A felsőbbrendűségi tudatról
Ha kérdezik, őszintén el szoktam mondani, hogy nem vagyok egy spirituális ember, ugyanakkor nyitott vagyok, őszintén szeretném megérteni ezt az egészet. Azt vettem észre, hogy egy mély érzésű spirituális ember ennek ellenére elfogad olyannak, amilyen vagyok, viszont egy divatspirituálisnál a jutalmam garantáltan egy lesajnáló pillantás lesz.
A new age-bullshitről
Namaste, chi, reiki, holisztikus, az univerzum energiái, a csillagok állása, csakra, előző élet… A kifejezéseknek nyilván van értelmük, de ha valaki túl sokat használja őket látszólag különösebb koncepció nélkül (“Az örök nyugalom pozitív sikerenergiákká transzformálható.”), ráadásul egy mondaton belül többet is képes ellőni közülük, számomra mindig gyanús. Sokszor csak úgy tűnik, mintha mondana valamit, amit én nem értek, és ami nem is segíti számomra a megértést.
A túlzott hiszékenységről
A pozitív gondolkodású emberek többségét nyitottnak ismertem meg, de a nyitottságot sajnos szokás összekeverni a hiszékenységgel. Ha egy embertársunkkal el lehet hitetni, hogy az emberiség tagjai között reptiliánok/gyíkemberek rejtőznek, az nem spirituális nyitottság, szimplán csak ostoba hiszékenység.
A giccses kiegészítőkben tobzódásról
Mágneses gyógykarkötők, füstölők, nevető Buddha-szobor, gyertyák tömege, fejkötő, kristályok… Ha valaki körül feltűnően sok hasonló tárgyat látok, az kicsit gyanús. Arra tippelnék, hogy az illető még nem világosodott meg, inkább csak a spirituális giccsipar áldozatává és fogyasztójává vált.
A különböző ételfajták túlzásba vitt tiltásáról
Ne egyél húst! Ne fogyassz állati eredetű ételt! Csak magvakat egyél! Ne egyél cukrot! Kerüld lisztet! Hagyd a tejet! Csak gyümölcsöt egyél! Táplálkozz fénnyel! Ha valaki minden létező táplálkozási formába belekap, amiről olvas vagy hall valahol, és az étrendje egy idő után követhetetlenné válik minden halandó számára, erős kétségeim vannak afelől, hogy minden új tiltás mögött tényleg egy rendezett belső világkép húzódik meg.
A természetesség túlzott imádatáról
Ne hagyjuk, hogy a pénz irányítsa az életünket! A nők ne borotválják a lábukat és a hónaljukat! Felejtsd el a hajfestést és a sminket! Csak természetes szerekkel küzdjünk a betegségek ellen! Együk azt, amit az ősemberek! Valahogy nem tudok hinni abban, hogy ez a vissza az alapokhoz hozzáállás mindenben működhet.
A modoros stílusról
Ha egy divatspirituális gondolkodó éppen a spiritualitásról mesél, valamiért azon nyomban lejjebb veszi a hangerejét, lassítja a beszédét, mélyen a szemedbe néz, és lassan, de erősen és látványosan gesztikulál, mintha az ember lelki békéje és mondanivalójának lényege a hangerején vagy a sebességén múlna.
Az önzésről
A mindenható Wikipédia cikke szerint “a spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú –, hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál”. Ha egy magát spirituális gondolkodónak valló embertársunk egyfolytában csak magával és a saját kis lelki békéjével van elfoglalva, akkor hol marad a magasabb szintű rend, cél és értelem?
A túl sok önfejlesztő könyvről
Most már tisztán látok, A szív ereje, A mindennapi élet mágiája, Gyógyítsd meg a szíved, Élj céltudatosan, A benned élő gazdagság, A boldogság rajtad múlik, Az élet nagy célja… Mi ez a sok könyv? Mik ezek a címek? Nem mind ugyanarról szól? Biztos születnek értékes kötetek is a témában, de akinek a polcain csupa ilyen címmel találkozom, mindig gyanús.
