Életmód

Babát szeretnék – Akcióterv, hogy sikerüljön

Akármi is az oka annak, hogy nem akar megérkezni a várva várt gyerek, ma már számtalan kezelési módszer és terápia segíti a leendő szülőket.

Világszerte, így Magyarországon is a termékeny korban lévő házaspárok 10-15 százalékát érinti a meddőség. Bár okai között fontos szerepet játszik, hogy egyre emelkedik azoknak a nőknek a száma, akik 30-35 év fölött vállalnak gyereket, emellett mind több férfi eredetű meddőséggel találkoznak a szakemberek. A budapesti Kaáli Intézetben a segítséget kérő párok 50-60 százalékánál ez utóbbi a helyzet, míg 8-10 százalékuknál a terméketlenség oka ismeretlen.

Alapos kivizsgálás

„Meddőségről akkor beszélünk, ha egy év rendszeres, védekezés nélküli házasélet ellenére nem jön létre természetes úton terhesség – mondja dr. Bernard Artúr szülész-nőgyógyász, a Kaáli Intézet tudományos igazgatója. – A hozzánk fordulóknál egyszerre kezdjük meg a pár kivizsgálását. A férfinál spermaanalízissel nézik meg a hímivarsejtek számát, mozgékonyságát és alakját, ez alapján diagnosztizálják, nemzőképes-e az illető. A nőnél hormonvizsgálatokat végeznek. Ha ezeket rendben találják, és a kürtök is átjárhatók, van ovuláció, jó minőségű a férj spermája, akkor ciklusmonitorozás következik, hüvelyi ultrahanggal ellenőrzik, van-e tüszőérés, illetve -repedés. Ez utóbbihoz meghatározzák a sárgatesthormon szintjét is a vérből a ciklus második felében, és nézik a méhnyálkahártya szerkezetét is. Szabályos ciklus esetén, és ha a nő 35 év alatti, enyhe, peteérést serkentő hormont írnak fel, és azt ajánlják, hogy egy-két hónapot próbálkozzanak. Ha a siker elmarad, a következő lépés az inszemináció. Ehhez a nő peteérést elősegítő tablettás kezelést vagy injekciókat kap. Amikor a tüsző elér egy bizonyos méretet, olyan injekciót adnak, amelynek hatására megreped, és ekkorra időzítik a sperma felhelyezését.”

Babát szeretnék - Akcióterv, hogy sikerüljön

 

Lombikbébiprogram (IVF)

Ha zártak a petevezetők, vagy a pár már túl van három, esetleg több sikertelen inszemináción, akkor a lombikbébi-beavatkozás (IVF) a következő lépés. Az IVF szintén hormonmeghatározásokkal indul, hogy kiválaszthassák a nő hormonháztartásához legjobban illő gyógyszereket, amelyek elősegítik a többes tüszőérést. Szükséges még rák-, chlamidiaszűrés és HIV-, hepatitis B- és C-fertőzések kizárása. Súlyos férfi eredetű meddőség esetén kromoszómavizsgálatnak is alávetik a férfit. A kezelés a nő ciklusához igazodik, és 3 részből áll: stimulációs kezelésből, petesejtleszívásból és az embrió visszahelyezéséből. „A beavatkozás eredménye korfüggő, 25–35 év között 40 százalékos sikert tudunk ígérni, az évek előrehaladtával ez csökken – fogalmaz dr. Bernard Artúr. – A mi, átlagosan 35 százalékos sikerrátánk európai összehasonlításban is jó eredménynek számít.”
További információ: www.kaali.hu

Az inzulinrezisztencia kezelése

A leggyakoribb meddőségi ok valamilyen endokrin (hormonális) probléma. Ezen belül a legnagyobb arányban az inzulinrezisztencia van jelen. Amikor az inzulin túl nagy mennyiségű a vérben, a petefészek-receptorokon is hatni kezd. Ezért a petefészek hormontermelésbe kezd, ami részben férfihormontúlsúlyt idéz elő, részben a központnak hamis információt közvetít, és így a női ciklus szabályozása megbomlik. Ez a mechanizmus egy sor pszichés problémát is előidéz, az idegességtől a stressztűrő képesség csökkenésén át az ólmos fáradtságig és a rossz koncentrációig. „Az inzulinrezisztencia százból 15-16 nőt érint – mondja dr. Tűű László endokrinológus, a Mens Mentis Egészségcentrum Kft. orvosszakmai vezetője. – A kórkép színes. Megjelenik típusos esetben elhízás, fokozott szőrnövekedés, hajhullás, menstruációs zavar formájában, de vékony nőknél is, akik a folyamat elején járnak, ugyanazok a hormonális eltérések alakulnak ki, csak jelentős túlsúly nélkül. Nagy sikerszázalékkal lehet meggyógyítani. Az általunk kínált életmódprogram része a vércukorszintet kiegyenlítő diéta, egy egészséges étrend, amit mindenkinek követnie kellene. A nagyon rendszeres étkezéshez pszichés és mozgásprogramok társulnak. A páciensek sorstársakkal találkozhatnak, illetve olyan stresszoldó technikákat tanulhatnak meg, amelyek a központi idegrendszer és a hormonok közötti kapcsolatot békésebbé teszik.”
További információ: www.mensmentis.hu

„A szervi okokkal nem magyarázható meddőség valójában jobb időkre halasztott terhességet jelent.”

Pszichoterápia

Ha a nőnél nem mutatható ki a megtermékenyülés semmiféle biológiai akadálya, akkor pszichés meddőségről is szoktak beszélni. „Az evolúció arról szól, hogyan szaporodjunk sikeresen, a természetellenes környezetben élő modern ember azonban egy sor akadályt állít a megtermékenyülés útjába – magyarázza Szendi Gábor pszichológus. – Evolúciós szempontból az ok nélküli meddőség nem betegség, hanem sikeres alkalmazkodás a kedvezőtlen szociális vagy érzelmi körülményekhez. Az évmilliók során a női agy arra specializálódott, hogy képes legyen a termékenységét a külső és belső feltételeknek megfelelően szabályozni. Olyan szűrőmechanizmusok alakultak ki, amelyek, ha a táplálék vagy a biztonság hiányát észlelik, meggátolják a megtermékenyülést. A szervi okokkal nem magyarázható meddőség valójában tehát jobb időkre halasztott terhességet jelent.” A pszichológus számtalan olyan hétköznapi életkörülményt sorol fel, amelyet a természet nem tart ideálisnak a megtermékenyüléshez. Egy nő szervezete számára a szorongás és a stressz azt jelzi, vészhelyzet van, nem tanácsos teherbe esni. Szintén a biztonságosnak érzett megtermékenyülés gátjai lehetnek a gyerekkori traumák, például az átélt szexuális zaklatás, valamelyik szülő korai halála vagy a szülők válása. Hasonlóképpen a zökkenőmentes családalapítás ellen hat, hogy a fiatalon összekerült párok olykor 10-15 éve is együtt élnek, mire a feleség aktuálisnak ítéli a babavállalást. Ekkorra azonban a kapcsolat érzelmileg nemritkán kihűl, és ez nem kedvez a terhességnek. A meddőségnek gyakran éppen az az oka, hogy a nő érzelmileg nem érzi magát biztonságban, és ösztönösen úgy dönt, kockázatos kapcsolatban nem vállal gyereket. Erre mondja azt Szendi Gábor, ő házasságpárti, nem prüdériából, hanem evolúciós megfontolásból. Tudniillik a nőnek ahhoz, hogy rizikó nélkül teherbe essen, éreznie kell, hogy a férfi vállalja őt és közös gyermeküket.
További információ: www.tenyek-tevhitek.hu

„Akadályozza a teherbe esést, ha a már felnőtt gyerek a szülő szülőjének éli meg magát.”

Hellinger-féle családállítás

A lelki eredetű meddőség felismerésének és kezelésének egyik hatékony módszere a Bert Hellinger-féle családállítás. A gyerektelenség hátterében állhatnak rejtett dinamikák. Előfordult már, hogy miután napvilágra kerültek és feloldódtak a tudattalan fogadalmak, a baba is megérkezett. Sokszor a szüléstől való félelem az akadály. Ilyenkor szokott kiderülni a családállítás során, hogy valaki – akár a dédszülők szintjén – belehalt a szülésbe vagy a gyerekágyba. Olyan is van, hogy valaki a felmenők közül halott, esetleg sérült gyereket hozott a világra, illetve korán elvesztette őt/őket. „A családállítás tapasztalatai szerint, még ha tudatosan nem is rendelkezünk információval az ilyen eseményekről, az összetartozó emberek lényük egy más szintjén tudnak egymásról – fogalmaz a módszer hazai alkalmazója, dr. Angster Mária pszichoterapeuta, aki nemrégiben megjelent Ikertörténetek című könyvében az elvesztett ikrek szerepével foglalkozik. – Ilyenkor visszavesszük a családba azokat, akiknek elvesztése, illetve sorsa túl nagy fájdalommal járt, ezért az érintettek és az utánuk következő családtagok megpróbáltak úgy élni, mintha nem történt volna semmi. Kimondjuk, hogy a tragédia megismétlődésétől való tudattalan félelem állt a gyerekvállalás útjába. Ma már az is ismert, hogy sok terhesség ikerterhességnek indul, de csak egy gyerek születik meg. A méhen belüli ikervesztés emléke ott él a tudattalanban, formálja a személyiséget, az életutat, és megakadályozhatja, hogy az érintett újra kapcsolatba kerüljön a várandósság témájával. Szintén akadályozza a teherbe esést, ha a már felnőtt gyerek a szülő szülőjének éli meg magát. Úgy érzi, ha elfordítaná róluk a figyelmét, akkor bajuk esne, talán meg is halnának. Ezek a félelmek nem mindig fogalmazódnak meg így, csak a szülő-gyerek viszonyról beszélve kristályosodik ki, mi is akadályozza a felnőtt gyereket élete megkezdésében.”
További információ: www.angstermaria.hu

Neurolingvisztikus programozás (NLP)

Ha valaki rágörcsöl arra, hogy gyereket akar, sokszor ez akadályozza meg abban, hogy teherbe essen. Ennek oldásán segíthet a neurolingvisztikus programozás (NLP). A módszer lényege az agy, az idegrendszer nyelvi eszközökkel való befolyásolása, programozása. Az első beszélgetés során feltérképezik, mi lehet a meddőség pszichés oka. Ez rendszerint valamilyen rossz élmény vagy félelem: aggodalom attól, hogy nem lesz elég jó anya, nem elég stabil a párkapcsolata, félelem a terhességtől, fájdalomtól, a test eltorzulásától. „Az NLP eszközeivel az adott helyzetnek megfelelően átalakítjuk a páciens gondolkodását, ettől változik a hozzáállása a várandóssághoz, és befogadóvá tud válni – magyarázza Csehák Hajnalka pszichológus. – Ha valaki nem esik teherbe, pedig szeretne, kudarcnak érzi az életét, megkérdőjelezi a sikeres nőiségét, bűntudat gyötri, megsemmisíti a saját pozitív énképét. Az NLP ezt a pozitív énképet adja vissza. A módszer egyik leglényegesebb tulajdonsága az a vizualizáció, amelyhez mind az öt érzékszervet segítségül hívjuk. A páciens először elmondja, milyennek látja magát kudarcosként: sötét színeket lát, gyászos hangokat hall, rossz szagokat, kellemetlen tapintást érez. Ezután vezetett relaxációval az alvás és ébrenlét közötti mély relaxációs állapotba hozom, és ott a képet átalakítjuk. Kiszínezzük, olyan kellemes színeket, hangokat, illatot, ízt, tapintást választunk hozzá, ami a jóhoz és a sikerhez kapcsolódik az ő gondolatvilágában. Végül pedig képzeletben odahelyezzük a pocakjába a kisbabáját. Az NLP hatása akár már egyetlen alkalom után is érezhető, de sokan kérnek megerősítő üléseket.”
További információ: www.lelkititkaink.hu

Önhipnózis

Azoknál a nőknél, akik pszichológiai vagy érzelmi trauma miatt képtelenek megfoganni, segíthet a szuggesztiós terápia. Ennek egyik változata az önhipnózis, amely egyedül is használható hanganyag útján kínál lehetőséget arra, hogy könnyen és gyorsan változtathassunk a számunkra zavaró belső dolgokon. A hanganyag meghallgatása közben a tudattalanunk nyitottá válik az elhangzó javaslatokra, így rövid idő alatt érzékelhetőek a pozitív változások. Az első héten naponta, a második héten kétnaponta egyszer érdemes meghallgatni a felvételeket, később csak akkor, ha szükségesnek érezzük. A siker kulcsa az ismétlés, mivel a rendszeresen kondicionált tudatalatti hatékonyabban és gyorsabban képes a változásokat elindítani az életünkben.
További információ: Hipnozis-onhipnozis.hu, Hipnozisterapia.hu

Aviva-módszer

A feltalálójának nevét viselő Aviva-torna a hormonháztartást hozza rendbe, ezért hatékony lehet meddőség esetén is. Kifejlesztője, Aviva Gabriella Steiner Budapesten született Fazekas Gabriella néven, árva gyerekként került Izraelbe, ahol tornatanár lett, és fizikoterápiás végzettséget is szerzett. Aviva rájött, hogy bizonyos tornamozdulatokkal a nők uralni tudják a ciklusukat. Ezek megszüntetik a menstruációs görcsöket, optimalizálják az elcsúszott hormonszintet, és elősegíthetik a teherbe esést. Gyakorlásával ki lehet nyitni a letapadt petevezetéket, és mivel a gyakorlatok alkalmasak a méh izomzatának erősítésére, többszörös vetélés után is lehetővé tehetik a magzat sikeres kihordását. A torna a saját hormonunkkal dolgozik. A gyors mozdulatok hatására altesti vérbőség alakul ki, ezért a genitáliás zóna a vérünknek a háromszorosát érzékeli, akárcsak a hormonszintünknek. Ennek a megemelkedett hormonszintnek gyógyító hatása van. További információ: www.avivamodszer.hu

Egy skizofrén férfi vallomásaCikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése