Intim idegenség

Három titkolódzós nap után szorosan mellém húzott egy széket, óvatosan körülnézett, és a fülembe suttogta: – Na jó… Úgyis ki fogsz nevetni. Megismerkedtem valakivel…

– Kivel?
– Nem tudom. Még sohasem találkoztunk… Már tényleg kezdett rejtéllyé válni, mi lesz az én kedves barátnőmmel. Ez a gyönyörű, okos, sikeres lány három év sírdogálás és depresszió után még mindig ott állt egy szál magában, rettegve, hogy így, harmincegy évesen kezd kifutni az időből.. “De hát hol ismerkedjek, ha egész nap az irodában kuksolok, a szórakozóhelyektől pedig kiráz a hideg?” kérdezgette mindig.

Aztán jött ez az internetügy. Persze, csak jó adag szabadkozás után, hogy tudja, hülyeség az egész…, de annyi barátnője kipróbálta, ráadásul egyikük már férjhez is ment a hálón talált úriemberhez. Legyen, ami lesz, gondolta: felrakott az egyik társkereső oldalra egy bemutatkozó lapot meg egy fényképet, és várt. Várt, hogy kíváncsi lesz-e rá valaki a százvalahányezer szintén keresgélő férfi közül. Nem csoda, hogy az a százhúsz levél, amelyet már az első nap kapott, megdöbbentette: eddig havonta egy fiúval ismerkedett meg, most pedig néhány kattintás, és tömegével kapaszkodnak a kegyeiért.

– Túl vagyunk húsz e-mail váltáson – mesélte –, és olyan titkokat tudunk egymásról, amelyeket senki más. Ismerem a félelmeit, a gyerekkorát, a kedvenc zoknija színét, kaptam tőle szerelmes verset, de még nem láttam, nem hallottam, nem szagoltam őt. És ez megrémít. Létezik ez az ember egyáltalán?

Valóban megjelent a tekintetében egy adag kétség, amikor elmondta: néhány napja azt gondolta, így nem mehet tovább, és elküldte a telefonszámát a fiúnak. Ő viszont nem hívta fel, mindig kibújt valahogy a dolog alól. Talán csak félt a kudarctól, hogy összedől a képzelt vár? Lehet.

(A történethez tartozik, hogy végül megérkezett hozzá a várva várt hívás, a nagy “szembesítés” pedig éppen e sorok írása idején folyik a sarki kávézóban…)

Szigetvári András pszichológus

Ál-arculcsapások

A happy end csírája tehát benne van a világháló szálaiból szövődő érzelmekben is, feltéve, ha a levélíró kezeket és szíveket az őszinteség vezeti, és nem valami egészen más. Mellbevágó érzés volt a következő bejegyzést olvasni egy huszonéves fiú online naplójában:

“Pont most történt. Írtam egy csajnak, elhatároztam, hogy nekem ezt a nőt meg kell hódítanom. Élveztem, hogy udvarolok, és folyamatosan, lassan, nagyon lassan kezd enyhülni. Kezdi elhinni, amit írok. Nagyon sokat hazudtam neki. Repedezett a páncélja. Háromnapi levelezés kellett hozzá, hogy azt gondolja: igen, ez a pasi kell nekem.

És a nő megadta magát. Mintha elvágták volna, ebben a pillanatban nullára esett vissza a motivációm. Hogy mik voltak az indíttatásaim? Szeretem, hogy hatásom van. Szeretem, hogy dorombol, hogy játszom a lelkén, mint egy hangszeren. Játszom azzal az érzéssel, hogy ő nem akar közel engedni magához, én pedig – feltartott kézzel, látszólag bizonytalanul – behátrálok a titkos ajtón, ami a szívéhez vezet.”

Három évvel az első e-mail után: Rónay Péter és Viktória

– Az internet egyre inkább a kapcsolatteremtési lehetőségek kincsesbányájaként működik, ugyanakkor fenntartásokkal kezelendő – mondja Szigetvári András pszichológus. – Amikor az ember ott ül a számítógép előtt, a valóság és a képzetet néha összecsúszik, és ennek negatív oldalai is vannak. A személytelenség csábításának sokszor nem könnyű ellenállni, és bár bizonyos fokig természetes emberi tulajdonság, hogy igyekszünk magunkat kicsit szebbnek, jobbnak mutatni, sokan vissza is élnek ezzel a lehetőséggel: játszanak mások idejével, gondolataival, érzelmeivel. Egy ilyen szituációból aztán lehet, hogy csak egy rövid internetes chatelés lesz, de kialakulhat akár egy folyamatos levelezés is, ahol az egyik fél az anonimitás álarca mögé bújva nem önmagát adja, ráadásul valaki másról küld fényképeket. Ők néha csak játékos kedvükben lévő fiatalok, létezik azonban egy másik, markánsan elkülönülő “becsapós” csoport is, amelybe többnyire valamilyen kapcsolatteremtési problémával küzdő emberek tartoznak. Szerencsére kezd kialakulni egyfajta etika, amelyet ma már sokan tiszteletben tartanak. Egyre többen vannak, akik tisztességes szándékkal lépnek be a társkereső oldalakra, és akár csak szórakozni szeretnének, akár komoly partnert keresnek, őszintén felvállalják magukat.