nlc.hu
Életmód

„Harmadik fél voltam egy nyitott kapcsolatban, de belebetegedtem”

Egy nő őszintén beszámolt arról, hogyan ment bele egy nyitott kapcsolatba egy férfivel, és neki miért nem működött, hogy hárman vannak.

„Pár évvel ezelőtt találkoztam vele. Egy barátom megkérdezte, hogy tudnék-e szállást adni egy barátjának, akinek szüksége volt egy helyre, ahol néhány napig aludhat. Mindig kedveskedem az embereknek, így igent mondtam. A barátom azt is elmondta, hogy a pasinak van egy barátnője otthon, és csak átutazóban van. De volt valami más abban a férfiben, aki nálam aludt. Leírhatatlan, letagadhatatlan kapcsolatom volt vele.”

Így kezdte a vallomását a nő, aki arról írt, hogy belement egy nyitott kapcsolatba, de utólag már nem tartja jó döntésnek. Pedig eleinte minden olyan szépen alakult. A férfivel ugyanolyan volt az érdeklődési körük, az ízlésük, jobban kijött vele, mint bárki mással. A néhány napból egy hónap lett, az átmeneti szállást kérő férfi pedig nem a pótágyon húzta meg magát, hanem a nő szobájában lakott.

„Eleinte kifogásokat találtunk arra, hogy miért osztozunk az ágyamon, például »Biztos elaludtunk, amikor azt a filmet néztük«. Nem számított, hogy a nappaliban is volt egy tévé, azt is nézhettük volna a szobámban lévő helyett.”

Végül megbeszélték, hogyan éreznek egymás iránt. A nő meglepődött, amikor a férfi elmagyarázta, hogy nyitott kapcsolatban él a barátnőjével. Vagyis mindketten elfogadták azt, hogy a párjuk másokkal is randizhat. A nő úgy döntött, ad a nyitott kapcsolatnak egy esélyt.

„Megpróbáltam a harmadik lenni egy nyitott kapcsolatban. Soha nem beszéltem a barátnőjével, de hittem neki. Feltételeztem, hogy miután egyik napot a másik után vele töltöttem, biztosan nem fog hazudni. Hamarosan valóban elmondta a barátnőjének, hogy ő és én együtt vagyunk. A barátnője nem volt elragadtatva, de beleegyezett a nyitott kapcsolatba.”

 

Szerelmi háromszög

Fotó: Getty Images

Aztán egy idő után a kapcsolatuk zűrös lett. Amikor a férfi beszélgetett a barátnőjével, a nő féltékenységet érzett. A zöld szemű szörny gyakrabban jelent meg, mint ahogy a női beismerte magának, a pasival pedig rendszeresen azon vitatkoztak, hogy mennyire féltékeny.

A legtöbb vitánk egyszerűen arról szólt, hogy a kapcsolatban nem csak ketten voltunk.

– idézte fel a problémákat a nő.

Az is nehézséget okozott neki, hogy emiatt folyamatosan megkérdőjelezte a saját értékét. Azokhoz a nőkhöz hasonlította magát, akiket a pasi megnézett, és folyton azon tűnődött, vajon őket választaná-e helyette. Amikor pedig a férfi másik barátnőjére gondolt, kevésnek, elégtelennek érezte magát. Az állandó hasonlítgatás végül oda vezetett, hogy a nő depresszióba esett. Ezután szakított a férfivel.

„Miután véget vetettem a nyitott kapcsolatnak, rájöttem, hogy meg kell becsülnöm magam ahhoz, hogy abbahagyjam a hasonlítgatást, és egyetlen embernek adjam a szívemet. Továbbra is teljes mértékben támogatom a poliamor párokat és a nyitott kapcsolatokat, de azt is tudom, hogy nálam nem működnek.”

A nő a tapasztalatai alapján pár tanácsot is megfogalmazott.

„Ha egy nyitott kapcsolatban szeretnél a harmadik fél lenni, légy tisztában a kihívásokkal, amelyekkel szembesülhetsz. Mielőtt belemész egy poliamor kapcsolatba, győződj meg arról, hogy a féltékenység és a hasonlítgatás nem fog eluralkodni rajtad. Ha a saját kapcsolatodra koncentrálsz, és nem máséra, sokkal valószínűbb, hogy boldog lesz a nyitott kapcsolatod.”

(YourTango)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top