nlc.hu
Életmód

Azt a mindenit: így fest bikiniben a 60 éves Keresztes Ildikó

A mai napig nagyon jó a viszonyuk, 2010 óta ismerik egymást.

Keresztes Ildikó annak idején Takács Nikolas mentora volt az X-Faktorban, a barátságuk és szakmai kapcsolatuk pedig a mai napig megmaradt. Olyannyira, hogy a napokban meglátogatta a Szlovákiában született énekest, a Tátrában kirándultak és pihentek együtt. A tavaly 60. születésnapját ünneplő színésznő-énekesnő több fotót is megosztott a minivakációról, az egyiken egy wellness-ben pózol, nyilvánvalóan bikiniben – fantasztikusan néz ki!

„Örök hálám üldözzön Sona és Niko ezért a pár szép napért… Sok cuki embert ismertem meg és csodákat láttam” – írta a posztjában Keresztes Ildikó. 

Takács Nikolas és Keresztes Ildikó 2010-ben a második helyig meneteltek a tehetségkutatóban. Az énekes mindig is példaképnek tartotta mentorát, annak idején a fináléban, élő adásban is bevallotta neki. „Annyira szeretem ezt a nőt, ezt az előadót, talán egy kezemen tudom megszámolni, hogy kit engedtem igazán magamhoz, és ő az egyik, imádlak!” – mondta.

Takács Nikolas és Keresztes Ildikó

Fotó: RTLII Sajtóklub

Akkoriban azt találgatták, hogy talán összejött sokkal fiatalabb mentoráltjával Keresztes Ildikó, ám azóta kiderült, hogy erről szó sem volt.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top