Nincs olyan, hogy ideális kor a szülésre, hiszen mindenki egyedi szempontok alapján dönt a gyerekvállalásról. Most olyan anyák meséltek, akik huszonévesen szülték az első gyereküket. Megosztották velünk, hogy miért örülnek annak, hogy ilyen fiatalon vállaltak gyereket.
Az időről időre fellángoló örök vita, hogy milyen életkorban a legjobb szülni, eldönthetetlen, hiszen annyira más az életünk, mások a prioritásaink, hátterünk és még ki tudja mi minden kell együtt álljon ahhoz, hogy egy adott pillanatban gyereket vállaljunk. A szülés egyre kitolódik, már egyáltalán nem furcsa, ha 35 év felett szülünk, de azért bőven vannak most is olyan anyák, akik huszonévesen vállaltak gyereket. Ők meséltek a tapasztalataikról.
„Azt sem tudtam, mit csinálok”
Kitti alig 20 éves volt, amikor megszülte az első babáját – utólag már örül neki, bár bevallja, hogy a szülés után úgy érezte, túl mély vízbe ugrott. „Nem terveztük a nagylányomat, nem is voltunk házasok az apjával, mindketten egyetemisták voltunk még, amikor becsúszott a baba. Mivel komoly kapcsolatban éltünk egymással és közösen terveztük a jövőnket, eszünkbe sem jutott, hogy elvetessük, inkább úgy fogtuk fel, hogy kicsit korábban kezdődik az az élet, amit az egyetem után akartunk felépíteni.
Nem volt leányálom, nem akarok hitegetni senkit, leginkább azt sem tudtam, mit csinálok a szülés után, utólag visszanézve, csoda, hogy ilyen szépen túléltük mind a hárman az első fél évünket családként.
Az pedig mások számára szokott csodaszámba menni, hogy ezek után még vállaltunk két gyereket, és azóta is boldog házasságban élünk. Igaz, a diplomámat elhalasztottam az első lányunk miatt, de tíz évvel később bepótoltam azt is.”
Fotó: Getty Images
Az anya úgy fogalmaz, hogy kicsit olyan érzés volt ennyire fiatalon szülni, mintha fordítva ültek volna a lóra: „Míg a kortársaink buliztak, ittak, csajoztak, pasiztak, addig mi cseréltük a pelenkákat, és a szüleinkhez szaladgáltunk pénzért meg ételért. Óriási szerencsénk volt, hogy mindkettőnknek olyan családja van, akik képesek voltak átsegíteni azon az időszakon, amíg a férjem nem tudott elmenni teljes állásban dolgozni, mert be akarta fejezni az egyetemet, nekem meg otthon kellett lenni a babával. Szerencsére alig hat hónapot kellett így kihúzni, de örökre hálásak leszünk a szüleinknek azért a rengeteg segítségért, amit akkor kaptunk tőlük, nélkülük nem ment volna minden ilyen zökkenőmentesen. Nem bánom, hogy fiatalon lettem anya, de pár évet a mai fejemmel még várnék azért a szüléssel, leginkább az anyagiak megalapozása miatt.”
Minden életkornak megvannak a maga nehézségei
Anikó is fiatal anyának számít, most 36 éves, a nagyfia már 15 éves, a kicsi pedig épp 10 évvel fiatalabb nála. Az anya 21 és 31 éves korában szülte a gyerekeit, visszagondolva azt mondja, fiatalabban jobban bírta a strapát. „Mindkét kornak megvolt a maga előnye. 21 évesen szinte észre sem vettem, hogy éjszakázni kell a babával, a szervezetem nem lázadt a kialvatlanság ellen, és sokkal lazábban kezeltem a szabályokat is. Lehet, hogy felelőtlennek is nevezném magam a mai tudásom alapján, de azért olyan óriási hibákat nem követtem el. Igazából leginkább azért örülök, hogy ilyen fiatalon szültem a nagyfiamat, mert lassan abba a korba ér, hogy együtt is mehetünk bulizni, mert még nem leszek túl öreg én sem hozzá.”
Az anya a második terhességénél is fiatalnak számított a 31 évével, de azt meséli, ebben az életkorban már jobban megviselte a baba születése után következő időszak. „A kicsi fiam most ötéves, és rendkívül boldog vagyok, hogy már ennyi idős, mert végre egyedül alszik el, sőt, meg lehet vele beszélni azt is, hogy hétvégén ne ébresszen fel minket hajnali ötkor, ha egy mód van rá.
Ha össze kellene hasonlítanom a két fiam babakorát, akkor biztos, hogy az derülne ki, hogy fiatalon sokkal könnyebben viseltem a megpróbáltatásokat, hajnalig tartó ringatásokat és szoptatásokat, mint később.
Másrészt viszont sokkal magabiztosabb anya voltam 31 évesen, nem féltem annyira a gyerekneveléstől, hiszen már volt gyakorlatom benne. Bár az igaz, hogy kimaradt az életemből az a huszonévesekre jellemző bulis időszak, de annyira nem is hiányzik, bepótoltuk a férjemmel a szórakozást máshogy, kicsit később.”
Ez is család!
Mostanában annyian akarják megmondani, hogy kikből nem lehet család. Számunkra, az nlc-nél az a legfontosabb, hogy megmutassuk, mindegy, hogy férfiak vagyunk vagy nők, van gyerekünk vagy nincs, vérségi kapcsolat köt össze minket vagy sem. A fő az, hogy otthon legyünk valahol a világban. Egyszerű, hogy kik alkotnak családot. Azok, akik annak érzik magukat, és akik tesznek érte. Erről szól az Ez is család. Egy éven át az nlc-n!
