„A kutyám olyan, mintha a gyerekem lenne, miért kell ebbe belekötni? – teszi fel a kérdést Dóri, aki a kutyájával és férjével él hármasban. – Nem tervezünk gyereket, ami szinte szentségtörésnek számít, legalábbis folyton kapjuk a beszólásokat és megjegyzéseket, hogy összekeverjük a szezont a fazonnal, és nem a kutyán kéne kiélni a szülői ösztöneinket. Azt is megkaptuk már, hogy nem egészséges és a kutyának sem jó, ha úgy kezeljük, mintha a gyerekünk lenne. Szerintem ez tiszta rosszindulat, a kutyának is az a jó, ha teljes értékű családtagként él egy közösségben.”
A Kelton Research kutatásában 1000 résztvevő válaszait elemezve arra jutottak a kutatók, hogy a kutya szerepe a családban óriási változáson ment keresztül az utóbbi időben, és mára a többség egyetért Dórival, miszerint a kutya pont annyira fontos családtag, mint a gyerek. A résztvevők 60 százaléka válaszolta azt, hogy ma sokkal nagyobb szerepe és jelentősége van a kutyájának az életében, mint amekkora gyerekkorában volt – ez is azt mutatja, hogy az utóbbi évtizedekben történt ezen a téren nagy változás az emberek hozzáállásában. A válaszadók 81 százaléka pedig egyenlőnek tartja a gyereket és a kutyát a családban, és nem is kutyagazdának, hanem kutyaszülőnek érzik magukat, ezért is van az, hogy anyaként és apaként utalnak saját magukra a kutyával kapcsolatban. Sőt, sokan még az anyák és apák napját is ünneplik a kutyájukkal.
Nicole Owens és Liz Grauerholz kutatópáros a kutyaszülők pszichés indokait kutatva három fő okot jelölt meg arra, hogy miért érzik általában a gazdák azt, hogy a kutya pont olyan, mint a gyerek a családban.
1. Gyerek helyett kutya
A kutatás során az egyik nagy csoport az lett, akiknek bármilyen oknál fogva nem volt gyerekük, így a kutyával való kapcsolatukat mélyítették el szülő-gyerek szintig. Számukra ugyanolyan fontos a nevelés, tanítás, csak a cél nem a gyerek, hanem a kutya lehető legjobb nevelése és jólléte. Ahogy az egyik résztvevő megfogalmazta: „Nem akarom, hogy Max (a kutya) rosszul viselkedjen, miközben ezt az interjút készítjük, ezért már jó előre eltereltem a figyelmét, pont úgy, mint egy szülő a gyerekénél, amikor nyugalmat akar és ad neki valamit, amivel leköti egy kis időre.”
Kutyák gyerekszerepben (Kép: Unsplash)
2. Felkészülés a gyerekre
Kisgyerekes szülők közül sokan válaszolták azt a kutatóknak, hogy a kutya segítette őket a gyereknevelésre felkészülésben. Mielőtt gyereket vállaltak volna, kipróbálták a nevelést, gondoskodást a kutyával, így került gyerekszerepbe náluk a kutya. Ezek a szülők általában kifejezték azt is, hogy rettenetes bűntudatuk van amiatt, hogy a gyerek születése után megváltozott a kapcsolatuk a kutyával, nincs annyi energiájuk, idejük az állatra, mint régen, amikor még a kutya volt a gyerekhelyettesítő.
3. Idősebb gyerekek szülei
A harmadik nagy csoport azok a szülők, akiknek a gyerekei már a kirepülés határán vannak, vagy elhagyták a szülői otthont. Ilyenkor a kutya segít a szülőknek túlélni és feldolgozni az üres fészek-szindrómát, helyettesíti a gyereket, aki addig kitöltötte a szülők mindennapjait. A kutya szerepe ebben a felállásban kicsit más, mint az előző két csoportnál, ugyanis ebben az esetben már nincs akkora hangsúly a gazdáknál a nevelésen, fegyelmezésen, mint az első csoportnál és sokkal ritkábban hasonlítják össze a gyerek és kutya nevelését, mint a második csoportnál tapasztalták a kutatók. Ebben a harmadik csoportban a kölcsönös öröm és gondoskodás, mentális egészség megőrzésén van a hangsúly, ezért kerül a kutya feljebb a családtagok között, és lesz ugyanolyan értékű, mint a gyerek.
