A rossznak vélt jó

Ám  addig kínlódtam, míg meg nem értettem, hogy amitől szenvedek, az lehetne a boldogságom is – csak érteném.

S akkor – épp evvel – kezdtem valamennyire kapiskálni.
Akkor értek meg valamit, mikor képes vagyok a helyére tenni. Hogy ez sikerül, abból derül ki, hogy már nem zavar, nem áll folyton utamba, hajlamossá is válok megfeledkezni róla, milyen hosszú időn át gyötört, próbakövem volt: újra és újra elbotoltam benne. De többet nem, minthogy felismertem. Attól belém épült. Mi több, a jobbik részemhez tartozik.

A kétarcú élet

Ami megtalálja bennem a helyét, az értékes bennem másoknak, mivel ott nyitott vagyok, áttetsző. Ott érzem át, hogy mitől és hogyan kínlódik a másik. Volt idő, amikor rossznak véltem a megpróbáltatást, vagy azt, mikor tűrni kell, még inkább, ha szolgálnom kell. Utáltam azt is, ha naivnak látszottam, vagy mikor éreztem a türelmetlenségem, vagy szigorúnak kellett lenni magamhoz, vagy istenem, bárkihez. És milyen rossznak hittem magam, mikor lustálkodtam!
Holott így nem igaz; nem úgy van az.
Ami nem megy, vagyis amitől nem haladok, azt meg kell értenem, a magamévá kell tennem, és akkor az egész megvilágosul, azután eltűnik – majd segítségként jelenik meg bennem: tapasztalatként.
De ma már tudom: akad néhány, többnyire ártatlannak és azért kívánatosnak látszó cél, élethelyzet, vagy tulajdonság, amely jónak tetszik ugyan, még a híre is jó, de ő maga mégsem az, számomra biztosan nem, helytelen élnem vele, mert rosszat hoz, betegséget, sötétséget. Lassacskán fogtam fel, ilyesmi van.
Ez a jónak vélt rossz.

Könnyű jónak vélni

Nem csak te hiszed annak. Várakozásaidat megerősíti a közvélekedés. Úgy tartják például, hogy fontos, komoly és örömteli ténye az életnek a boldogság éppúgy, mint a takarékosság, vagy a csakis szigorúan tudományos szempontok érvényesítése lelki vagy szellemi kérdésekben.
Jól hangzik.
Az élet azonban kemény leckékben részesített, mire nem csupán értettem már, de el se felejtettem többé, hogy ezek csak afféle hiedelmek: csapdák. Attól alattomosak, már-már kikerülhetetlenek, hogy évezredes, talán még annál is öregebb babonák, melyek azért élnek elevenen a tudatunkban, mert igazak – volnának, ha nem felejtettük volna el a titkukat!
A valóságos tartalmukat. Mára csupán a nevük emléke maradt: „boldogság”, „takarékosság”, „tudomány”. Nem tudjuk, e fogalmak igazában mit jelentenek. Magunknak és a magunk életében, komoly küzdelmek árán kell megkeresnünk a jelentésüket, nehogy nagy tekintélyű előítéletek kényszerpályáin tékozoljuk el kurta életidőnket, a boldogság utáni hajszában, tudatlan áldozatokként.

Kijárat az útvesztőből

Olvasóm, én gyermekem, vigaszom, a Lehetőségek könyve következő részében az átváltoztatás technikájára szeretnélek megtanítani. Arra, hogyan sikerülhet sorsod leküzdhetetlennek vélt akadályaiban, győzedelmeskedni látszó elfogultságaidban, használhatatlannak tetsző tulajdonságaidban segítségre, a barátaidra, a bajban fegyvertársaidra lelned. Akikkel együttműködve, minthogy képükben a felismert valósággal találkozol, sikerül majd kimásznod a gödörből. Ki fog derülni végül, hogy egyáltalán nem is gödör volt az, hanem az aktuális feladatod épp, amit végre felismertél. Így tehát megoldottad, végül már nevetve.
Magadon is nevetve.
Addig nehéz kitűzni a hegytetőre a zászlót, amíg mocsárnak hiszed, valami reménytelen szakadék alján. Vagyis az átváltoztatás csak akkor sikerülhet, ha másfelől a „jóság”, „engedelmesség”, „kötelesség” címkéjével ellátott vermeket, csapdákat – ha elkerülni nem is tudod, de annak látod, amik. Szembe mersz nézni a ténnyel, ahányszor kell: csapdába estél. Nem hazudsz magadnak, hacsak nem addig, míg fel nem fogod, hogy hazudsz magadnak. Tévedni gyávaság. Csak úgy szabaduhatsz ki egy rossz helyzetből, ha elfogulatlanul ítélsz felőle. Megvesztegethetetlenül. De magadat sem látod kisebbnek, mint amekkora vagy: a teremtés sorsa múlik rajtad. Éppen ezért, az egész világ ellenére is, ha kell, de megteszed, amit helyesnek tartasz. Ahelyett, amit a legtöbben tesznek.

Általában nincs igazság

Egyáltalán nem könnyű így cselekedni.
Vagyis roppant könnyű annak, akinek az egész kell. Alamizsnát elfogad, de az életből az egész kell – vagy semmi. Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent, ez a Föld, nekem azonban mindent. Itt és most akarom, az egészet. Ez itt én vagyok.
Helyesebben én leszek, ha végigmondtam Neked, amire rájöttem az elmúlt ötvenhét évben. Mindenekelőtt értsd meg, hogy „általában” nincs semmi: se jó, se rossz, sem helyes, sem helytelen. Nincs erkölcs, úgy általában véve. Minden egyes pillanat, helyzet és viszony mást ró az emberre. Az igazság személyről személyre másként s másként nyilatkozik meg. Minden ember abszolút kivétel.
Amíg ezt nem értettem, semmit nem értettem.
Nem lehet előre megmondani, mi a helyes döntés. Mikor mi. Még a Biblia tízparancsolata is csak azt tudja pontosan, mit nem tanácsol Isten. Hogy mit ajánl, az már kissé általánosabb megfogalmazást nyer. De hogy te mit tegyél ahhoz, hogy igaz ember maradhass, vagy újra az lehess, azt csak te tudhatod. Ez a felelősséged. Pontosítok, ez az én felelősségem. Szabadnak alkottak.

Az átváltoztatás alapja

A rossznak vélt jó és a jónak vélt rossz felfedezése nem azt jelenti, hogy minden viszonylagos. Az élet alanya egyszeri és hasonlíthatatlan. Ezért az élet erőszakos kioltása biztosan rossz, mint ahogyan az emberi, az állati és általában minden élet fennmaradása a Földön – és azért küzdeni – biztosan jó.
S amit magadnak nem akarsz, velem se tedd.
Az univerzum rendje mondja ezt, amelyik lehetővé tette, hogy te is itt legyél. Van jó, tehát van rossz is. Jelen vagyunk. Magunk vagyunk a mérleg nyelve, de mi válunk súllyá is – mindkét oldalon.