Önként és dalolva…?

Z. tíz éve visz lányokat külföldre. Régen csak bártáncról volt szó, de mára Z. és a táncosnők többsége is rájött, mindnyájuknak sokkal inkább megéri a prostitúció. Azóta sorban tűnnek fel a lányok, akik pénzre, autóra, csillogásra, azaz „dolgozni” vágynak.

Megkér, üljek be hátra. Ahogy csukom az ajtót, máris csöng a mobilja:  szabadkozik, fölkapja. „Pontosan, ahogy mondja… zenészcsalád Genovában… persze, hogy mi küldtük ki… egy hat és egy nyolcéves kisfiút tanított angolra… a fiúk imádják… legközelebb is Katát akarják…” Miután leteszi, már magyarázza is a helyzetet.

– Az egyik lány pasija volt, gyanakodni kezdett, miért jár ki a barátnője tíznapokra külföldre. Ezekre az esetekre mindig van egy előre megbeszélt forgatókönyvünk. Az ő döntésük, kinek mondják el, mit csinálnak odakint. Legtöbbször az a mese, hogy táncolni, modellkedni vagy – mint az előbb hallottad – bébiszitterkedni járnak. Általában a környezetük nem is sejti, mivel foglalkoznak valójában, de sokuk barátja tud a dologról, sőt, élvezi a hasznot.

– Ezek szerint ez nem kényszer, hanem önként, dalolva…?

– Bingó. Ezeknek a lányoknak általában még a családi hátterükkel sincs nagy gond: a szüleik rendes emberek, csak nem túl gazdagok. Egyszerűen többre vágynak, sok pénzt akarnak keresni rövid idő alatt. Vannak, akik főiskolát, egyetemet végeztek, vagy még most végzik, van, aki a reklámszakmában dolgozik, több diplomája van, négy nyelven beszél. Ő például itthon hivatalosan havi háromszázezret keres, de úgy döntött, ez neki kevés, hiszen így, tíz nap után egy-másfél milliót hoz haza. Ez is elég jellemző, de sokan segítik a szüleiket is. Többüknek van kisgyereke, akit másképp nem tudnának eltartani. Amúgy is, honnan lenne kilátása egy fiatal lánynak kocsira, lakásra? Gyakran üzletet, saját vállalkozást, házat szeretnének, ehhez kell a pénz. Az, hogy egyre inkább tolonganak ezért a munkáért, a magyar társadalmi helyzetről árulkodik. Ráadásul kint imádják a magyar lányokat, óriási a kereslet. Azt mondják: tűz van bennük…

– Aztán, ha minden megvan, abbahagyják?

– Amíg kint vannak, minden centet számon tartanak, ahogy hazajönnek, legtöbben pillanatok alatt felélnek mindent. Aztán jön a sírás, hogy „jaj, nincs pénzem!”, és mennének újra. Megszoknak egy bizonyos életszínvonalat, és nem adják alább. Általában minél többet keresnek, annál többet költenek. Láttam én olyat is, akinek harmincöt évesen is ki keltett járnia, mert soha nem tett félre. Persze ilyenkor már nehéz húszéves „kolléganők” közé berakni valakit dolgozni. Megjegyezem, olyan lányokról van szó (köztük gyakran ismert emberek feleségei, lányai, menő modellek, a média egyes szereplői), akik a külföldön megkeresett millióikat mind itthon költik el, tehát komoly hasznot hoznak az országnak!

– Nagyjából hányan vannak?

– Nagyon-nagyon sokan! Rengeteg a közvetítő, úgyhogy nehéz pontos számot mondani, de sokezren biztosan. Azt lehetne inkább kérdezni, hányan vannak, akiknek még nem volt közük ehhez azok közül a lányok közül, akiket a szórakozóhelyeken, vagy akár a divatosabb fitnesztermekben látunk, az átlagnál jobban néznek ki, és nincsenek eleve kiemelkedően jó körülményeik. Igény mindig lesz rá, a „vendégek” és a lányok részéről is, akiknek kell a pénz. Ez így van, mióta világ a világ.

– Igen, de régen sokkal jobban meg lehetett fogalmazni, kiből és miért lesz prostituált. Most, ezek szerint, mintha mindez fölborulna. „Kiugrom tíz napra külföldre, megcsinálok napi x menetet, és megvan a márkás ruhám, parfümöm, plazmatévém…„ Ennyi az egész?

– Átlag tíz, de jobb esetben húsz is lehet.

– Micsoda?

– Menet. A tíznapos turnus alatt száz, kétszáz embert jelent. Aki nem alkalmas erre a munkára, az az első útja után lemorzsolódik. Mi nem személyesen teszteljük a lányokat: kimegy, dolgozik, aztán meglátjuk, működik-e. Ha nem boldogul, bármikor hazajöhet. Itt nincs semmiféle kényszer. Minden lány azt vállal be, amit szeretne. Persze, ha valaki jól dolgozik, jó forgalmat csinál, azzal mindenki jól jár. És aki jobban tud keresni, annak hamarabb adok újra munkát. Ennyire egyszerű.

– Egyáltalán hogyan tudják meg, hogy van ilyen lehetőség?

– Soha nem adtam fel hirdetést, ennek ellenére naponta két-három lány hív fel azzal, hogy hallott a barátnőjétől, ismerősétől a lehetőségről, és érdekelné. Én eleve csak azzal találkozom, aki ismerősre hivatkozik. Leülünk, elbeszélgetek vele, leszűrnöm, mennyire megbízható, vagy esetleg problémás. Ha a személyes találkozón minden rendben van, akkor megbeszéljük a részleteket. Az első kérdés majdnem mindig az, hogy mennyit lehet pontosan keresni, a második pedig, hogy mikor lehetne indulni. Ilyenkor mondom el, hogy vannak szabályok, amiket – a saját érdekükben – be kell tartani. A kint tartózkodásuk alatt tilos inni, drogozni, két embert nem szabad egyszerre beengedni a lakásba, van konkrét munkaidő, de utána, késő este sem lehet kimászkálni, mert abból általában balhé van. Úgy működik, mint egy rendes munkahely. Ha betartják a szabályokat, nem lehet gond, és ők is biztonságban vannak. Itt leginkább arra figyelnek a lányok, nehogy ők okozzanak valami problémát, mert tudják, nem mehetnek többet dolgozni. Ezt pedig nagyon nem szeretnék. A tíz nap után hazajönnek, mintha mi sem történt volna, van viszont egy csomó pénzük.

– Mennyi ebből az öné és a társaié?

Egy profi futtató vallomása II. rész >>