaurátor-csapat végezte.
„A Nyugati étterem mindig is rendszerünk egyik legimpozánsabb étterme volt. Azt hiszem, étterem átalakítási programunk jelentőségéhez méltó, hogy az
évekkel ezelőtt meghirdetett projekt utolsó állomása
ez a legendás épület lett, megkoronázva ezzel a teljes folyamatot. A Nyugati téri McDonald’s 34 évvel ezelőtt, 1990-ben nyílt meg, és a világ egyik legszebb McDonald’s éttermeként tartják számon. Fél év alatt újítottuk meg, úgy, hogy hűek maradhassunk ehhez az örökséghez. Az átalakítás során számos, a McDonald’s rendszerében világszinten is egyedinek számító megoldást, valódi, természetes építőanyagokból készült elemeket is felhasználtunk” – mondta el Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.
Az étterem egyik látványossága az ételszállító szalag,
amely a hazai McDonaldsok közt egyedülálló módon a termékeket a konyha két szintje között továbbítja. A vendégek eközben egy üvegdobozon keresztül követhetik szendvicseik útját.