Március 17-én, éjfél után egy budapesti szórakozóhely rendőrt hívott ittas külföldi vendégük miatt. Egy fiatal brit nő nem volt hajlandó önként távozni, majd többszöri felszólítására sem igazolta magát. A biztonsági őrök szidalmazása közben próbált visszamenni a szórakozóhelyre – írja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Miután tovább ordítozott és ütő mozdulatokat tett a rendőrök felé, előállítása mellett döntöttek.
A brit nő huligán módjára viselkedett
A brit nő intézkedés közben kétszer megrúgta az egyik rendőr combját, majd az autóban megpróbálta megütni a másik rendőrt.

A nő a rendőrkapitányságon is folytatta a balhézást, agresszív, ellenszegülő viselkedésével, és a másik járőr lábát is megrúgta. Megpróbálta kiszabadítani kezét a bilincsből, aztán meglökte az intézkedő rendőrt. A további bántalmazás megelőzése érdekében a nő kezét végül ismét hátrabilincselték.
Őrizetbe vétel és vádemelés lett a dolog vége
Az elkövetőt a nyomozó ügyészek őrizetbe vették. Hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bíróság elé állították. A brit nő ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön tart tárgyalást.
Kép: Pixabay