Aktuális

Gyermekgyilkosság Körmenden

<?kep(1,left)?>Ez nem tényfeltáró riport. Nem firtatom, vajon bûnös-e a körmendi gyermekgyilkossággal vádolt Tánczos Gábor. <br> Meghalt egy kislány, de nem õ az egyetlen áldozat. A többiek érdekelnek, akik három és fél éve hiába várták, hogy a hátborzongató ügyben végleges ítélet szülessen. Az ügy a Legfelsõbb Bíróság elé került.

1998. április 1-jén Körmenden brutális kegyetlenséggel meggyilkolják a tízéves H. Zsófiát. A tettet a H. család lakásában követik el. A gyerekre a hazatérő apa talál rá. A kislány akkor már két és fél órája halott.
1998. április 21-én a rendőrség őrizetbe veszi a tizenkilenc éves Tánczos Gábort, aki két nappal később beismerő vallomást tesz. Az elsőt több beismerő vallomás követi, ám ezeket röviddel később visszavonja.
1999 március 12-én a Vas Megyei Bíróság első fokon 14 évi börtönre ítéli a fiút. A vádlott és védője fellebbez. A Legfelsőbb Bíróság helyt ad a fellebbezésnek, megállapítják, hogy a vád “bizonyítottsága nem kellően megalapozott”, s az ügyben új eljárást rendelnek el.
2000 februárjában a megyei bíróság a megismételt eljárásban újra bűnösnek mondja ki Tánczos Gábort. Ítélete ezúttal 13 év. A védő ismét fellebbezést nyújt be.

Újabb védő




Gábor eddigi ügyvédjéhez ez év tavaszán másik védő csatlakozik. Dr. Somos Zoltán többgenerációs ügyvéddinasztia sarja. Kedveli a nehéz ügyeket és sajátja a győzni akarás.
– Meglepődtem, amikor átnéztem az iratokat. A magyar büntetőeljárások alapelve, hogy csak minden kétséget kizáróan bizonyított tényt lehet a vádlott terhére értékelni. Én pedig úgy látom, ebben az ügyben bőven maradtak kétségek. Az állítólagos tényállás a következő: adott egy fiú, aki minden előzmény, ok és indíték nélkül lemészárol egy számára ismeretlen kislányt, majd a legnagyobb nyugalommal lófrál a házban, és senki nem vesz észre rajta semmi különöset. Sok torz elkövetési módról hallottam, de ilyenről még nem. A beismerő vallomások adatai ellentmondóak, gyakorlatilag értékelhetetlenek. Nincs meg a gyilkos szerszám, nincs ujjlenyomat, lábnyom, semmi, ami bizonyítaná, hogy Gábor a lakásban járt. A kislány nyakát fültől fülig átvágták, de Gábor ruháján a szakértők nem találtak vérnyomot. Találtak viszont elemi szálakat, festékszemcséket, amelyek a lakásból, a kislány ruhájából, hajcsatjából származtak. Ez volt a legfőbb vádpont ellene. Az általam felkért szakértő laboratóriumi kísérlettel is alátámasztotta, hogy a mikronyomok elektrostatikusság révén kerülhettek át egyik textilről a másikra, mivel a tetthelyen lefoglalt bűnjeleket együtt szállították Pestre, ahol a szakértők az elemzést végezték. Ha ez bizonyítást nyer, akkor nyilvánvaló válik, hogy az eljárás során nem tartották be a bűnjelkezelés legelemibb szabályait sem, s a hatóság kezében nincs olyan bizonyíték, amely egyértelműen bizonyítaná védencem bűnösségét. Mindezek alapján úgy vélem, megvan az esély arra, hogy Tánczos Gábort bizonyítékok hiányában fölmentsék.

Ketten vagyunk a Jóistennel
–A lakásban nem beszélgethetünk. Poloskák vannak mindenütt. Nem biztonságos – susogja a rádiótelefonba Gyöngyi, Gábor édesanyja. Aztán hirtelen elnémul. A mobilban visszhangzó morajra figyel. – Lehet, hogy ezt is lehallgatják. Megfenyegettek, ha nem fogom be a számat, rossz vége lesz. Egyszer a lakásom közelében vártak rám. Hátracsavarták a karomat, egészen megkékült a nyoma. Mindenütt autók követnek az utcán. Így akarnak megtörni. De én nem félek.
Gyöngyi adatokat gyűjt, magánnyomozást végez. Interjúkat ad. Vádol, kérdez és kételkedik. Az összes tárgyalást végigülte. Az ügyet boncolgató cikkeket egy műanyag szatyorban őrzi. A lapszéleken feljegyzések sok kérdő- és felkiáltójellel.




– Egy szerdai napon, reggel mondták be a hírt. Felbolydult az egész város. Mindenki erről beszélt. Rendőrkocsik járták hangosbemondóval az utcákat, hogy aki bármit tud, jelentkezzen. “Te anyu! Én ott voltam, abban a házban!” – mondta a fiam, amikor meghallotta, hogy mikor és hol történt a gyilkosság. Gyakran járt ott, mert az ismerőse, aki beszervezte az Amwayhez üzletkötőnek, a Zsófikáék fölötti lakásban lakott. Hat óra után, ahogy jöttek az ismerősével lefelé a lépcsőházban, Gábor hallani vélt valami nyöszörgést, de nem tulajdonított neki jelentőséget, azt hitte, a tévé szól valahol. Aztán eszébe jutott, hogy látott egy idegen kocsit, egy zöld Opel Astrát a ház előtt, amelyben egy zselézett hajú, napszemüveges fickó ült. Segíteni akart. Önként ment be tanúskodni a rendőrségre. Attól kezdve két héten át minden áldott nap mennie kellett “folytatólagos tanúvallomást” tenni. Huszadikán egy ismerős körmendi nyomozó jött érte. Éjszakára is bent tartották. Másnap rendőrkocsik szállták meg az otthonuk környékét, kordont húztak, betódultak a lakásba, és minden vágószerszámot elvittek, még a krumplipucolót is. Gábor befolyásolható. Azt mondta, amit a szájába adtak. A beismerő vallomásokat kényszer hatására tette. Az első ítélet után meg akart halni, borotvával átvágta a csuklóját. Azóta megedződött. Érzi, nincs egyedül. Bízik abban, hogy végül győzni fog az igazság. Én a három év alatt százat öregedtem, pedig az ötvenet se töltöttem még be. Ketten vagyunk a Jóistennel egy hadsereggel szemben. Úgy küzdök, mint az oroszlánanya, ha elveszik a kölykét. Fáradt vagyok, de rendíthetetlen. Tudom, hogy a fiam ártatlan, s szerencsére ma már mások is tudják.

Nem a csodákban bízom
Gábor tizenöt éves volt, amikor a szülei elváltak. Tánczos István – az apa – Magyarszecsődön él ifjú feleségével és két kicsi gyermekével. Huncut szemű, jóképű férfi. Nem csoda, hogy a fia istenítette.
– A gyilkosság idején a körmendi vasúti restiben pincérkedtem. Naponta jöttek a rendőrök, képeket mutogattak, főként egy sebhelyes arcú férfit kerestek, mert a kislány körme alatt bőrmaradványokat találtak. Hogy hogyan terelődött a gyanú Gáborra, nem tudom. Én csak a letartóztatása napján értesültem róla, mivel vádolják. A gyilkosság után azt írták az újságban, hogy Gábor “Körmend fenegyereke” volt, aki a rejtett agresszivitását kosárlabdameccseken tombolta ki. Együtt jártunk a meccsekre. Nem tombolt, csak a kereplőt rázta. Ismerem Gábort. A légynek se tudna ártani. Nem hibátlan, de kizártnak tartom, hogy gyilkolt. Nem a csodákban bízom, hanem a független magyar bíróságban. Ha ez az ügy elkerül Vas megyéből, fel fogják őt menteni.
Tánczos Gábor szeptemberben a sopronkőhidai börtönben nyilatkozott egy napilapnak. “A végsőkig küzdünk” – mondta. “Ha kell, elmegyünk egészen Hágáig. Szeretném rács mögött látni az igazi bűnöst, és azokat is, akik tönkretették az életemet. Ez minden vágyam”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top