nlc.hu
Életmód
Lenyelt álmában egy csótányt, 3 napig rossz lehelete volt

Lenyelt álmában egy csótányt, napokig rossz lehelete volt

Miután már sárga köpetet köhögött fel, orvoshoz fordult.
alvás,

Mindannyiunk rémálmát élte át egy 58 éves, kínai férfi. Egy éjszaka azt érezte, hogy valami felmászik az orrán, majd pedig azt, hogy az a valami lemegy a torkán. Köhögni kezdett, de nem jött ki semmi, így csak visszaaludt. Másnap azt tapasztalta, hogy különösen rossz lehelete van, sőt 3 nap elteltével is továbbra is undorító szagú volt. Amikor pedig már sárga köpetet kezdett felköhögni, úgy döntött, orvosi segítséget kér.

Először fül-orr-gégész szakorvosához fordult, de a felső légutak vizsgálata során nem találtak semmi gyanúsat. A beteg azonban meg volt győződve arról, hogy valami nincs rendben, ezért egy légzőszervi specialistát is felkeresett.  Mellkasi CT-vizsgálatot végeztek el rajta, melynek során a jobb alsó lebeny hátsó szegmensében egy árnyékra figyelt fel az orvos, amely arra utalt, hogy idegen tárgy ragadt oda. Ezután hörgőtükrözést végeztek el a kínai férfin, ekkor derült csak fény az elképesztő esetre.

„Az eljárás során már egyértelműen láttam azt a valamit, aminek szárnyai vannak és a légcsőbe tapadt. Az idegen testet rengeteg váladék burkolta be. Annak leszívása után az idegen test már szabaddá vált. Ekkor derült ki, hogy egy csótányról van szó” – számolt be a történtekről az orvosa, Dr. Ling.

Miután eltávolították a rovart a férfi légcsövéből, a területet többször átmosták és megtisztították a váladéktól, így a belőle áradó bűz rövid időn belül teljesen elillant. A szerencsétlenül járt kínai férfi teljesen rendbe jött, másnap már haza is engedték a kórházból.

Dr. Lin Ling elmondta, hogy nagyon ritkák az ilyen bizarr esetek, de azt tanácsolja, hogy ha azt érezzük, hogy egy idegen test ragadt az alsó légutakba, a lehető leghamarabb forduljunk orvoshoz.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Fülvizsgálat Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top