Szeretném a szerelmet

Erő, kiszolgáltatottság és boldog nemtörődömség keveredett a szemében. Figyeltem kicsit a körülötte lobogó szenvedélyt, majd éltem a kívülállók kiváltságával: gondolkodni kezdtem. Vajon mi lesz vele egy hónap, egy év, tíz év múlva? “Annyira hiányzik a szerelem, hogy az már fáj…” hallottam nemrég egy könnyes szemű asszonytól. Aztán csendesen elmesélte, hogyan élnek hét éve szépen, békességben a férjével, de a szerelem… Mintha kicsúszott volna a kezei közül. És sorolta az első évek csodáit, hogy elég volt megérinteni egymás arcát, és majd’ felrobbant a szívük. Most pedig már a lábuk sem ér össze a takaró alatt, nem hallja, hogy “jó az illatod”, és nincs már a férje szemében az a gyilkos tekintet sem, amelyet régebben annyiszor látott a féltékenység miatt. Még ez is hiányzik neki. Menekülne vissza abba a világba, de mintha egy másik ember élne mellette. “Mást ígért az a régi lobogás… Nekem már nem jár talán? Vagy nem ő lenne az az Egy, akire rá kellett volna találnom?” – kérdezte.

Egy harmincéves lány jelentette ki néhány éve, ő csak nyugalmat akar, biztonságos otthont, szeretetet, és egy jó apát a gyerekének, ennél igazibb kincset nem tud elképzelni. Most éppen szétszakadni készül a lelke. Berobbant az életébe egy “harmadik”, és eddig teljesen ismeretlen érzést hozott. A szívében ott az az őrületes vonzás, amelyet szerelemnek sejt, a fejében pedig a megtalált biztonság és a férje iránti nyugodt szeretet.
Lehet ilyenkor jól dönteni?

Popper Péter pszichológus

“Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik”

– Shakespeare félezer évvel ezelőtt megírta a Rómeó és Júliát, és az emberek ma tátott szájjal csodálkoznak rá erre a szerelemre. El sem hiszik, hogy létezhet ilyen a világon – mondja Popper Péter pszichológus. – Manapság a vízcsapból is “szerelem” folyik. Elkopott, olcsóvá lett ez a szó. Annyi mindent jelent ma már az, hogy “szeretlek”! Azt gondolom, hogy a szerelem igen ritka jelenség. Amit mostanában annak neveznek, több köze van a hisztériához, mint a szenvedélyhez, rettenetesen sok hamisságot érzek e fogalom körül. Nem csoda tehát, hogy sokaknak hiányzik az életéből. Hiányzik, tehát megszületik az utána való vágy. Miután az ember öngerjesztő lény, az esetek többségében előbb kinyitja magát a szerelemnek, azaz át akarja élni azt az érzést, amit annak hisz, és ehhez érkezik valaki, akire ezt a vágyat rá lehet sugározni. Füst Milán mondta egyszer, milyen jó lenne feladni egy apróhirdetést a következő szöveggel: “meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik”…

Nekem az tűnt fel, hogy a szerelmi csalódás után hozzám fordulóknak fogalma sincs arról, valójában kicsoda a másik. Mert hogyan is zajlik a dolog? A kapcsolat elején kifényesítjük a pozitív tulajdonságainkat, a legszebb arcunkat mutatjuk. Egy szép bók vagy szerelmi vallomás pedig oly módon megerősítheti az önképünket, hogy sokszor készek vagyunk csak ezért – hogy elnyomjuk a magunkban való kétkedést – belelovalni magunkat (és egymást) a szerelembe. Mindehhez aztán rengeteg, a másikra vetített fantázia társul. Tehát az ember nagyrészt a saját elképzeléseibe szeret bele, majd mikor később kiderül, hogy az illető mégsem olyan, akkor haragszik rá. Nos, úgy látom, ennek az egésznek az a következménye, hogy a szerelmi házasságok többsége nem sikerül.

– Akkor a szenvedélyes szerelem és a hosszú távú kapcsolat kizárja egymást?

– Ritka, hogy az, amit lángoló szerelemnek hívunk, nem illúziókon, hanem valódi ismereteken alapul. A görögben két szó létezik erre: fileo, ami azt jelenti, “érzelmekkel szeretlek, rajongok érted”. Az agapeo pedig arra utal, “ismerve szeretlek, tudom, ki vagy”. Egy ilyen agapeo szerelemből, ahol ismerve vállalják egymást a felek, lehet tartós kapcsolat.