nlc.hu
Életmód

Folyton halogatod a házimunkát? Ezt jelenti a pszichológus szerint!

Mindenki jobban érzi magát egy tiszta és rendes otthonban, ennek megvalósítása és megtartása azonban sokakat kihívás elé állít. Elmondjuk, miért!

Az, hogy valaki előszeretettel halogatja a takarítást, sokak szemében egyet jelent azzal, hogy az illető rosszul osztja be az idejét, lusta, netán igénytelen – az okok azonban szinte soha nem ennyire egyszerűek!

Fotó: imdb.com

Fotó: imdb.com

A hozzáértők szerint sokkal mélyebb és összetettebb jelentést hordoz magában, ha valaki nehezen veszi rá magát a takarításra és szinte fizikai fájdalmat jelent számára a házimunka elvégzése.

Az otthon rendje (vagy épp rendetlensége) a benne élők lelkiállapotát is tükrözi: sokat elárulhat az érzelmekről, a félelmekről és az elvárásokról.

Amikor a halogatás menekülés

Amikor a belső harmóniát egy hirtelen jött változás, tartós stressz vagy lelki kimerültség zavarja meg, a takarítás és rendrakás iránti „elhivatottság” is jelentősen csökkenhet. Amikor a lélekben eluralkodik a káosz, a házimunka kifejezetten megterhelőnek tűnhet, és az azzal járó gyors-látványos eredmény sem szerez olyan örömet, mint máskor.

Ebből adódóan nem helyes bántó megjegyzéseket tenni azokra, akik körül nagyobb a rendetlenség és (látszólag) nincs igényük a ragyogó tisztaságra: nagy eséllyel egy korábbi érzelmi vihar következményeit viselik, ami a külső szemlélők számára csak egyszerű felfordulásnak tűnik, de ezen jóval túlmutat.

John Ward professzor úgy véli, hogy a takarítás és a házimunka halogatása egyfajta pszichés pajzsként is működik: elodázva a monotonnak, unalmasnak és megerőltetőnek tűnő tennivalókat, átmenetileg csökkentheti a fáradtság vagy a bűntudat érzését. Az elkerülés amolyan menedékkeresés, hogy ne kelljen szembenézni a jelennel és a kellemetlen érzésekkel.

„A baj csak az, hogy minél tovább halogatja valaki a rendrakást és a takarítást, annál inkább növeli a kaotikus állapotot és az érzelmi terheket. A helyzet egyre kilátástalabbá válik, a motiváció még tovább csökken, ebből az ördögi körből pedig meglehetősen nehéz kitörni” – mondja a szakértő.

Egy másik megközelítés

John Ward szerint azonban nem mindig a fentiek állnak a háttérben. Úgy véli, hogy annál is gyakorta lehet kupi a lakásban, aki túlzottan magasra teszi a mércét saját magával szemben. Őket Ward szerint szinte megbéníthatja annak gondolata, hogy a végeredmény nem lesz csillagos ötös.

Mivel a túlzott maximalizmusba nem fér bele a tökéletlenség, amikor időszerűvé válik a rendrakás vagy a takarítás, egyfajta teljesítményszorongás alakul ki és pszichés blokkot képez. „Ilyenkor már a házimunka elkezdése is komoly kihívássá válik, ami szemmel látható következményekkel és egyre fokozódó önkritikát eredményez” – folytatja Ward professzor.

A hozzáértő szerint a rendrakás és takarítás elodázása gyakran negatív szokásokban és automatikus elkerülési mechanizmusokban gyökerezik. Ahhoz, hogy ebből valaki kitörjön, először is fel kell ismernie azokat az érzelmeket, amelyek hátráltatják és visszahúzzák. 

Sokat segíthet az is, ha kisebb részekre osztják a megoldandó feladatot: nem kell azzal ostorozniuk magukat, hogy ideje az egész lakást kisuvickolni, sokkal célravezetőbb, ha egy adott helyiség rendbetételére törekszenek vagy egy részfeladatot adnak maguknak. Ez nemcsak a túlterheltség érzését csökkenti, hanem sikerélménnyel ajándékoz meg és növeli a motivációt.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top