nlc.hu
Életmód

Napi 22 liter tejet ivott – sokkolta az orvosokat, hogy mi történt a vérével

Iszonyú mennyiségű tejjel oltotta szomját egy holland férfi.
tejivás, fotó: iStock

Szokatlan esetet dokumentáltak a rotterdami Masstaad kórház orvosai az International Journal of Clinical Medicine című orvosi folyóiratban. A beszámolójuk szerint egy 54 éves férfi hosszú időn keresztül annyi tejet ivott, hogy súlyos egészségügyi komplikációk léptek fel nála.

Ez is érdekelhet Mezítláb otthon Megnézem

A túlzott tejfogyasztás a vér kalciumszintjének ugrásszerű emelkedéséhez, úgynevezett hiperkalcémiához vezetett. Az eredmény: hányinger, hányás, gyengeség és zavartság. Végül súlyos vesekárosodást szenvedett, és az intenzív osztályon kötött ki amiatt, hogy hosszú időn át napi 22 liter tejet ivott.

A kórházba kerülése előtt két nappal korábban felkereste a háziorvosát, aki a vércukorszintje alapján a cukorbetegség egy formáját diagnosztizálta nála, ám az előírt gyógyszerek szedése nem hozott javulást. A kórházban azonban kiderült, hogy egy ideje naponta mintegy 22 liter, 3,5 százalékos tejet fogyasztott.

Az orvosok által dokumentált táplálkozási táblázat szerint ez 1540 gramm fehérje, 1980 gramm cukor és 1496 gramm zsír elfogyasztását jelentette mindössze két nap alatt. A kórházban az 54 éves férfi azonnal gyógyszert kapott, hogy lecsökkentsék a kalciumszintjét.

Az orvosok szokatlan jelenséget is észleltek a férfinél: „tejszerű” volt vére, ez a megnövekedett zsírkoncentrációra utalt, ami zavarossá teszi a vért. Feltűnő volt még a puffadt hasa is. Ezek a tünetek egyaránt azt mutatták, hogy a túlzott tejfogyasztás súlyos élettani hatásokat gyakorolt a férfi szervezetére.

A túlzott tejfogyasztás lehetséges egészségügyi kockázatai:

  • Kalciumtúladagolás: A túlzott tejfogyasztás a szervezetben túlzott kalciumfelhalmozódáshoz vezethet, ami vesekő kialakulásához és egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet.
  • Laktózintolerancia tünetei: Nagy mennyiségű tej fogyasztása laktózintoleranciát válthat ki, ami emésztési zavarokat, puffadást és hasmenést okozhat.
  • Fokozott telített zsírbevitel: A teljes tej magas telített zsírtartalmú, ami nagy mennyiségben fogyasztva növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Az orvosok tapasztalatai szerint ritkák az ilyen esetek, azonban – az eset kapcsán is – felhívják a figyelmet a kiegyensúlyozatlan táplálkozás veszélyeire.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top