Az alsótagozatos kötelező olvasmányok nagy része nem igazán tudta már kisiskolás korunkban sem megugrani az ingerküszöbünket. Ettől még néhánynak mégis sikerült magával ragadnia a tanulók figyelmének zömét. Emlékeim szerint Eric Knight Lassie hazatér című regénye egy volt ezek közül. Hihetetlen, micsoda kalandos utazást tett meg az a skót juhászkutya – az pedig még hihetetlenebb, hogy a valóságban is történnek hasonlóan bámulatos hazatalálások.
Idén januárban például a két és fél éve elkóborolt Zeusz talált vissza a tiszakécskei családjához. A kutyát 2013-ban fogadta be a család, és ugyan volt benne chip, ahhoz rossz telefonszámot rendeltek. Zeusz 2021 nyarán tűnt el, hónapokig keresték őt, eredménytelenül. A család aztán időközben elköltözött, az eb viszont mégis visszatért az előző ház környékére. Így mikor a neten Zeusz gazdáját keresték, az édesanya azonnal hívta a tiszakécskei ebrendészetet.
„Hatalmas volt az öröm, a gazdi sírva telefonált, hogy két év fél év után meglett a kutyusa”
– nyilatkozták.
Amerikában egy Georgia May nevű mentett kutyus 56 kilométert baktatott hazáig 2015-ben, miután kirándulás közben elszaladt a gazdáitól San Diegóban. Laser, egy beagle 2010-ben tűzijátékok miatt fogta menekülőre a winnipegi családjától, hogy aztán hat hét múlva visszatérjen hozzájuk. 1924-ben pedig Bobbie, egy border collie keverék kutya egy autóstúra alatt veszett el. A négylábú ezután Indiánától az Oregon állambeli Silvertonig caplatott vissza a családjához: ez egy hat hónapos, 4500 kilométeres túrát jelentett, számtalan hegyvidéki útvonallal.
De mégis hogyan tudnak ezek a kutyák ilyen döbbenetes utakat megtenni? A szakértőknek van rá tudományos magyarázata.
Lassie a skótjuhász (Fotó: Element Films)
A mentális térkép elengedhetetlen
A kutyák az iránykövetési ösztönüket feltehetően az elődjüktől, a szürke farkastól örökölték. Ez az állat óriási területeket barangolt be Eurázsia-szerte – és itt háziasították először a kutyákat.
Zazie Todd állatviselkedési szakértő szerint az emberekhez hasonlóan látszólag a kutyáknak is megvan az a képességük, hogy „mentális térképet alkossanak a környezetükről. Valószínűleg az övék egy kicsit különbözik a miénktől, mivel elsősorban a szagok alapján tájékozódnak.”
A szagkövetés az egyik módszer, amit a négylábúak arra használják, hogy belőjék magukat az őket körülvevő világban, navigáljanak benne. Ez pedig nem meglepő annak tudatában, hogy az övék 10-100 ezerszeresen jobb, mint az emberi szaglás.
Így nem véletlenül dolgoznak a legnagyobb szimatú kutyák a rendőrségnél – pillanatok alatt kiszagolnak egy bombát vagy drogokat –, valamint az egészségügyben – meg tudják állapítani szag alapján azt is, hogy ki covidos vagy diabéteszes.
Az ebek képesek beazonosítani a számukra ismerős területeket vizualitás, szaglás és hallás segítségével. Sőt, néhányunk el tud igazodni azáltal, hogy „felismeri az otthonuk és a jelenlegi helyük viszonylagos helyzetét ugyanazon mérföldkőhöz képest” – mondja Bridget Schoville, az Aspca menedék viselkedési tudományának vezető igazgatója. „Ezeket a referenciapontokat használva aztán képesek egyenesen hazautazni.”
Belső iránytűjük is van
A vándormadarak, a lazac vagy a bálna csak néhány azon állatok közül, melyek úgynevezett magnerorecepcióval tájékozódnak, azaz érzékelik a Föld mágneses mezejét, és ezt használják az orientációhoz. Hogy pontosan milyen szerveik irányítják mindezt, nem tudni – az egész képesség meglehetősen zavarba ejti a tudósokat.
A kutyák is a belső iránytűvel rendelkező állatokhoz tartozhatnak – ezt derítette ki egy 2020-as cseh kutatás. Ebben 27 vadászkutyát választott ki egy hároméves kísérletre, mely során az ebek több, mint 600 terepgyakorlaton vettek részt.
Ezekben általában a tudósok GPS nyomkövetőt és kamerát tettek a kutyákra, mielőtt szabadon engedték volna őket egy-egy ismeretlen erdős területen. Mindegyikük átlagosan 1,5 kilométerre szaladt be a fák közé. Amikor a gazdáik hazahívták az állatokat, 60 százalékuk a szaglásukat használva kereste meg az útvonalat, ami visszavezetett a gazdijukhoz.
Másik 30 százalékuk azonban valami teljesen mást csinált. Ezek a kutyák olyan felderítő módszert alkalmaztak, mely során a már járt utat egy teljesen járatlanra cserélték.
Először az erdő észak-déli tengelyén futottak egy rövid távot, függetlenül attól, pontosan merre álltak a gazdáik. Mivel nem volt ismerős vizuális támpontjuk, ezért valószínűleg a Föld mágneses mezejét használták a navigációra.
A kutatók „iránytű futásnak” keresztelték ezt a metódust. Azt figyelték meg, hogy azok a kutyák, akik inkább a magnerorecepcióra támaszkodtak a szaglás helyett, hamarabb találták meg emberi társaikat. A tudósok így arra a következtetésre jutottak, hogy az ebek valószínűleg összevetik a mentális térképüket a mágneses mezővel, hogy betájolják magukat, amikor elvesznek.
Lutri és Árnyék az Úton hazafelé c. filmben (Fotó: Profimedia)
Az otthon az, ahol a kutyád van
Átlalánosságban elmondható, hogy „a kutyáknak nincs lehetősége megtanulni, tapasztalatot szerezni vagy begyakorolni egy távoli helyről való hazatérést”. Erre Hynek Burda, a német Duisberg-Essen Egyetem zoológus professzora hívta fel a figyelmet. Szerinte azért van ez így, mert a modern házikedvenceket már úgy tenyésztik, hogy minél közelebb akarjon lenni a gazdijához.
Az emberek körében nevelt ebek az emberi szülő-gyermek kapcsolathoz hasonló kötődést képes kialakítani. Ez a fajta kötelék pedig erős motiváció a hazajutásra
– tette hozzá Monique Udell, az Oregon Állami Egyetem ember-állat interakcióval foglalkozó laborának igazgatója.
A szakértők szerint, amikor egy kutya elveszik, az nemcsak számunkra, de számukra is rémisztő élmény. Ezért is fontos, hogy mindig figyeljünk a legjobb négylábú barátainkra, hogy ne kóboroljon el, illetve legyen benne mikrochip vagy viseljen a gazdi telefonszámával ellátott nyakörvet.
Persze a fenti történetekből tudjuk, hogy ez sem mindig garancia az állat hazatalálására. De a különlegesen jó tájékozódási képességük mindig fenntarthatja bennünk a reményt, hogy Lassie-hez (vagy épp Zeuszhoz) hasonlóan biztonságban hazatérjenek az elcsatangolt kutyusaink.
