Aki megmozgatja a földet is

„Évi nem is olyan régen, másfél éven át még élet-halál között lebegett – mélyvénás trombózis, szigorú fekvés, úgy húsz kilóval lett nehezebb. De elképesztő akaraterővel összeszedte magát, és azóta az az életcélja, hogy minél több nőnek segíthessen egészséges maradni. Még az öltözőben is fekvőtámaszoznak – annyian vannak az óráin. Nyugdíjasok, kismamák is… Gyertek el, ismerjétek meg!”

Elmentünk. Oltyán Éva – akit a fenti szavakkal ajánlott a figyelmembe egy ismerősöm – tényleg energiabomba. Amint fotós kolleganőmmel leparkoltunk a kívülről vidámzöldre festett edzőterem-házikója előtt, már nyitotta is az ajtót, vezetett körbe, pattogott egyik teremből a másikba, mesélt büszkén erről az új világról, amelyet pár éve ő teremtett magának – és a gyógyulni, szépülni vágyó nőknek. Lekuporodtunk a gyerekmegőrzőben – ahol az edzések alatt az anyukája „teljesít szolgálatot”: ő vigyáz a tornázók babáira –, és Évi sebességében egy pillanat alatt visszaugrottunk az időben.

„Újra embernek akartam érezni magam”

– Huszonöt évesen – vágott története közepébe – egyik reggel egyszerűen nem tudtam felkelni az ágyból. A lábaimon semmi jele nem volt a bajnak, nem lilultak, nem dagadtak – a diagnózis: mélyvénás trombózis a fogamzásgátló-tabletta mellékhatásaként. Vérrög képződött mindkét lábamban, azonnal kórházba kerültem, és másfél évre gyakorlatilag megszűnt az életem. Az alapbetegség ráadásul nálam komoly szövődményekkel járt: több életmentő veseműtéten estem át, folyamatosan feküdnöm kellett, így nem volt nehéz tizenhét kilót híznom, ami az én alacsony termetemnél már önmagában veszélyes.

– Sokunknak a szemünket kinyitni sem lenne kedvünk ilyen helyzetben, maximum a távirányítót nyomkodni…

– Hát, én azt nem nyomkodtam, most nincs otthon tévém! Viszont olvastam – elolvastam minden könyvet, ami addig az éjjeliszekrényemen halmozódott. Óriási telefonszámlákat produkáltam, mert nem akartam kimaradni a barátaim, a családom mindennapjaiból, ők persze szorgalmasan látogattak is, ami rettentő sok erőt adott. Azért a legizgalmasabb programnak a napi zuhanyozás számított – hozzáteszem, víziszonyos vagyok… A betegség előtt ugyanolyan nyughatatlan voltam, mint most: ingatlanszakértőként dolgoztam, egész nap szaladgáltam, buliztam, a barátaimmal kirándultam – az életkedv tehát maradt. Természetesen időnként elkeseredtem, nálam is voltak hullámvölgyek, de ilyenkor mindig mellém ült valaki, aki kirángatott a mélyből, aki felrázott. Nagyon sokat gondolkodtam, teljesen átértékelődött bennem az addigi életem, éreztem, hogy mostantól valami másra is vágyom, mást is kell tennem, de még nem tudtam meg fogalmazni, hogy pontosan mit.

– Másfél év után ugyan gyógyultnak nyilváníthattak, de feltételezem, testileg iszonyú állapotban voltál.

– A súlyfelesleg már önmagában megnehezítette a dolgom. Mivel kiestem a napi mozgásból, felborult az anyagcserém, elsorvadtak az izmaim, a záróizmaim olyan állapotban voltak, mint egy többször szült, negyven feletti nőnek – ezzel kapcsolatban gondolom, hallottál már rémtörténeteket vizelettartási nehézségekről és így tovább… Szerettem volna azonnal elkezdeni tornázni, hogy újra embernek érezzem magam.

– Korábban is sokat mozogtál?

– Nem éppen, ha volt időm, edzettem, ha nem, nem, de a felépülésem után tudtam, hogy ez elkerülhetetlen. Először igen rosszul éreztem magam a termekben, fekete garbóba, bő nadrágba „csomagolva” mentem le, miközben körülöttem mindenki fitt volt és rózsaszín. Több helyet is kipróbáltam, mert láttam, hogy óriási különbségek vannak edző és edző között. Olyan embert kerestem, aki komolyan elbeszélget velem, mielőtt felküld a futópadra, megkérdezi, hogy huszonhat évesen miért nézek ki így. Akinek bizalommal mesélhetek a betegségemről, akihez bátran fordulhatok, és hihetek benne, hogy jó munkát végez. Miután megismertem pár – az én értelmezésem szerint – profi edzőt, kezdtem átlátni, milyen sokat lehet segíteni, elérni a mozgás által. Folyamatosan doppingolt, hogy változik a testem, a lelkem, és szerettem volna másoknak is továbbadni ezt az örömöt, ezt a sikerélményt. Ezért kezdtem el kitanulni a szakmát, így ma már a második helyre csúszott az ingatlanszakértői énem, és elsősorban edző vagyok, főleg mióta megnyitottam a saját termemet.





„Az egyik tanítványom ötven kilót fogyott”

– Számos szaktanfolyamon – jóga, pilates, gátizomtorna – vettél és veszel részt az alapképzésen kívül, ezekből gyúrtad össze a te egyéni stílusodat?

– Szakmailag igen, de szerintem rengeteg múlik az edző személyiségén is. Ha egy új lány jelentkezik az óráimra, én mindig megkérem, hogy az első alkalommal húsz perccel korábban jöjjön, és átbeszéljük az egészségügyi problémáit, vagy azt, hogy min szeretne változtatni. Ennek köszönhetően az óra során mindenkinek személyre szóló tanácsokat tudok adni: ezt te ne csináld, most tegyél labdát a fejed alá, otthon ezt naponta hússzor csináld meg, ha esik, ha fúj… Kizárólag olyan gyakorlatokat végzünk, amelyekre bárki képes húsz és hetven év között, és amelyekhez nem kell sok hely, hiszen általában csurig van ez a nagy terem. Mivel én pontosan tudom, milyen érzések kavarognak egy dundi, vagy már nem olyan fiatal, esetleg valamilyen betegséggel küzdő nőben, aki lemerészkedik az edzőterembe, tudom őket biztatni, lelkesíteni. Nálam nincs fáradtság, szomorúság, nekem nem lehet rossz napom, ha dolgozom – ez nagyon fontos, pedig hetente huszonöt órát tartok.

– „Vidéki” áron.

– Hogy ki tudják fizetni, hetente kétszer-háromszor el tudjanak jönni.

– A bejárati ajtón függ a dicsőségtáblátok…

– Aki hajlandó hozni magáról egy húsz kilóval súlyosabb fotót, azt örömmel kitesszük, én is ott vagyok. A legnagyobb sikerünk egy lány, aki több mint ötven kilót fogyott! Általában szülés utáni elhízással fordulnak hozzám a lányok – egyikük férje például külön bejött, hogy köszönetet mondjon, mert szerinte a felesége jobban néz ki most, két gyerek után, mint az esküvőjük napján. Depresszióban szenvedő vendégeim is vannak, a rossz testtartásból, az ülőmunkából adódó hátfájással is sokan küzdenek, akárcsak gerinc- és izületi problémákkal. Aki csak divatból jön le, az általában az első óra után megriad a kemény munkától…

„Év végén dolgozatot is íratok”

– Beszélgettem óra előtt a lányokkal, azt mondják, elvonási tüneteik vannak, ha kihagynak egy hetet, néhányan Budapestről vagy a környező városokból is átjárnak.

– Van, aki hetente kétszer jön át Nőtincsről – ő a legmesszebbről járó vendégem. Hogy miért? Nem tudom… Én egyszerűen kedvelem ezeket a lányokat, szeretek velük dolgozni, figyelni, ahogy fejlődnek (majd lesd meg a fekvőtámasznál, milyen szép karizmaik vannak!), és ahogy egyre boldogabban, magabiztosabban sétálnak be a terembe. Tudom a nevüket, ismerem a gondjaikat, időnként együtt bulizunk – legutóbb farsangot rendeztünk, de megünnepeljük a terem megnyitójának évfordulóit, karácsonyozunk is. Ilyenkor új óratípusokkal kedveskedünk nekik, például hastáncbemutatóval vagy mesedélutánnal a gyerekeknek.

– Úgy láttam, házi feladatot is adsz újabban.

– Igen, idén minden hónapban kiosztom a „tananyagot”: összeállítok egy oldalt az intimtornáról, az aerobikól, az egészséges táplálkozásról, és decemberben „dolgozatot” írunk! Aki jól szerepel, bérletet kap, és tisztában lesz azzal is, mi az a zsírégetés, melyik izmot miért fontos edzeni, miben segíti a teste működését, amellett, hogy jobban mutat rajta a bikini. Óra közben is mindig mesélek, konyhanyelvre lefordítom, amit tanultam, hogy a lányok tudják, miért szenvednek hatvan percen át, és úgy fogalmazok, hogy ne unatkozzanak, inkább nevessenek, ha bírnak. Páran az első tanítványaim közül már itt dolgoznak edzőként – rácsodálkoztak, hogy így is lehet… Ahogy a hatvanhat éves anyukámat és a hetvenöt éves apukámat is mindennap megtornáztatom!

Még több írás az e heti Nők Lapjából: • Für Anikóval virágvasárnapon » • Egy kis hazai » • Egy szeszélyes szépasszony: Barcelona »  • Halaszthatatlan halételek » • Nyelvtanulás – hasznos-e, szabad-e korán kezdeni? • Nap Hold horoszkóp » • Éjszakai pingpongcsata » • Szinbád szerelmei »