nlc.hu
Életmód
Dudoros fej a beaktánctól

Dudor nőtt a fején az éveken át tartó breaktánctól

Méretes kinövést okozott a feje búbján a 19 évnyi breaktáncolás.
breaktánc

Egy 30-as éveiben járó breaktáncosnak, aki már 19 éve pörög a fején, egy szőrtelen dudor alakult ki a feje búbján – számolt be egy friss orvosi esettanulmány. A szóban forgó illető az elmúlt években hetente körülbelül ötször, 2-7 percen gyakorolta a fejen pörgést. A púpot már régebben észlelte, de – elmondása szerint – az elmúlt 5 évben nagyobb lett, és érzékeny tapintásúvá vált.

A kinövés jelenléte és a vele járó kellemetlenségek azonban nem akadályozták meg a táncost abban, hogy folytassa a rendszeres fejen pörgést.

A dudor és a páciens koponyájának vizsgálata után az orvosok azt állapították meg, hogy a bőr és a koponya közé ékelődött be, és kitüremkedés jóval vastagabb, mint az azt körülvevő szövetek. Az orvosok végül úgy döntöttek, hogy sebészi úton eltávolítják a jókora, 33,4 x 0,6 x 2,9 centis kinövést.

Jól ismert breaktáncosok körében ez az úgynevezett „breaktánc-búb szindróma” – amely hajvesztéssel, fejbőr-gyulladással járhat – ám mostanáig csak kevéssé és nem alaposan dokumentálták. Egy német tanulmány szerint 100 megkérdezett breaktáncos 31 százalékának hajvesztést váltott ki a rendszeres fejen pörgés, míg 24 százalékánál fájdalommentes dudor alakult ki a fején, 37-en pedig fejbőrgyulladásról számoltak be.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy amennyiben hetente több mint háromszor gyakorolja a táncos a fejen pörgést, – még ha csak néhány percig is -, nagy eséllyel alakul ki nála hajvesztés, sőt púp is.

(via)

Kiemelt fotó forrása: YouTube / ITV News – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top