nlc.hu
Életmód

Nem szereted a körforgalmat? Itt az új verzió, ami minden szempontból sokkal jobb lesz

Sebastian Hasselblom svéd mérnök megreformálta az autós közlekedést azáltal, hogy újragondolta a körforgalomról alkotott képünket. Az újfajta körforgalom a Hasselcirkeln nevet kapta, és az első ilyen csomópontok építése már idén megkezdődik Svédországban.

A több sávos körforgalmak esetében mindig fennáll az ütközésveszély, mivel a sofőrök gyakran összezavarodnak a szabályokat illetően. A svéd mérnök, Sebastian Hasselblom magára vállalta a probléma megoldását. Az általa tervezett új típusú körforgalmat Hasselcirkeln-nek (Hassel-kör) hívják.

A koncepciót már 2021-ben bemutatta, de akkor még csak technikai tervként létezett. Ezután a Svéd Közlekedési Hatóság is bekapcsolódott a projekt fejlesztésébe, és a segítségükkel megszületett a végleges verzió. Még az idén megkezdődik az első Hasselcirkeln típusú körforgalmak építése Uppsala városában.

 

A Hasselcirkelnbe behajtó sofőröknek az áthaladás során nem kell sávot váltaniuk. Egy sávban hajtanak be a körforgalomba, és ugyanabban a sávban is hagyják el, miközben a sávok nem keresztezik egymást. A szakemberek szerint egy ilyen körforgalom kevésbé kaotikus és alacsonyabb baleseti kockázatot hordoz magában.

Hasselcirkeln

Megreformálja a körforgalmat a Hasselcirkeln (forrás: hasselcirkeln.se)

A hatóság úgy számol, hogy az új típusú körforgalom akár 72 százalékkal csökkenti a balesetek számát, miközben 22 százalékkal növeli a forgalom áteresztőképességét, így nemcsak biztonságosabbá, hanem gördülékenyebbé is teszi a közlekedést.

Uppsala városa már tervezi a meglévő csomópontok átépítését, és néhányat teljesen az alapoktól építenek újjá. A Skåne régióban további három meglévő körforgalmat alakítanak majd át Hasselcirkeln típusúvá. Az újfajta körforgalom nagy figyelmet kapott Lengyelországban, Hollandiában és Németországban, és várhatóan előbb-utóbb ezek az országok is kipróbálják majd, ha pedig pozitív tapasztalatokat hoz, akkor Európa más részein – akár nálunk – is megjelenhet.

(via)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top