Magdi anyus meg az õ Mónikája – II. rész

És a valódi szülők…

Réka: – Olyan jó, hogy épp most beszélhetek anyuról! Ugyanis az elmúlt hét arról szólt, hogy visszaváltoztam kisgyerekké. Biztosan hallod a hangomon, hogy átkozottul megfáztam, és anyu úgy ápolt, mint kicsi koromban. Hozta a forró, citromos teát, a gyógyszereket, megpróbált belém diktálni valami ennivalót, aggódott, mert nem ment le a lázam. Talán most lehettem utoljára kisgyerek. Csodálatos volt, mindketten élveztük. Megint rájöhettem, hogy szédületes anyukám van! Ő kozmetikus, nagyon fiatalos, jókat lehet vele beszélgetni, a barátaim is imádják. Sokaktól hallottam már, hogy az édesanyjuk a barátnőjük. Ezt én nem merném mondani. Ez másfajta kapcsolat, van benne barátság is, de annál sokkal több! Anyu és apu soha nem szólt bele radikálisan az életembe, inkább finoman terelgettek. Én kamasz koromban sem voltam rossz, csak nagyon érzékeny.

Tizenévesként jól fejlett hisztiket produkáltam. Bőgéssel, önsajnálattal, ahogy kell. Anyu nem borult ki tőlem, hanem szép lassan próbált észhez téríteni. Fantasztikus gyerekkorom volt, nosztalgiázunk is a barátnőimmel! Négyen voltunk jóban, együtt jártunk általánosba és gimnáziumba is. Nem mondhatom magunkat eminensnek, minden buliban benne voltunk, rengeteget nevettünk. De ha nyolcra haza kellett érni, akkor hazaértünk.

Zsóka: – Tudod, milyen az édesanyám? Olyan, hogy nyolcvannyolc éves korában felült a repülőre, hogy meglátogassa a Venezuelában élő bátyámat! Bizony! Ma már kilencvenöt éves, itt nyaral velem Cserszegtomajon, a cicámmal együtt. Én időnként kiruccanok. Santorinira, a jövő héten pedig Amszterdamba a keresztfiammal. Nem azért szeretem a Magdi anyus-szerepet, mert hasonlítok rá én vagy az édesanyám. Dehogy! Nekem diplomám van, két férjem volt, takarítónő segít a lakásom rendben tartásában, nincsen gyerekem. De bennem is van annyi szeretet, mint e szerepben! Édesanyámnak én vagyok az egyetlen kapaszkodó, ő az én életemet éli, velem lélegzik. Mintha az ikertestvérem volna. Csak azért kesereg néha-néha, hogy miért kilencvenöt éves most, amikor ilyen jó dolga van.

Ő egy hallatlanul szellemes, klassz ember, a gyerekkorom mégsem volt igazán szép. Huszonnégy évi házasság után váltak el a szüleim, a nyolc általánost hat különböző iskolában végeztem el, tizennégy éves korom óta dolgozom. Esti gimnáziumba jártam, majd felvételiztem a főiskolára, ahová a zsűri egyöntetű szavazatával vettek fel, mint rendkívüli tehetséget. Anyu büszke a sikereimre, egyetlen részt sem hagyna ki a Barátok közt-ből, de soha nem noszogatott, nem szólt bele a döntéseimbe. Valószínűleg ezért lettem erős és önálló! Magam választottam mindkét férjemet. Rosszul! De a két válásom ellenére sem vagyok magányos. Gyerekemnek érzem a stáb sok-sok tagját – boldog vagyok, hogy Réka (Mónika lányom) ennyire hozzá illő, tartalmas férjet választott –, meg itt él Cserszegtomajon a „fogadott családom”, két bűbájos kislánnyal. Ők nem Magdi anyust szerették meg, hanem Fodor Zsóka színésznőt! Képzeld csak el, amikor elutazom, nyugodtan náluk hagyhatom édesanyámat!

Ha a mama ,,beleszól”

Zsóka: – Sok olyan tehetséges, édesanyját szerető lány él közöttünk, mint a sorozatbeli Mónika, és olyanok is akadnak szép számmal, akik hasonlóan pechesek a szerelemben. Szegény én (mármint Magdi anyus) meg csak morgok, aggódom, szórom a tanácsaimat. De nem tudok a magánéletében segíteni. Érzésem szerint az nem jó, ha valaki nagyon rátelepszik a gyerekére. A meghitt, őszinte beszélgetések viszont nagyon fontosak (a veszekedések, a letolások semmit sem oldanak meg)! A stábbeli „gyermekeimmel” én is megosztom a tapasztalataimat, elmondom a véleményemet, de azután hozzáteszem: kicsim, én így vélekedem, te raktározd el, gondold át, és annyit használj fel belőle, amennyit jónak tartasz!

Réka: Azért az néha elviselhetetlen, ahogy a sorozatbeli anyám belebeszél a magánéletembe! Még akkor is ez a véleményem, ha Mónika döntéseivel, megbocsátásaival nem tudok azonosulni. Szerintem egy anya mondja el a véleményét, de ne szóljon bele agresszívan a párválasztásba! Úgy nőttem fel, hogy akit én szeretek, azt a szüleim is szeretik, vagy ha netán nem kedvelik, akkor legalább megpróbálják elfogadni miattam. Velem is megesett, hogy anyuék nem lelkesedtek egy fiúért. Akkor észre sem vettem, később beszéltük meg. Igazuk volt. Tudom, sok családban előfordul, hogy az anya kijelenti, ne jöjjön hozzánk a kedvesed, nem akarom látni. Pedig ezzel nem éri el a vágyott célját, hiszen a tiltás mindig az ellenkezőjét váltja ki! Szerintem rengeteg családban igenis jól „működik” az anya-lánya kapcsolat! Azt hiszem, ott lehet csak baj, ahol nincs idő és energia a beszélgetésre.

Hol terem a boldogság?

Zsóka: – Kizárólag ott, ahol a szeretet az úr. Legyen szó anyáról, lányáról, stábról vagy színházról! Nekem az élet óriási ajándéka az, hogy ma legalább annyira érzem az ország szeretetét – vidéken, Pesten, utcán, boltban, autószerelőnél –, ahogy tizenhat éven át éreztem a szegediekét színésznőjeként. A szeretet erőt ad, fiatalít, feltölt, teherbíróvá, boldoggá tesz! Naponta megkérdezem magamtól: megérdemlem?

Réka: – Nekem mindig azt mondták a szüleim, hogy bármivel foglalkozhatok, csak az fontos, hogy boldog legyek. Igazuk volt, magam is így gondolom. Jelenleg hajtok, tanulok, most kaptam meg a diplomámat az ELTE művelődésszervező szakán, de valószínűleg akkor is képes lennék a boldogságra, ha az életem csak a férjemről és leendő gyerekeinkről szólna. (Nem árulom el, hányat szeretnék, babonás vagyok.) Biztos vagyok abban, hogy a férjem nagyon jó apa lesz, következetesen fogja nevelni a gyerekeinket, én pedig majd adom a szeretetet – NAGYKANÁLLAL!