Hódolat a nõnek!

Sorra hangzanak el nevek, ismertek, ismeretlenek, de valahogyan egyik sem az igazi, míg valaki felveti, hogy akár többen is lehetnének a címlapképen. Ez beindítja a fantáziákat. Család, anya-fia, apa-lánya, anya-lánya, lánya-anya, meg miegyéb. „Ha már többen lennének, akkor muszáj csak nőknek lenni?” – fogalmazódik meg egy újabb kérdés. „Tényleg, lehetne rajta akár egy férfi és két nő is!” – hangzik az újabb ötlet, aztán ennek egy másik variációja is felvetődik: és ha inkább fordítva lenne? No, nem a kép, hanem az arány. Egy nő, és mellette két férfi?

Átütő sikere ugyan nincs az ötletnek első hangzásra, folytatódik a tipp-parádé, de közben egyre többet térünk vissza erre a változatra, így egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezt szeretnénk megcsinálni…
…ha találunk egy megfelelő nőt, és mellé két megfelelő férfit. Egy olyan nőt, aki emblematikusan, kortól, nemtől, divattól függetlenül mindannyiunk számára a nőt jelenti ebben az országban. Aki szép, vonzó, rokonszenves, aki méltóságteljes, akinek a tehetsége megkérdőjelezhetetlen, akit szeretnek, akinek a jelenléte még mindig sokat jelent…

Szóval eljutottunk Básti Julihoz.
Hívom telefonon, bár tudom, hogy nem a legjobb pillanat: néhány napja volt a Mesél a bécsi erdő bemutatója, néhány nap múlva utazik a családdal síelni, igazán zaklatott ez a köztes időszak, de készségesen vállalja a fotót.

Most már csupán a két fiút kéne megtalálni, akik jelenlétükkel kifejeznék a férfiak nők iránti hódolatát. Természetesen két olyan férfi kéne, akik úgyszintén emblematikus személyiségek, akik sokak szemében megtestesítik a férfiasságot, akik sármosak, jóképűek, vonzóak, és mindemellett képviseljenek lehetőleg két korosztályt is. Tehát az egyikük legyen érett, vonzereje teljében lévő férfi, a másik pedig heves, elragadó ifjú. Szóval automatikusan adódott két közönségkedvenc, két ragyogó színész, Szervét Tibor és Fenyő Iván. Ezt jól elterveztük, de a legkényesebb kérdés még hátra volt.

Básti Juli vajon hogyan fogadja, hogy a címlapon, ahol az ő sugárzó szépségének kell dominálnia, ott szerepel mellette még két sztár? És a két férfi, napjaink két bálványa, vajon miként fogadja el, hogy itt végül is mellékszerep jut számukra az ünnepelt Básti Juli mellett? Szorongva hívom őket, hogy vajon miként reagálnak. Nos, az egyikük azt mondta, hogy örömmel. A másikuk, hogy boldogan. Harmadikuk, hogy megtisztelő számára. Így még soha nem voltak együtt, de szívesen állnak össze erre az alkalomra. Hát így született meg a címlap, így jött össze három csillag, három remek ember, három nagyszerű színész, talán kicsit megerősítve, talán kicsit visszahozva a hitünket, hogy olyan, hol hamissá koptatott, hol értelmüket vesztett fogalmaknak, mint szeretet, tisztelet, tisztesség, méltányosság, kölcsönösség, alázat, van jelentőségük. Főleg nőnapon. Meg az év minden egyéb napján…

Básti Juli: „Nőnek lenni? Mindent megélni!”
A fényképezés másnapján a Nemzeti Színház öltözőjében találkozunk Básti Julival. Előadás közben van egy fél órája, amikor nincs a színpadon. Amikor először találkoztunk, a Katona József Színház öltözőjében, valóban félelmetesnek tűnt számomra. Feszültnek éreztem, bizalmatlannak, gyanakvónak, mint aki igazából nem is döntötte el, hogy akarja-e egyáltalán azt az interjút. Kérdéseimre kimérten és távolságtartással válaszolt. Néhányszor sikerült megnevettetnem valamely idétlen poénnal, és ezzel talán sikerült kicsit megenyhítenem, de addigra vége lett az interjúnak. Legközelebb a Játékszín folyosóján beszélgettünk próba közben. Meglehetősen zaklatott volt a helyzet: időnként szólították, bement a színpadra, aztán kijött, és folytattuk, ahol abbahagytuk. Egyéb szabadideje nem lévén – néhány hónappal volt a harmadik gyerek, Dávid születése után – választottuk ezt a fura megoldást, és bár roppant érdekes volt érzékelni hevességét, szenvedélyességét, kétségbeesését, hangulatainak szívkápráztató változékonyságát, de tartok tőle, a személyes élményem nagyobb maradt, mint ami ebből a cikkbe bekerült. Pár éve egy pasaréti presszóban találkoztunk. Egy méltóságteljes, megállapodott hölgy jött, azon embernek a tartásával, magabiztosságával, aki zsigereiben érzi, és sugározza, hogy sikerült a helyét megtalálnia a világban. Ebből azonban az írás csak keveset adhatott vissza, ugyanis e béke és nyugalom abból is adódhatott, hogy a tervek szerint rögtön a beszélgetés után indultak a nagy családi nyaralásra.

Most pedig? Kicsapódik az ajtó, és beviharzik az öltözőbe. „Akkor most tudunk beszélni, mert van egy kis időm a következő jelenetig!” – nyomatékosítja a helyzetet. Szavai kedvesek, szinte barátiak, mozdulatai feszülten visszafogottak, szemei szenvedélyesen vibrálnak. Melyik is ő mindebből? Vagy melyik fejezi ki leginkább a pillanatnyi állapotát? Básti Juli esetében úgy érzem, értelmetlen a felvetés. Ő egyszerre, egyidejűleg, egyazon pillanatban mindegyik. Ez adja személyének, művészetének rendkívüliségét, intenzitását, varázsát. Ez a hihetetlen dimenzionáltság, sokrétűség, összetettség. Amit most, ebben az izgalmasan szorongató helyzetben fogalmazok magamnak úgy, hogy talán maga a nőiség. Lényege, tartalma, csodája. És miközben ezt elmakogom neki, szívből
jövő, hangos kacaj tör fel belőle.

– Ennyire egyszerű lenne? – kérdez vissza.

– Lehet, hogy nem… de…

– Éppen ezt a választ vártam! Mi más választ adhatna egy férfi?! Nemrégiben láttam egy érdekes filmet valamelyik tévécsatornán. Azt bizonyították több kísérlettel, hogy míg egy nő egyszerre három-négyféle dolgot meg tud jól csinálni, addig egy férfi legfeljebb egyet…

– …és azt is többnyire elszúrja.

– De ezzel együtt az a véleményem, hogy nem egy rossz találmány a férfi, csak helytelen irányban van működtetve… Majd igyekszünk javítani rajtatok! A lényegi különbség talán onnan ered, hogy míg a férfi szerepe egy pillanat az utód nemzésében, mi magunkban érleljük, kihordjuk a gyereket. Emiatt van a nőkben több bölcsesség, gyengédség, figyelem, kitartás, érzékenység.

– Juli, te egyébként is azok közé a nők közé tartozol, akik a nőiségnek, a női létnek szinte minden fázisát, minden lehetőségét átélted, hol szenvedve, hol boldogan, hol magadba fojtva, hol indulatosan kirobbanva.

– Szerintem ezzel minden nő így van, csak őket kevesebben látják, ők nincsenek a nyilvánosság előtt.

– Ebben igazad van, de ezzel együtt te olyan vagy, aki szenvedélyektől hajtva mindenbe belevágott, mindent fokozottan átélt, mindenre reagált, akár mint fantáziájában kiteljesedő bakfis, akár mint rajongó szerelmes, akár mint lobogó feleség, magányos anya.

– Ez tény. Aztán lettem elhagyott feleség, elhagyó szerető, bújni akaró kedves, bosszúálló fúria…

– …generációk nőideálja, aztán harmóniát teremtő feleség, csodálatos anya.

– Ez persze így túlzás. De tény, hogy életem folyamán nem próbáltam semmitől sem megkímélni magamat, hogy igyekeztem magát a női létet is minden gyönyörűségével és keserűségével együtt maximálisan átélni. És igen, ha vállalja teljes egészében az ember, akkor ez sok fájdalommal is jár.

– Közlöm veled, hogy a férfilét szintén!

– Azzal a nagy különbséggel, hogy a férfi ezt meg is érdemli!

A teljes cikket a március 7-én megjelenő nőnapi Nők Lapjában olvashatjátok!