Ezo

Elsősegély ezoterikus szülőknek

A csillagállások arra utalnak, hogy a szellemi és a lelki fejlődés, no és a kényeztetés hetét élhetik elsősorban a babák, de sokat tanulhatnak a szüleik is.

Elsősegély ezoterikus szülőknekKos baba:
Kos baba a héten nyitott lesz a művészetekre, imádni fogja, ha halk komolyzene szűrődik ki a lakás valamelyik részéből, mert ez jó hatással lesz a kedélyállapotára. Most nem kell sivalkodnia, azonnal megkap mindent, amit csak akar.

Kos szülő:
Az a fontos, hogy ne add fel! Lesznek a héten olyan pillanataid, amikor a külső körülmények hatására annyira eleged lesz mindenből és mindenkiből, hogy sírni tudnál. Tedd, mert a könnyek megtisztítják a lelked, és tudnod kell, hogy az igazság előbb fog kiderülni, mint gondolod.

Elsősegély ezoterikus szülőknekBika baba:
A Bika jegyében született babák jól tűrik ezen a héten, hogy a változékony időjárás hatására többször fogják őket átöltöztetni, és nem sivalkodnak ezért. Hiszen közben ezer puszit kapnak édes kis lábacskáikra.

Bika szülő:
A munkahelyeden olyan végtelen alattomos helyzet alakult ki, ha nem vagy ott, és csak híreket hallasz róla, akkor boldog vagy, hogy otthon, nyugodt körülmények között, a babáddal foglalkozhatsz.

Elsősegély ezoterikus szülőknekIkrek baba:
Az Ikrek jegyében született babák ezen a héten egyetlen percet sem akarnak egyedül tölteni. Mindig kell, hogy legyen mellette valaki, aki vagy énekel, vagy mesél, vagy egyszerűen csak beszél hozzá. Igényli a társaságot, és ennek picit erőszakosan ad hangot.

Ikrek szülő:

Óriásit csalódsz egy barátban vagy jó ismerősben, és ez a téma annyira lefoglal, hogy a gondolataid ez körül forognak. Ám a családodban való nyüzsgés, a pici babád nem fogja hagyni, hogy elhatalmasodjon rajtad ez az érzés.

Elsősegély ezoterikus szülőknekRák baba:
Olyan étvágya lesz a héten, hogy semmire nem rázza nemlegesen a fejét, a kiskanálon lévő finomságot úgy kapja be, hogy alig lehet a kanalat a szájából kihúzni. És ha evésidő jön, tapsikolva fogja ezt már egy kicsit előbb jelezni.

Rák szülő:
A kényeztetés magasiskoláját fogod előadni a héten, még akkor is, ha netán szembe kell ez miatt szállnod a pároddal vagy olyan személyekkel, akikkel együtt szoktátok tologatni a hasonló korú gyermekeiteket. Mert most csak a babád érdekel.

Elsősegély ezoterikus szülőknekOroszlán baba:
A kis Oroszlán baba imád utazni, új dolgokat felfedezni a héten, gügyög, beszél, sőt olyan dolgot is megtanul, ami azt bizonyítja, hogy a kézügyessége is fejlődik, mégpedig nagy iramban. És a nagyobb gyerekek iránti érdeklődése is erős, akik imádják őt.

Oroszlán szülő:
Talán külföldi nyaralást tervezel, vagy megérkezik egy olyan személy, aki hosszabb időt töltött külföldön, és vele vagy elfoglalva, ő pedig a babádat csodálja, hogy milyen nagyon sokra képes már.

Elsősegély ezoterikus szülőknekSzűz baba:
A virágok, a színek, a fények, a friss levegő csodás hatást vált ki nála. De nem árt, ha kiviszed babádat a szabadba, akkor gondoskodsz megfelelő védelemről, nemcsak a nap káros sugaraival, hanem a bogarak, szúnyogok és a méhek ellen is.

Szűz szülő:

Minden rendben lesz ezen a héten, ugyan a párodnak talán több munkája lesz, és kevesebbet tud veletek lenni. De ha vannak nagyobb gyerekeid, és jó barátnőid, no meg a rokonságból valaki, akkor nemcsak segítséged lesz, hanem mozgalmas és eredményes heted.

Elsősegély ezoterikus szülőknekMérleg baba:
Hol melege van, hol fázik, és ezt nemcsak ügyesen kommunikálja, hanem még talán olyan mozdulatokat is tesz, amivel még egyértelműbbé teszi a szülőknek,  hogy mi a problémája. Sokan fogják őt csodálni, imádni, és ha van testvére, óvja őt még a széltől is.

Mérleg szülő:
Ez a hét olyan lesz, mint egy álom. Vagyis álomszerűen történnek az események, és szinte minden nap hallasz valamit, amitől teljesen megdöbbensz, hogy ez mégis csak lehetséges. Szerencsésnek érzed magad, és ez sugárzóvá tesz.

Elsősegély ezoterikus szülőknekSkorpió baba:
Több feladatot ad a szüleinek, és ő maga is igyekszik megoldani olyan feladatokat, pontosabban ügyességi játékokban jeleskedni, ami eddig nem ment, vagy teljesen új a számára, és amitől a szülők, nagyszülők, testvérek dicsekedhetnek, hogy ő már ezt is tudja.

Skorpió szülő:
El vagy ájulva gyermekedtől, ha több van, akkor nemcsak a legkisebbtől, hanem attól, amelyiknek szólnod sem kell, és segít neked. Jobb a kedved ezen a héten, mert végre egy kényes ügyről kiderül, hogy tévedés vagy félreértés volt az egész.

Elsősegély ezoterikus szülőknekNyilas baba:
Nagyon szeret játszani, és boldog, ha olyan könyveket nézegethet, amelyben állatokat láthat, és a mese – még ha nem is érti – szintén állatokról szól, és a mama vagy a papa mesélés közben állathangot utánoz.

Nyilas szülő:
Ezen a héten szerencséd van, ha több gyermeked van, akkor szinte valamennyi meg tud lepni, és ezek kellemes meglepetések. Érdemes lenne ezt a jó hetet kihasználni, és legalább egy lottószelvényt venni, hátha a pénzért sem kell megszakadni…

BElsősegély ezoterikus szülőknekak baba:
Villámsebességbe kapcsol a héten, és úgy fog mászni vagy totyogni, hogy alig tudod majd utolérni. Nagymamának pedig kevés esélye van az ilyen versenyekben, viszont ha előveszi táskájából a „kincseket”, a kis Bakot órákra le tudja vele foglalni.

Bak szülő:
Olyan hírt hallasz, amit nem is akarsz elhinni. Valahogy túl szép, hogy igaz legyen az egész. De igaz, és ezt alá is tudják támasztani olyan emberek, akiknek hiszel, és akik talán ott voltak azon a bizonyos eseményen, ahol a dolgok történtek.

Elsősegély ezoterikus szülőknekVízöntő baba:
Be nem áll a héten a szája, és ha még nem tud értelmes szavakat, mondatokat mondani, akkor a saját nyelvén fogja a világ tudtára adni a véleményét. Hol rövid kacajok kíséretében, hol hosszabb monológokban, amíg aztán elszundít.

Vízöntő szülő:
Végre megnyugodhatsz, hogy amit a neten olvastál a babádról, az nálatok mégsem áll fenn. Ráadásul meglátogat valaki, aki a babádnak cuki ajándékot hoz, amitől szinte elolvadsz. Nagymamának is hasznát veszed, aki imád unokájával foglalkozni, addig te lazíthatsz.

Elsősegély ezoterikus szülőknekHalak baba:
Csupa báj és figyelem. Főleg hogy a héten valami új dolgot kap, ami a figyelmét felkelti, sőt ébren tartja, az értelmét pedig fejleszti. Étkezési problémák merülhetnek fel, mert a kis Halacska a héten válogatós.

Halak szülő:
Végre van pénzed, és nyugalommal tölt el, hogy nem kell megválnod olyan dolgoktól, amelyek fontosak a számodra, és meg tudod adni a gyermekednek azt, amire szüksége van. Ettől máris jó a kedved.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése