Nem mindig az a megoldás, amit ösztönösen tennénk
A lakás hőmérséklete sokszor alacsonyabb, mint a kinti levegőé. Ha délután 2-3 órakor, a legnagyobb hőségben kitárjuk az ablakokat, a forró levegő gyorsan beáramlik, és pillanatok alatt felmelegíti a helyiségeket. A szakértők szerint ilyenkor sokkal jobb stratégia bezárni az ablakokat, lehúzni a redőnyöket vagy behúzni a függönyöket, és bent tartani a reggeli hűvösebb levegőt.
A brit Vöröskereszt hőségriadós ajánlása szerint a nap legforróbb időszakában érdemes zárva tartani az ablakokat, és csak akkor szellőztetni, amikor a kinti levegő már hűvösebb a bentinél – írja a The Scottish Sun.

Megvan a pontos időpontja amegfelelő szellőztetésnek a kánikulában (Forrás: Unsplash)
Mikor érdemes akkor szellőztetni?
A szakértők szerint a legjobb időszak általában:
- reggel 6 és 9 óra között,
- illetve késő este, naplemente után.
Ilyenkor a kinti levegő már hűvösebb, így valóban segíthet lehűteni a lakást.
A hűtési szakemberek egy úgynevezett „night flush”, vagyis éjszakai átszellőztetés módszerét is ajánlják. Ennek lényege, hogy éjszaka és hajnalban minél több hűvös levegőt engedünk be, majd nappal bezárjuk az ablakokat és árnyékolunk. A tapasztalatok szerint ez érezhetően csökkentheti a nappali lakáshőmérsékletet még légkondicionáló nélkül is.
A keresztirányú szellőztetés sokat segíthet
Ha lehetőség van rá, érdemes egyszerre két, egymással szemben lévő oldalon ablakot nyitni. Az így kialakuló légmozgás sokkal hatékonyabban cseréli ki a levegőt, mint egyetlen résnyire nyitott ablak. Különösen hatékony lehet este, amikor már lehűlt a levegő.
Nem csak az ablak számít
A szakértők szerint a lakás hűvösen tartásában legalább ennyire fontos:
- a redőny vagy külső árnyékoló használata,
- a sötétítőfüggöny behúzása a napsütötte oldalon,
- a sütő és más hőt termelő berendezések mellőzése a legmelegebb órákban,
- a nem használt elektronikai eszközök kikapcsolása.
Egyes szakértők szerint a külső árnyékolás akár több fokkal is csökkentheti a beltéri hőmérsékletet, mert még azelőtt megállítja a napsugarakat, hogy azok felmelegítenék az ablaküveget és a helyiséget.
A „barlangmódszer” nem véletlenül terjed
A hőség elleni egyik legismertebb trükk ma már az úgynevezett „barlangmódszer”: nappal szinte teljes sötétséget és zárt nyílászárókat tartanak, este és hajnalban pedig intenzíven szellőztetnek. Elsőre furcsának tűnhet, de az épületfizikával foglalkozó szakértők szerint ez valóban működik. A cél ugyanis nem a forró levegő keringtetése, hanem annak megakadályozása, hogy egyáltalán bejusson a lakásba.