Ezo

Így rendezd be a teret, hogy beinduljon a karriered!

Előttem van észak, hátam mögött dél… avagy miért is jó, ha a mondókán kívül tudod, milyen fekvésű a lakásod vagy az irodád, hova tedd ki tükröket, hol legyen elszórva némi aprópénz, és hogy hívd be a segítő embereket életedbe? A fengsuj és a vaszati szabályai a karrierépítésben is segítenek.

A fengsuj az ősi kínai térrendezés művészete, a környezetünkben levő láthatatlan energiákat úgy mozgatja, hogy azok a mi jólétünket biztosítsák. Három energiát tart számon: a csí, a sá és a vágó energiákat.

Így rendezd be a teret, hogy beinduljon a karriered!


A csí az életenergia,
ugyanúgy működik az emberi szervezetben, mint a lakásban, hiszen amikor belépünk egy helyiségbe, hozzuk magunkkal, mozgása általában kanyargós, spirális. „A csível jönnek be az ajtón a jó lehetőségek, úgy tud hasznosulni, ha keringeni hagyjuk” – magyarázza Szilvásy Judit nemzetközi fengsuj tanácsadó-oktató.

A sá felgyorsult energia, akkor keletkezik a lakásban, ha a bejárati ajtóval szemben egy ablak vagy hosszú, üres, sivár folyosó van. A csí lehetőségeket jelent az ember számára, ám egy ilyen „huzatenergia”, mint a sá, kiviszi azokat. „Tegyünk az ablakra valamit, ami megfogja, odavonzza a tekintet (egy ablakmatricát vagy áttetsző kristálygömböt), így a csí és a lehetőségek sem fognak kivonulni a lakásunkból” – tanácsolja a szakértő. A folyosó végén lévő iroda fekvése a legrosszabb, mert oda érkeznek a felgyorsuló energiák, emiatt az ilyen fekvésű helyen a legnagyobb a „vetésforgó”, ezt az irodát hagyják el a leggyakrabban az emberek. Ilyenkor a folyosóra bútorokat, képeket kell elhelyezni, hogy lelassítsák az energiaáramlást.

A harmadik energia, a „vágó energia”. Ha egy asztal, vagy szekrény sarka ránk irányul, szinte elvágja az auránkat. Ha egy ilyen sarok rámutat a bejárati ajtóra, szobaajtóra, cégünk ajtajára, akkor a láthatatlan energia tönkreteheti az egész vállalkozás energiáját, tartja a fengsuj. Ha ránk irányul, akkor sokkal fáradtabbak vagyunk, nem tudunk annyira koncentrálni. Állítsunk növényt egy-egy ilyen sarok elé, a növény energiája mindezt semlegesíteni tudja.

A fengsuj által használt báguatérkép otthonunkat nyolc különböző életterületre osztja fel (Karrier, Tudás, Egészség és a Család, Gazdagság, Hírnév, Párkapcsolat, Kreativitás és a Gyermek, Segítők és az Utazás területeire), melyekhez nyolc égtáj is tartozik. 

Így rendezd be a teret, hogy beinduljon a karriered!


Az északi terület

Szakmai előmenetelünk szempontjából (ez az északi területhez kötődik), meg kell vizsgálni még más, hozzá kapcsolódó területet is: az északnyugati oldalon, a Segítő emberek területét, vagy délkeleten a Gazdagság területét is. Ehhez ezt kell tenned:

  • A Segítő embereket jelölő élettéren helyezzünk el egy kívánságlistát: mi az, amit el szeretnénk érni, vágyainkat, céljainkat, anyagi célokat, mindig konkrétan megfogalmazva. Erősíti a hatást, ha mindez piros borítékba tesszük.
  • A Karrierrel összefügg a délen fekvő Hírnév területe is, ami azért fontos, hogy jó hírünk terjedjen. Ide helyezd ki okleveleidet, díjaidat, elismeréseket, vagy jó hangulatú fotót rólad a munkatársaiddal.
  • Ha tudod azt, hogy hol, melyik cégnél szeretnél dolgozni, készíts egy névjegyet, mintha már ott dolgoznál, és tedd a pénztárcába, hogy mindig veled legyen.
  • Közvetlenül a Karrier területére érdemes sikeres emberek képeit, fotóit kitenni. Esetleg egy akváriumot 8 aranyhallal, és legyen egy 9. is, ami viszont fekete legyen, hogy ne anyagiasodjon el az ember.
  • A Gazdagság területére kerüljön aprópénz, mindenféle drága tárgy vagy ezek fotói, és akinek a lakásába a fengsujszimbólumok beleillenek, akkor az kitehet ide Buddha-figurákat, szobrokat.
  • Az álló szimbólumok (valamilyen kép, szobor, festmény) használatával nem tehetünk rosszat, de egy mozgó szimbólummal, mint egy csobogó vagy egy ingaóra, óvatosan kell bánni, mivel hatalmas energiát indíthat el. Jót vagy rosszat, attól függően, hogy a lakás szempontjából hol helyezzük el. Ezt fengsujszakértő tudja csak helyesen kezelni.

„Mivel a lakást a fengsuj élőnek veszi, meg tudjuk csinálni a lakás horoszkópját. Ebből mondja meg pontosan a szakember, hogy egy adott időszakon belül hol vannak azok a funkciók, amelyek a legfontosabbak a számunkra. Pontos számításokat kell végezni az alapján, hogy mikor épült a ház, mikor költözött be az első lakó, milyen a ház homlokzata stb. Ez alapján lehet csak személyre szabott, pontos diagnózist adni abban, hogy az a lakás meg tudja-e adni az ott lakóknak mindazt, amire ők vágynak. Legyen az egy karrier a munkában” – javasolja Szilvásy Judit. Egy ilyen horoszkóp elkészítése, komplett lakberendezési tanácsadással mintegy 600 Ft/négyzetméter.

Így rendezd be a teret, hogy beinduljon a karriered!Így rendezd be az íróasztalod a fengsuj szerint

Munkahelyen csak az íróasztal tetejét rendezhetjük, mivel az a mi felségterületünk! Középen, ahol ülünk, ott lesz a karrierterület, a jobb felső sarok a párkapcsolat, és a bal felső sarok pedig a gazdagság terület. A család területére tehetjük a családi fotókat, bal oldalra a számítógép monitorát, a drágább dolgokat. Vagy ha középen van a monitor, akkor kristályokat, aprópénzt lehet itt gyűjteni, vagy a gazdagság-Buddhát, minden olyat, ami a fengsuj tárházában megtalálható. A szék legyen görgős, ötlábú, amely a deréknál zárt, védett, mert a vesét éri a legtöbb támadás, ezért a hát mindig meg legyen támasztva. A hátunk mögött szilárd fal legyen, lehetőleg átlósan nézzen az ajtóra, hogy lássuk, ki lép be.

A tér energiája segíthet vagy gátolhat

A másik térrendezési módszer, a vaszati, a védikus építészet tudományára épül. A természet rezgéseit közvetíti, a természet rezgéseivel harmonizál, ezért a természet rezgéseit viszi be az otthonokba. Az égtájaknak megfelelően vizsgálja a lakás összességét, hol van nyitottság, hol van zártság, hol szükséges az elrendezést energetikailag helyrehozni.

„Otthonunkat úgy képzeljük el, mint az univerzum leképezését, ahol jelen vannak a bolygók, a világot alkotó elemek és a földet behálózó energiaáramlások – mutatja be Lelesz Csilla a Magyarországi Vaszati Szövetség szaktanácsadója. – Minden égtájhoz tartozik egy-egy bolygó, egy vagy több anyagi elem, és az energiaáramlások is másképpen hatnak egy-egy égtájra – ezáltal befolyásolva annak minőségét. Az égtájakhoz rendelhetjük a vaszati gyakran használt korrekciós eszközeit, a yantrákat is, amelyek kedvező bolygóálláskor, kedvező időpontban készültek és fel vannak avatva. Ezeket a yantrák a megfelelő helyre elhelyezve javítják a lakás hiányosságait, és különösen nagy szerepük van akkor, ha nincs lehetőségünk nagyobb építészeti beavatkozásokra.”

Így rendezd be a teret, hogy beinduljon a karriered!Ahhoz, hogy valakinek a karrierjében előrelépés történjen három égtáj minősége kiemelkedően fontos: kelet, északkelet, észak. A nyugati építészet épp ezeket a területeket hanyagolja, legtöbbször zárt falat, fürdőszobát, vécét tesznek ide. Így a reggel ideérkező éltető energiák el vannak nyomva. Viszont a vaszati segítségével a hátrányos területeket kompenzálhatjuk. A szakértő karrierünk, anyagi jólétünk megakadásakor a következőkre hívja fel a figyelmet:

Az északi területnek fontos szerepe van a család bevétele szempontjából. A zárt északi oldal azt jelenti, hogy sokkal nehezebben jön be a pénz, sokkal többet kell érte tenni, dolgozni. A kelet az az égtáj, ami szorosan összefügg a szakmai előmeneteleddel. Ha a kelet megfelelő minőségű, akkor a lakók jólétben élnek, és fejlődni tudnak, karrierjük kiteljesedhet.

Egy zárt északkeleti oldal azt jelenti, hogy nem tudunk a jövő felé elindulni, nem adja meg a jövővel való stabilitást, viszont ha a dél–délnyugat nyitott, hatalmas ablakokkal, akkor onnan könnyebben jönnek a nehézségek. A vaszati különböző eszközeivel, tudatos színválasztással, megfelelően elhelyezett tükörrel, a bútorok helyének felülvizsgálatával és a yantrák segítségével lehetséges egyensúlyba hozni.

Milyen legyen a lakás északi és keleti része a vaszati szerint?

  • Legyenek itt nagy ablakok.
  • Keleten jót tesznek a nap színei: a sárga, narancs, arany, a sárgán nyíló virágok.
  • Északi oldalon a zöld szín, élő növények, kert.
  • Tükör legyen a zárt falon.
  • Lehetőleg kevés bútor.
  • A keleti területet erősíti a Ramacandra yantra, az északi oldalra pedig Buddha yantrát helyezz ki.
  • Egy vaszatiszakértő segít a lakás pontos paramétereinek megismerésében – amihez elkérik az ott lakók születési adatait is –, az égtájak bemérésében és a beavatott energetikai eszközök – pl. yantrák – elhelyezésében.
Mik azok a yantrák?

A vaszati a legkülönbözőbb eszközöket használja fel a lakás elrendezésének orvoslására. A legelterjedtebbek ezek közül a tükrök, ásványok, gyógynövények, színek stb. tudatos használata.   A leghatásosabbak a yantrák, amelyek kétdimenziós energetikai eszközök. Olyan geometriai ábrák – vagy közismertebb szóval: mandalák –, amelyek különleges és pontos geometriájukkal, valamint a hozzájuk kapcsolódó mantrák ereje által hatnak.


Rend a lelke mindennek!

Ez mind a két irányzat alapelve. Szabaduljunk meg a felesleges dolgoktól, ajándékozzuk el azokat, hogy a jó energiaáramlás elinduljon a lakásba és bevonzhassuk az új lehetőségeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top