Gyermek – védelem? – II. rész

Eltartók és eltartottak

– A jogszabály kimondja, ha – hároméves kor alatt hat hónapig, fölötte egy évig – a vér szerinti szülő önhibájából semmilyen formában nem tartja a kapcsolatot az állami gondozásban lévő gyerekével, akkor a kicsit örökbe fogadhatóvá kell nyilvánítani – mondja Budai Ágnes, az örökbe fogadó családokat segítő Fészek Alapítvány elnöke, aki szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy ez gyakran nem valósul meg. – A „mi” gyerekeink között is sokan vannak, akiket a kórházban hagyott, aztán soha nem látogatott az anyjuk, mégis csak három-, négy- vagy ötéves korukban nyilvánították őket örökbe fogadhatóvá. De olyat is lehet hallani, hogy a fél év, vagy egy év lejárta előtt valaki „odaszól” a szülőnek, hogy nézzen már egy pillanatra a gyereke felé… Ez így mesterségesen húzható a végtelenségig, mert idősebb korban már valóban kevesebb az esély az örökbefogadásra. Ez egy életre szóló ítélet a kicsikre, akik aztán valóban eltartói lesznek – mert fejkvótát és munkahelyeket jelentenek – a gyerekvédelmi és nevelőszülői hálózatnak.

– Amikor Lilit elhoztuk, azt mondták, teljesen egészséges – meséli Tamás. – Ehhez képest kiderült, hogy lyukas a dobhártyája egy csomó elhanyagolt középfül-gyulladás miatt, a csontvizsgálat pedig kimutatta, hogy egy ritka hormonális rendellenességben szenved. Ez többek között azzal jár, hogy megállt volna a növekedésben, ha nem kezdjük el időben a havi több mint 30 000 forintba kerülő injekciókúrát.

– Rosszul vagyok, ha arra gondolok, mi történt volna a gyerekünkkel, ha az utolsó pillanatban nem találunk rá! – folytatja Cili, fájdalommal a hangjában. – Beadták volna a falusi iskola kisegítő osztályába, és a társadalom számkivetettjeként, a kis falu roma, beszédhibás, gyagyás törpéjeként élhetett volna! Pedig Lili csodálatos, okos, aranyos, drága gyerek, és már nem is beszédhibás. Olyan dumája van! De az éjszakai rettegést és a tudatalatti szorongásokat nem tudom, mikor heveri ki. Mert ezt a gyerekvédelmi rendszert nem lehet ép lélekkel megúszni. Lilinek évek estek ki az életéből! Amikor egyre szomorúbb lett, hogy nem is tudja, milyen kisbaba volt, elkértük a csecsemőotthonból az összes anyagot, ami találtunk róla.

Egy kisalakú kockás füzetet mutat, benne három fényképpel és vagy nyolc ritkán írt oldallal. Néhány mondat a „16 hónapos” és a „27 hónapos” címszavak alatt: „Szépen játszik a homokozóban” és hasonlók.

– Ennyit tudtunk neki mutatni: ez volt az első három éved…

Van felelős?

– Általánosságban lehetséges, hogy egy adott időszakban éppen nincs hat és kilenc év közötti örökbe adható lány a rendszerben – mondja Dr. Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese. – Illetve lehet, hogy csak olyan van, aki túl hosszú ideje él már egy nevelőszülőnél, és az erős kötődés miatt a gyereknek az a jobb, ha nála marad. Az pedig, ha éppen azután kap valaki értesítést egy látogatható kislányról, hogy erőteljesebben érdeklődik, minden bizonnyal a véletlen műve.

A Vadaskert Gyermekpszichiátrián nap mint nap megfordulnak olyan gyerekek, akik évek óta intézetekben, gyermekotthonokban nevelkedtek, vagy azokból kerültek ki.

– Ők legtöbbször súlyos személyiségfejlődési zavar vagy iskolai problémák miatt kerülnek hozzánk – mondja Dr. Kardos Ilona főorvos. – Az ok az évekig tartó érzelmi elhanyagolás, a személyre szóló kapcsolat hiánya, a súlyos kötődési nehézségek. Úgy tűnik, a szakszolgálatok figyelmen kívül hagyják a fejlődéslélektan szabályait: egy gyerek személyisége – elsősorban tízéves kor alatt, hároméves korig pedig alapvetően – törvényszerűen kóros irányba alakul a személytelen intézményi környezetben. Így a rendszer sorra – már három-, négy-, ötévesen is – tönkrement, beteg kis emberkéket „dob ki” magából. És ezért senkit sem vonnak felelősségre.

A szakszolgálat igazgatóhelyettesének más a véleménye. Ahogy mondja, az ilyen gyerekeknél felmerülő viselkedészavarért és hasonló problémákért semmiképpen sem csak az intézeti környezet, hanem sok más összetevő, például a genetikai háttér is felelős lehet. Így szerinte értelmét veszti az az állítás, hogy valakit „későn” nyilvánítanak örökbe adhatóvá.

Kinél az igazság? Talán többféle is van? De a döntéseken életek múlnak. A témát – amely persze ennél is sokkal összetettebb, és számos további kérdést vet fel – folytatjuk. Továbbra is várjuk jó-rossz tapasztalataikat, véleményüket! (s.dobray@sanomabp.hu)