Az angliai Brighton Royal Sussex Kórházának egyik sebésze azzal döbbentette meg a kollégáit a műtőben, hogy a svájci bicskájával ejtette meg a bemetszést a páciens mellkasán, mivel nem talált steril szikét.
A beteg túlélte, de állítólag sokkolta a munkatársakat a sebészorvos felelőtlensége, hiszen egy zsebből előhúzott bicska egyáltalán nem steril, ráadásul nincs is helye a műtőben.
Egy, az ügyben nyilatkozó orvosprofesszor azon is kiakadt, hogyan lehetséges az, hogy nem volt elegendő steril szike a műtőben.
A kórháznál azt reagálták, azért választotta a bicskáját a sebészük, mert vészhelyzetről volt szó, de elismerték, hogy ezzel vétett az operációk eljárási protokollja ellen.
A BBC információi szerint ugyanez a sebész két hónap alatt három olyan – állítólag alacsony kockázatú – műtétet hajtott végre, amelyek során mindhárom beteg nem sokkal az operációt követően meghalt. A vizsgálatok azt derítették ki, hogy rossz ellátásban részesülhettek a betegek, ez okozhatta a halálukat. A rendőrség amúgy több mint 100 orvosi gondatlansági esetben nyomoz a kórházat működtető trösztnél. A társaság vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatokból levonják a tanulságokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy az egészségügyi szolgáltatásaik a lehető legbiztonságosabbak legyenek.
(via)
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock