nlc.hu
Életmód

Pár perces napi szokások, amelyektől akár 100 évig is élhetsz

Ezeket az egyszerű szokásokat könnyű lesz beépíteni a mindennapjaidba, és tuti, hogy nem fogod egyik napról a másikra feladni az egészet.

Az egészséges életmódhoz nem egyetlen varázsformula vezet. Sok apró lépést kell tennünk ahhoz, hogy fenntartsuk az egészségünket, és nem kell mindegyiknek szuperkomplikáltnak lennie. Elég, ha bevezetsz néhány pofonegyszerű szokást, és máris látni fogod a pozitív változást.

Lift helyett lépcsőzz!

Már ha ennyit megteszel, sokat javul az állóképességed. De ennél is jobb, ha egyfajta edzésként tekintesz a lépcsők megmászására: ha napi háromszor megteszed ezt az utat, heti három alkalommal, akkor 5-10 százalékkal javulhat a légzési és keringési fittséged hat hét alatt. Ez pont ugyanannyi, mintha napi fél órát gyalogolnál – és a lépcsőn felmenni az emeletre mennyivel gyorsabb már!

Fogmosás jó időben

Tudtad, hogy az étkezés meglehetősen savassá teszi a szájüreget? A nyál feladata semlegesíteni ezt, de ha evés után túl hamar mosol fogat, nem lesz rá ideje, így aztán gyakorlatilag csak savat dörzsölsz a fogaidba. Ezért az az optimális, ha kajálás után 20-30 perc is eltelik, és csak utána mosol fogat.

szuperhős

Fotó: Klaus Vedfelt/Getty Images

Legyen meg a lépésszám!

Bár a napi ideális lépésszám szinte folyamatosan változik, az biztos, hogy a gyaloglás rengeteget tesz az általános jólétünkért. Egy 2022-es tanulmányban 78,5 ezer embert vizsgáltak meg. A kutatók azt találták, hogy minél több lépést tett meg valaki egy nap (ami a maximuma 10 ezer körül mozgott), annál kisebb volt az esélye, hogy kialakuljon nála szívbetegség, rák vagy túl korán érje a halál.

Ne üvöltsön az a zene!

Csak a kedvenc számaid kiváltsága legyen az, hogy a maximális hangerőn hallgatod őket. Ugyanis képzeld, csak nyolc percig egészséges teljes hangerőn csapatni a zenét a füleseden keresztül, mielőtt az hatással lenne a hallásodra. Szóval a dobhártyád érdekében csak félig csavard fel a hangot. Tudjuk, hogy ennek most nem fogsz örülni, de akkor van optimális szinten a zene, ha azon keresztül még hallod, mit mondanak a környezetedben beszélgetők.

Egyél az energiáért!

Akár alszol eleget, akár nem (bár jobb, ha de), nem az alvás az egyetlen energiaforrásunk. Rengeteget nyom a latba az étkezés is. Ha például kialvatlan vagy, a szervezeted gyors energiára vágyik (azaz: cukorra), hogy kompenzáljon. De még akkor is, ha kipihent vagy, lehet alacsony az energiaszinted, amennyiben nem eszel eleget. Éppen ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy soha ne teljen el több, mint négy óra két étkezés között.

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top