nlc.hu
Életmód
Nemzeti Színház nézőjének balesete

Mentő rohant kórházba a Nemzeti Színházban balesetet szenvedő nézővel

A Nemzeti Színház épületében csütörtök este sérült meg egy néző.

Csütörtökön balesetet szenvedett egy néző a Nemzeti Színház épületében. A színház illetékese a Telex kérdésére arról adott tájékoztatást, hogy a baleset az Egy, kettő, három – Az ibolya című előadás előtt történt, a Gobbi Hilda Színpad közönségforgalmi részén, a büfé szintjén.

Mentő rohant kórházba a Nemzeti Színházban balesetet szenvedő nézővel

A balszerencsés vendég a nézőtér bejáratával szembeni

bal oldali lépcsősoron botlott el, majd elesett.

A nézőtéri ügyelők azonnal mentőt hívtak, akik ellátták a sérültet, majd pár perccel később beszállították a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára.

„A Nemzeti Színház hangsúlyozza, hogy minden előírásnak megfelelően jártunk el. A baleset helyszínét azonnal megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a terület nem volt balesetveszélyes. A Színház a továbbiakban figyelemmel kíséri a sérült állapotát”

– írta a balesetről a Nemzeti Színház. Az Országos Mentőszolgálat arról adott tájékoztatást, hogy a nézőt könnyebb fejsérüléssel vitték kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top