38 éves vagyok és elvált, egy gyönyörű kislány édesanyja, a törvény értelmében nem vagyunk család. Mégis biztos vagyok benne, hogy a lányunk úgy érzi, hogy családban él, ahol szeretik, nevelik, gondoskodnak róla. A mi családunk furcsa hibrid modell, de ez mostanában csak autóban elfogadott, arra még zöld rendszámot is lehet szerezni, minket viszont legszívesebben a forgalomból is kivonnának.
Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet – így szólt egykor a család receptje a Mézga család című rajzfilm főcímzenéjében.
Azt persze már nem énekelték meg, hogy a világ körüli útra a szomszédjukat (bizonyos Máris) is magukkal vitték, meg hogy „a családhoz tartozik köbükunokai fokon egy harmincadik századbeli rokon” is, arról meg pláne nem szólt a fáma, hogy a feleség, Paula folyton elvágyódik Hufnágel Pistihez.
Szóval szép-szép az apa, anya, egy fiú, egy lány felállás, ahogy a nagykönyvben meg van írva, csak hát
a valóság nem olvasta azt a nagykönyvet.
Sőt, van akkora hacker, hogy képes bebizonyítani: a szabálytalanság adott esetben még érdekesebb, izgalmasabb, jobb is lehet a sztereotípiáknál.
Normalitás, abnormalitás: ha csak nem orvosi témáról van szó, a 21. században ideje elfelejteni ezeket a merev fogalmakat. Érdemes inkább rácsodálkozni, mi mindent produkál az élet, ahelyett, hogy ragaszkodnánk a biztonságos, ám egyhangú kategóriákhoz.
A család az a legszűkebb emberi közösség, ahol jól érezzük magunkat. Mindegy, hogy férfiak vagyunk vagy nők, van gyerekünk vagy nincs, vérségi kapcsolat köt össze minket vagy sem. A fő az, hogy otthon legyünk valahol a világban. Persze ezt lehet egyedül is, a lényeg, hogy mindenki maga dönthesse el, hogy neki mit jelent a család.
Erről szól az nlc-n az „Ez is család” kampány, ahol megpróbáljuk elmagyarázni, hogy nincs olyan, hogy normális, miközben minden az, ami nekünk jó.
Hiszünk abban, hogy mindegy, hogy a szeretetet, odafigyelést, törődést kitől kapjuk, kinek adjuk, ha családban érezzük magunkat.
Fotó: Getty Images
Erről fognak most szólni a cikkeink hónapokon át. Mitől család a család, és hogyan jön létre? Hogyan változik, hogyan képes túlélni a nehéz időket is? Milyen segítségekkel lehet fenntartani?
Mesélnek majd nálunk olyanok, akik egyedül nevelik a gyereküket. Olyanok, akik húszévesen szültek, és olyanok, akik negyvenévesen. Akik „lombikoztak”, és akik örökbe fogadtak. Olyanok, akik nem szeretnének gyereket, és olyanok, akik a szüleikkel élnek. Lesznek itt válás után együtt élő, több gyereket nevelők, és nyugdíjaskorú szerelmesek. Külön lakásban lakó párok, és szüleiket ellátó gyerekek. Külön országban élők, hárman együtt lakók és válás után is összejárók. Egykék és sok testvéresek, házasok és élettársak, mozaikosok, szivárványszínűek. Támogatottak és mellőzöttek. Egy dologban hasonlítanak:
mindannyian családban érzik magukat.
Vagyis vannak közös céljaik, és egymás boldogulása legalább olyan fontos nekik, mint a maguké.
Az élet fantasztikus, és sokszínű. Segít nekünk, hogy ne kelljen alapfogalmakon gondolkodnunk. Hogy ki apa, ki anya, kik alkotnak családot: egyszerű. Azok, akik annak érzik magukat, és akik tesznek érte. Legyetek részesei a kampánynak azzal, hogy olyan nyitottsággal fogadjátok a cikkeinket, ahogy mi írtuk őket!
