Sztárok

VV7: Lezajlott a Való Világok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése

A VV7-ben, de már a VV6-ben is megismerhettük Magyarország 21. századi nyelvújítóit, a csütörtök esti összefoglalóban azonban olyan mélyenszántó, különös témát boncolgató beszélgetésnek voltunk fültanúi, ami itt nálunk, a szerkesztőségben, már régóta beszédtéma...

Először Pataky Attilától hallottam egy különös idegen faj létezéséről, akik emberi alakot öltve élnek közöttünk. Majd az NLC fórumoldalán bukkantunk egy kétségbeesett olvasónk levelére, aki férjéről feltételezi, hogy valójában valamiféle idegen bolygóról származhat, hisz “nyáron panaszkodik, hogy megsül, most meg már majd megfagy, ha kicsit is hűvösebb van”. Hmm… A reptilián-gate azóta lázban tartják szerkesztőségünket.

VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése

Most pedig a vendégként néhány napra a VV7 villájába költöző egykori győztes, VV Attila jött rá, hogy a lakók között egy reptilián lapul. Legalábbis erről próbálta meggyőzni VV Dórit, aki bár kissé kétkedve fogadta VV Attila szavait, ám a VV5-győztesnek sikerült elültetni a plasztiklányban a gyanút, hogy egykori jó barátja, VV Dennis valójában gyíkember. Attila szép lassan férkőzött a lány bizalmába, indítva azzal, mennyire örül, hogy a korábbi adásokból kiderült, VV Dóri gondolkodása sem földhözragadt, nagy érdeklődéssel fordul az idegenek létezése iránt.

VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a ValóVilágok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a Való Világok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
VV7: Lezajlott a Való Világok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése
Erős idegzetűek pedig a teljes videót a linkre kattintva tudják megnézni!
 
VV Fanni szerint Orbán Viktor nem jó pasi. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése