Hazája Európa

Van, aki végigcsavarogja a világot, mégis üresek a napjai. Nincs szabály a tartalmas életre. Azt a belső világot, amelyhez csak keveseket engedünk hozzáférni, mindenki maga teremti, alakítja. Makrisz Zizi, az Athénben élő grafikusművész sem tartja különlegességnek, hogy otthon van Párizsban, Athénben, Budapesten, hogy – némi túlzással – a hazája: Európa.

Olyan furcsa minden. Jajonganak a mediterrán fényhez szokott görögök, hogy itt a világvége, esik a hó Athénben. Keresem a lágymelegen locsogó tengert, helyette őrjöngő hullámokat, gonoszul süvítő szelet találok. Várok egy idős művészt – a híres szobrász, Makrisz Agamemnon felesége volt –, helyette egy érdekes, vibráló, szabálytalan hölgy érkezik. Az egyik percben fáradtnak látom – amikor nemigen érdekli a téma –, a következőben felszikrázik a tekintete, és olyan lelkesen mesél, mintha nagyon fiatal lenne. Nem tudom, hány éves, egy idő után nem is érdekel. Vannak emberek, akiknek nincs koruk. Ahogy a műveinek sincs… Nézegetem a hatalmas mappába rejtett kincseket – festményeket, metszeteket, gobelineket, mozaikokat –, milyen vidámak, milyen melegek a színeid, tör ki belőlem hirtelen.

– Inkább életszeretet van bennük – néz rám komolyan, majd kedvesen elmosolyodik. – Tudod, ez az optimizmus születési hiba, talán a génjeimben hordom azt az erőt és hitet, amelynek segítségével mindig volt (van) erőm újrakezdeni.





Az élet ismétli önmagát…

Jugoszláviában született – szerb apa és francia édesanya gyermekeként –, Franciaországban nevelkedett, a párizsi képzőművészeti főiskolán tanult, amikor megismerkedett Makrisz Agamemnonnal, a Görögországból érkezett, kivételes tehetségű szobrásszal. Közös célok, azonos érdeklődés, szerelem, házasság.

– Mindketten baloldali gondolkodásúak voltunk, ezért kellett elhagynunk Franciaországot. A lányunk már Budapesten született 1954-ben. Akkoriban rengeteg görög menekült Magyarországra… Budapest nagyon más volt, mint Párizs, de hamar befogadtak minket. Laktunk a Százados úton, egy művésztelepen, a Belvárosban, később a Várban. Közben mindketten keményen dolgoztunk. Márpedig a művészeknek az a fontos, hogy alkothassanak.

– Olyan egyszerűen és röviden mesélsz, pedig a helyzet bonyolult lehetett. Te francia kultúrán nevelkedtél, franciául beszéltél, a férjed görög volt, aztán becsöppentetek az ötvenes évek nem éppen szeretnivaló magyar világába. Magyarul kellett beszélnetek, a lányod biztosan magyar iskolába került.
– Nagyon komolyan gondolom, hogy a művésznek az alkotás a legfontosabb. Bármely pontjára vetődsz a világnak, az a lényeg, hogy magadba szívd az új élményeket, és megjelenítsd azokat. A férjem készítette a szobrait, én a mozaikjaimat, a gobelinjeimet, összetartott minket a hivatásunk, a közös gondolkodásmódunk. Megszerettem Magyarországot, évtizedekig jól éreztem magam Budapesten. Sok barátunk volt (van) ott, hirtelenjében Boldizsár Iván és Vilt Tiborék jutnak eszembe. Sajnos, ők már elmentek… A lányom tényleg magyarul végezte az általános iskolát, de utána kiküldtük édesanyámhoz, Párizsba. Ott volt középiskolás, főiskolás. Az én anyanyelvem francia. Ha felébredek éjszaka, franciául sorjáznak a gondolataim.

– Magyarul is tökéletesen beszélsz.
– Természetesen. Hiszen az életem egy részében elsősorban “magyarul léteztem”. Viszont hiába tudok jól görögül, a férjemmel mégis franciául – nem görögül, nem magyarul! – beszéltünk. Párizsban ismerkedtünk meg, a kapcsolatunk “franciául” indult…





– És most Athénben élsz.
– Így alakult… Egyszerű ez, semmi különös. A nyolcvanas években sok barátunk települt vissza Görögországba, mi is kétlakiként éltünk. Tíz-tizenöt év telt el úgy, hogy itt is voltam, meg Magyarországon is. Ma is van állandó tartózkodási engedélyem, ha Budapesten szeretnék élni, megtehetném. Miért vagyok Athénben? A lányom a művészeti főiskolán tanult Párizsban, majd férjhez ment egy francia-görög fiúhoz. Az élet ismétli önmagát… Jó ideig ingajáratban éltek Athén és Párizs között, végül – talán öt évvel ezelőtt – letelepedtek Athénben. Természetesnek tartottam a döntését: a férje görög, az apja is görög… (Jelzem, a lányai Párizsban tanulnak.) A szeretteim közelében érzem jól magam. Elsősorban itt szervezek kiállításokat, itt a fészkem, ahol alkotok, ám ez nem zárja ki, hogy ezer szállal kötődjek Budapesthez, Párizshoz.
Hazája Európa – II. rész>>