nlc.hu
Életmód

Kínában él Áder János lánya, felkapott festőművész lett ott Orsolya

Kínában kezd szép karriert befutni, idehaza viszont még nem sokan ismerik Áder János lányát, Orsolyát.
Áder János - fotó: MTI/Vasvári Tamás

Áder János lánya Kínában élő festőművész, akinek a képei egyre népszerűbbek ott. Elmondása szerint azért költözött ki, mert idegen kulturális hatásokra vágyott. Mint a Blikk írja, a 32 éves Áder Orsolya autodidakta módon tanult festeni a magyarországi karantén alatt. Az első kiállítása Budapesten, az Abigail galériában volt, aztán úgy döntött, visszamegy Kínába. 

„Az igazság az, hogy Magyarországon nehezebb boldogulni, hiszen itt kicsi a piac. Kínában ráadásul nagyon szeretik az európaiakat, a magyarokat” – magyarázta a lapnak, miért kint kezdte beindítani a karrierjét.

Áder János lánya így lett sikeres művész

Talált egy menedzsert, aki felkarolta, mostanra pedig sikeres művész lett. Galériákban, kiállításokon mutatják meg a festményeit, amelyek közül a kisebbek 800-900 euró (304-342 ezer forint) körül kelnek el, de egy óriási képét 10 ezer euróért (3,8 millió forintért) vette meg egy kínai gyűjtő – tudta meg a lap.

A művésznevét, a Mulant használja Kínában, és nem hangsúlyozza a származását. „Nem a nevemmel vagy a származásommal akartam előrébb jutni, hanem azzal, amit tudok” – indokolta Áder Orsolya, aki heteken belül visszautazik Kínába, most csupán a Fashion Week-re „ugrott haza”, mivel ő alkotta Merő Péter divattervező záróruháját és egy táskát, amit Ördög Nóra mutatott be. 

Kiemelt fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ez is érdekelhet:

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top