Pár éve bevezették az iskolákban a mindennapos testnevelést, ami azon nyomban megbicsaklott azon, hogy mindennapos testnevelés helyett délutáni duplatesi lett, délelőtt ugyanis nem tudták beszuszakolni az órarendbe, és oda is csak azoknak kellett bejárni, akik nem tudtak sportegyesületi igazolást szerezni. Most pedig, “az iskola akkor hat, ha szenvednek a gyerekek” alapon kitalálták, hogy nincs több kibúvó, mindenkinek be kell járnia a duplatesire, aki nem igazolt versenyző. Éljen a 39-40. munkaóra a héten – gyerekeknek. Oldják meg!
Mondjuk, az, hogy az iskolák hogyan oldják meg, csak hobbi szinten érdekel, az viszont már húsba vág, hogy a gyerekek hogyan fogják beleépíteni az életükbe. Eddig ugyanis, ha egy gyerek a kedvenc sportját sportegyesületben űzte, kapott egy igazolást, amivel felmentést kapott a délutáni duplatesi alól. Ennek folyományaként, annak idején gombamód szaporodni kezdtek a sportegyesületek, de kis ár ez azért, hogy a gyerekek örömmel mozogtak.
Ez idén megváltozott, mostantól a felmentéshez egyenesen versenysportolónak kell lenni. Mintha a mozgás csak akkor számítana, ha a végén a gyerek megmérkőzik valakivel és érem kerül a nyakába, különben a megtett lépéseket nem méri a lépésszámláló, az erőfeszítés nem épül be az izmaiba, nem lesz tőle nagyobb a tüdőkapacitása, nem lesznek tőle rugalmasabbak az érfalai, nem lesz kiegyensúlyozottabb a vércukorszintje és nem lesz jobb a közérzete, kizárólag a plecsni hatására.
Bár a közbeszerzésekben venné ilyen komolyan a kormány a versenyt!
Mindenkinek jut kosárlabda (fotó: Getty Images)
Ettől a tanévtől tehát az van, hogy középiskolában már szinte az összes gyereknek kötelező lesz bejárni a duplatesire. Ekkorra ugyanis többségében már abbahagyják a versenysportot, mert rájönnek, hogy az életben más örömök is vannak, mint a heti öt-nyolc edzés, plusz a versenyek minden hétvégén, és hát az iskola mellett, ami napi nyolc óra, plusz otthoni tanulás, elég nagy luxus a sportba fektetni minden szabad erőforrást. Főleg, ha egy komoly eredményhez se nem elég elszánt, se nem elég tehetséges a gyerek, ami ebben a korban már eléggé ki szokott forrni.
És mivel az egészségmegőrző és örömsport, amit viszont továbbra is szívesen csinálnak a gyerekek, az állam szerint nem számít sportnak, mehetnek be az iskolába délután, hogy tesitanári felügyelet mellett csináljanak valamit. De mit? Számoljunk egy kicsit! A hét minden napjára jut egy teljes évfolyam, ami egy átlagos középiskolában legalább 150 fő. Ennyi gyereknek kell egy időben tornatermet biztosítania az iskolának, hogy legyen hol megtartani a tesiórát.
Na most, ugye senki se fog megdöbbenni, ha leírom, hogy tornaterem, az nincs. Egyszerre ennyi gyerekre legalábbis, szinte semelyik iskolának nincs kapacitása. Megmondom, mit lehet csinálni egyszerre 150 gyerekkel a szabadban: futtatni őket. Az nagyon jó. Egy dologra: hogy egy életre megutálják a mozgást. Nehogy már azt sportoljanak, amit akarnak! Tessék azt sportolni, amit lehet! Ez nem kívánságműsor, ez a magyar oktatási rendszer!
Itt jelezném a biztonság kedvéért, hogy egyáltalán nem vagyok sportellenes, sőt! A magam részéről azt gondolom, hogy a mozgás: maga az élet. Pont olyan fontos, mint a jó étel, a tiszta víz és levegő, az öröm és az emberi kapcsolatok, melyek hiánya szintén összeegyeztethetetlen az élettel.
A sport jó. Úgy értem, a mozgás, nem pedig mások sportjának a nézése, mert ez utóbbitól viszont még soha senki nem lett egészségesebb. A szükséges számú tornaterem helyett valamiért mégis stadionokat épített szakmányban a kormány, ahol egyszerre összesen huszonketten sportolnak, tízezrek meg nézik. A tornatermekben pont fordított lenne az arány: sportolnak százak, és egy nézi: a tesitanár, de ő is inkább instrukciókat ad. De hát, erre már valamiért nem jutott pénz.
A mindennapos testnevelésóra sem lenne szerintem ördögtől való, azt leszámítva, hogy nem mindennapos, és sose is volt az, mert a délutáni duplatesibe sűrítették – tornaterem hiány miatt. Ez már eleve egy szükségmegoldás volt, ezért mindenki próbált kibújni alóla mindenféle kreatív módszerekkel, és nem is volt túl nehéz, mert a legtöbb iskola könyörgött maga is biztatta a gyerekeket, hogy oldják meg másképp. Így meg, hogy a gyerekeknek csak egy kisebb része járt csak be, nagyjából fenntartható volt.
Mostantól viszont nincs kibúvó, beterelnek 150 gyereket a 30 fős tornaterembe, hadd szóljon! Legfeljebb egymás lábára lépnek, vagy valami, kit érdekel? Gyakorlatilag egy újabb végrehajthatatlan rendeletet hozott a kormány, amit akkor sem tudnának az iskolák betartani, ha akarnák. Helyette most lázasan keresik a kiskapukat, mert ha megfeszülnek, se tudnak az iskola egy vagy két tornateremébe egy egész évfolyamnyi gyereket begyömöszölni. Mondjuk, ha nem mozognak, hanem állnak, mint az évnyitón, akkor beférnek. Nem kell folyton izegni-mozogni, ennyi. Ha nem tetszik, lehet menni futni a parkba. Ja, tél van, hideg és sötét? Este hat óra van, és még nem voltál otthon? Tetszett volna versenysportolónak menni!
Erre jött az a csodás ötlet, hogy ha nincs tornaterem, akkor tartsanak elméleti testnevelésórát. Nem röhög! Ez ugyanis abszolút egybevág a rendelet indoklásának utolsó mondatával, hogy azt mondja: „Mindezek mellett Magyarország továbbra is támogatja az órarenden kívüli sportolást.”
Azt leszámítva, hogy nem támogatja, mert nem hagy rá sem időt, sem kedvet, de még lehetőséget sem, abban azért igazat mond, hogy tessék órarenden kívül sportolni, mert órarenden belül tuti nem fogtok.
Ez az egész már megint csak arra volt jó, nehogy valamit jó kedvvel, bőséggel csináljanak a gyerekek. Megint lenyomtak valamit a torkukon, teljesen feleslegesen. Az ország megint eggyel rosszabb hely lett, a szabadságunk megint eggyel kevesebb, az iskoláknak megint nehezebb lett, és még értelme sincs, mert a gyerekek edzettségi állapota ettől aztán biztos nem fog javulni.
Akinek van tippje, hogy erre az egészre mi szükség volt, kommentelje oda!
