nlc.hu
Életmód
Milák Kristóf edzőinek jutalma

Milák Kristóf egyetlen edzőjét sem javasolta jutalomra

A párizsi olimpián elért eredményeiből Milák Kristóf felkészítő edzői is profitálhatnak.

A párizsi olimpián arany- és ezüstérmet is szerző Milák Kristóf úszó nem írt be nevet a jutalmakat jóváhagyó nyomtatványra a szakemberek nevéhez. A kétszeres olimpiai bajnok helyett a Magyar Úszó Szövetség írta be a neveket – írja a Sportal. A név pedig nagyon nem mindegy, hiszen egy-egy olimpiai bajnok, éremszerző

Milák Kristóf egyetlen edzőjét sem javasolta jutalomra

felkészítő edzői több tízmillió forintot kaphatnak, 

így Milák segítői is. Ő viszont a szükséges formanyomtatványon a felkészítő edző, a nevelő edző, és az életjáradék kedvezményezett rubrikát is üresen hagyta. Így pedig egyetlen szakember sem kapott volna jutalmat, illetve életjáradékot. Az edzők 45 éves kortól ugyanannyit kapnak mint a versenyzők. Milák

párizsi arany- és ezüstérmének jutalma 94,27 millió forint.

Az üresen hagyott helyeket a Magyar Úszó Szövetségnek joga volt kitölteni, így a hivatalos tréneri triumvirátus került ide: Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc és Zala György erőnléti edző, akivel Milák Kristóf valóban végig dolgozott. A MOB elnöksége és a sportért felelős államtitkár is elfogadta a döntést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top