nlc.hu
Életmód

22 éve nem mossa le a sminkjét, így néz ki most

Túl macerásnak találta, ezért inkább mellőzte. Mostanra azonban már ijesztővé vált az arcbőre.
sminklemosás, fotó: Getty Images

Egy 37 éves, kínai nő, aki az interneten csak „Niuyoumian” néven ismert, azzal vált netes szenzációvá, hogy elárulta: 22 éve nap mint nap sminkeli magát, de soha nem távolította el azt rendesen. Emiatt azonban mostanára az arcbőre már súlyosan begyulladt, vörös, duzzadt, és sűrű kiütésekkel borított.

A nő elmondta, hogy 15 évesen kezdte magát sminkelni. Eleinte még titokban próbálgatta ki az anyja rúzsát, majd idővel állandóvá vált nála a make-up. Azt állítja, hogy a smink eltávolítását mindig is „túl macerásnak” találta, így az arcát csupán vízzel mosta meg, mindenféle sminklemosó használata nélkül. 

Később azonban problémák jelentkeztek nála: az aknék elleni krémektől allergiás kiütése lett, később pirosodás, viszketés és rengeteg pattanások jelentkezett az arcán. Felnőttként olcsó alapozókat használt, a fodrászképzés során pedig vegyszerrel került kapcsolatba, ami tovább súlyosbította a problémáit .

22 év sminklemosás nélkül: így néz ki most az arca

4 fotó

Egy idő után arcinjekciókra is vetemedett, hogy javítson bőre állapotán, de ezek csak rontottak a helyzeten: merevvé vált az arca, és lilás elszíneződés jelent meg rajta . Sok kommentelő azt gyanítja, hogy nem pusztán a sminklemosás elmulasztása okozta nála ezt az állapotot, hanem a kozmetikai beavatkozások, szteroid tartalmú krémek, esetleg a bőrfertőzések is szerepet játszhattak.

Állapota most már olyan súlyos, hogy több bőrbetegség is kialakult nála: rosacea és demodex atka-fertőzés, amitől úgy érzi, mintha „ezernyi kis hangya mászkálna az arcán” .

Videójában bevallotta, hogy türelmetlenül váltogatta a termékeket, és nem adott elég időt arra, hogy gyógyuljon az arcbőre . „Ha valamivel azonnali eredményt kapsz, az valójában csak elnyomja a tüneteket, nem gyógyítja meg a kiváltó okot. Hagyd, hogy a bőröd természetesen méregtelenítsen és regenerálódjon!”  – figyelmeztetett.

Az esete nagyon megosztotta a kommentelőket: sokan kételkednek az állításában, míg mások együttérzően reagáltak, hangsúlyozva a tudatos bőrápolás fontosságát.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top