Kulináris terápia: úgy hangzik, mint egy divathóbort a nagy, csillogó konyhával és túl üres naptárral rendelkező emberek számára. Végül is kinek van ideje manapság alaplevet főzni, bonyolult szószokat keverni vagy színes süteményeket sütni? De a kifejezés mögött egyre több tudományos alap áll. Az otthoni főzés olyasmit tesz a pszichével, amit semmilyen alkalmazás, podcast vagy wellness elvonulás nem pótolhat.
A főzés terápiás hatása
A válasz meglepően egyszerű: mert egyszerre túl sok érzékszervünk kapcsolódik be ahhoz, hogy közben máshol járjon az agyunk. Színek, illatok, ízek, mozdulatok, hangok. Az agy teljesen a jelen pillanattal van elfoglalva , és nincs helye a szorongásos spiráloknak, a katasztrofális forgatókönyveknek vagy a tegnapi beszélgetések felidézésének. Ebben a tekintetben a főzés meglepően hasonlít a meditációhoz.
A főzés jobb, mint a terápia (Fotó: Getty Images)
A Journal of Positive Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a főzés terápiás és stresszoldó tevékenység lehet, mert beteljesülés érzését adja, segít csökkenteni a szorongást, és növeli az önbecsülésünket. Fontos felismerés, amit a tudományos értekezés is hangsúlyoz: nem kell jól főzni ahhoz, hogy hasson. Nem az étel tökéletessége adja az élményt, hanem az, hogy egy folyamat kézzel fogható, követhető, lezárható. Ez különösen fontos akkor, amikor az élet más területein épp az ellenkezőjét érezzük: bizonytalanságot, kontrollvesztést, szorongást.
A Health Education & Behavior kutatása azt vizsgálta, hogy mit tesz az emberekkel a rendszeres főzés. Az eredmények egyértelműek voltak: jobb hangulat, kevesebb szorongás, erősebb önbecsülés. Függetlenül attól, hogy mit főztek.
Nem divathóbort
A kulináris terápia tehát nem valamiféle divathóbort, hanem igazi terápiás megközelítés, amelyet a szakértők a szorongás és a depresszió klasszikus kezelései mellett ajánlanak.
Az életben sok minden kívül esik az irányításunkon. Politika, árak, munka, egészség. A főzés ennek pont az ellentéte: tiszta kezdet, tiszta vég, az eredmény csak rajtunk múlik. A pszichológusok ezt a struktúrát „viselkedési aktivációnak” nevezik: olyan tevékenységnek, amely megtöri a passzivitás és a tehetetlenség ördögi körét.
Pontosan ezt tapasztalta John Whaite, aki megnyerte a brit The Great British Bake Off című versenyt. Bipoláris zavara és szorongása miatt kezdett el sütni. „Amikor a konyhában vagyok, és cukrot, lisztet vagy vajat mérek, akkor én irányítok. Ez nagyon fontos számomra, mert az állapotom egyik kulcsfontosságú eleme az az érzés, hogy semmi felett nincs kontrollom” – mondta a tévéműsorban.
Az egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem gondolkodunk elvont dolgokon, hanem cselekszünk. A mozgás ritmusa, az ismétlődő mozdulatok, az idő lassulása mind segítenek kilépni a fejünkben zajló zajból. Ez különösen igaz azokra a napokra, amikor túl sok inger ér bennünket, és nincs kapacitásunk feldolgozni az érzéseinket.
Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a kulináris terápia nem csodaszer. Nem gyógyítja meg a depressziót vagy a súlyos szorongást, de komoly támogató eszköz lehet.
Talán épp ez a legfontosabb üzenete: nem kell mindig mindent „megoldani”. Néha elég, ha csinálunk valamit, ami visszahoz a jelenbe – egy egyszerű, meleg, saját készítésű ételen keresztül.
