Elmebajnokság

 

A legnagyszerűbb gyerek-teljesítményekhez is kell egy kevés felnőtt részvétel: anyák, akik megveszik a kellékeket, behajtják a gyerekeken a mindennapi dolgokban való helytállást, tanárok, akik a szükséges információt hozzák. De aztán lényeges, hogy a felnőttek hagyják a gyerekeket okosan szerveződni. Akkor születnek nagy dolgok. Egy apró „információszolgálattal” kezdődött a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai körében is az elme-világbajnokság történet.

Huszonöt éve van drámatagozat a Vörösmartyban. 1994-ben az egyik drámatanár, Keresztury József figyelt föl az Odyssei of the Mind (OM) kreativitási világversenyben rejlő lehetőségekre.

– Azt mondta nekünk, az akkori legvirgoncabb drámatagozatos osztálynak: na, most legyen nagy a szátok! – emlékszik vissza Deutsch Zoltán, aki drámatagozatos diákból tanárrá lett a Vörösmartyban. – Szedjétek össze a haverjaitokat, kezdjétek el, az épp nektek való, itt aztán megmutathatjátok, mire vagytok képesek. Hihetetlenül nagy önbizalmunk volt, és biztosra vettük a győzelmet, nem is tudom, mire alapozva.

A kreativitási bajnokságra készülő csapatoknak részben egy előre megadott keretfeladatnak megfelelve kész műsort kell vinniük a bajnokságra, részben egy helyben kapott keretfeladatot kell rövid idő alatt minél találékonyabban megoldaniuk.

– A feladatunk az volt – magyarázza a tanár, aki tavaly egy hasonló vállalkozást kísért figyelemmel a Vörösmartyban „edzőként” –, hogy egy Alíz nevű karakternek el kellett jutnia egy új országba. Meghatározták, hogy ott kell vele történnie valaminek, el kell hangoznia egy saját dalnak, egy versnek, kell a jelenetbe egy tárgy, ami a színpadon nő meg, és mindennek bele kellett férnie nyolc percbe. Nálunk a színpadon megnövő tárgy egy tojásból kinövő sárkány volt. A felkészülés során elsősorban arra ment ki a játék, hogy mi jól érezzük magunkat. Pár hétvégén találkoztunk, elidétlenkedtünk, de nem nagyon történt semmi. Aztán amikor már a nyakunkon volt a határidő, egy hétvége alatt összeraktuk a darabot.

Az 1994-es csapat meg is nyerte a világbajnokságot Amerikában. A Vörösmartyban attól kezdve minden évben versenyt hirdetett az osztályfőnök a drámatagozatos osztályban, és a legjobb 5-7 gyerek nekiláthatott az OM-re való fölkészülésnek.

– Legutóbb másképp csináltuk – mondja Deutsch Zoltán. – Megadtuk a lehetőséget arra, hogy önszerveződő csapatok alakuljanak barátokból, haverokból. Három csapat jött létre, akik önállóan választottak a különböző feladattípusokból, és hozták létre az első pillanattól az utolsóig a produkciót.

– Nagyon sok elfoglaltságot jelentett: az első félévben még csak ötleteltünk, de a második félévben heti kétszer próbáltunk – meséli Csák Eszter 11.-es diák. A tanárok – az „edzőink” – az ötletelésbe és a produkció kidolgozásába nem avatkozhattak bele, csak a verseny helyszínén zajló spontán részére készítettek föl minket. A vetélkedés ugyanis két részből áll. Az egyikre a megadott kritériumok alapján föl tudunk készülni, aztán van a spontán rész, amikor mondjuk, leraknak elénk három hurkapálcikát, két vattát és egy dobozt, és azt mondják, állítsunk össze egy állatot, amelyik tud úszni vagy repülni. A tanárok főleg lelkileg edzettek minket, például, hogy miként kezeljük a csoportbalhékat, amikor mondjuk, az egyik társunk nem végzi el a feladatát, és ettől kiborulunk. Rengeteg tanulsággal járt a felkészülés. Idén, ha megint összeáll a csapat, már biztos csak olyanok lesznek benne, akik egészen komolyan gondolják a dolgot.

A legnagyobb feladat kétségkívül a csapat egyben tartása. Van olyan, aki csak saját magával van elfoglalva, és nem képes a többiekre figyelni. „Beszólogatnak” egymásnak, pontosan ismerik a pontokat, ahová érdemes „odadöfni”, hogy a másik biztosan elsírja magát. Legjobb a megelőzés, a kibeszélés, de ha már késő, akkor is akad megoldás többnyire.

– Vannak gyakorlatok, amelyek a csapatépítést szolgálják, egymás megbecsülését erősítik, de direktben nem szabad beavatkoznunk. Nem is lehetne mindent megoldani, mert ezek a gyerekek excentrikusak, szeretik magukat, ami nem baj, csak néha konfliktussal jár. De legalább megismerik magukat, és megtanulják kezelni az indulataikat.

Az egyik csapat feladata az volt: egy utazó járja körbe a Földet nyolc nap alatt, érintsen három helyszínt, ebből az egyik legyen az Északi-sark, a másik egy kitalált, a harmadik egy szabadon választott tája a Földnek.

– Mivel ez egy technikai jellegű feladat volt, meg kellett valahogyan oldanunk az utaztatást – meséli Buzsák Tamás. – Mivel egyikünk sem volt egy technikai zseni, kreáltunk egy ördögfigurát, aki – egy lepedő segítségével – utaztatta az emberünket. Az ördög úgy jött a képbe, hogy az ember éppen meghalt, és kérdéses volt, vajon a pokolra kerül-e vagy a mennybe. Az ördög persze a pokolba akarta vinni, de előtte körbe vitte a Földön, hogy lássa: mennyire rosszak az emberek.

A másik csoport – számítva arra, hogy sikerül kijutni Amerikába – angol nyelven alkotta meg a jelenetét. A feladatuk lényege az volt: szülessék kicsiből nagy. A találékony fiatalok kis könyvből készítettek nagy könyvet. A jelenetek hátterében a különböző helyszínek egy nagy könyv lapjai voltak. Ennek a pontos másolatát készítették el egy kis könyvben. Az előadásban meg kellett oldaniuk, hogy valami tárgy, lény látványosan megnőjön.

– Valamilyen növesztő szerkezetet kellett volna kitalálnunk – emlékszik vissza Bach Kata. – De a barkácsolás nekünk sem volt az erősségünk. Azt találtuk ki, hogy az egyik lánynak a színpadon, látványosan nőjön meg a haja. Ezt mágnessel oldottuk meg, mert az volt az egyetlen technikai jellegű dolog, amihez értettünk. Az egyik társunk hosszú haját sapka alá rejtettük, a lányt békának öltöztettük, majd egy tündér leemelte a varázs-mágnespálcájával a sapkát, ettől kibomlott a haja, és a béka hercegnővé változott. A történet egy erdőben játszódott, voltak benne állatok: csiga, méhecske, sündisznó, teknősbéka, gólya, meg egy fa. A jelmezekkel nagyon sokat dolgoztunk. A sündisznójelmez 10 kiló vattából készült, hegyes tüskékké sodorgattuk a vattát. A csigajelmez vattával kitömött patchwork-alakzat volt. Ezekért a jelmezekért különdíjat kaptunk az OM magyar bajnokságon.

Mindhárom csapatnak a barkácsolás volt a legnagyobb kihívás, amit gondosan igyekeztek kikerülni kiváló ötletekkel. Egyedül Buzsák Tamás barkácsolt: egy nagy állványt épített fenyőlécekből.

Meg is nyerték a magyar bajnokságot, és készültek Amerikába a végső megmérettetésre. Egyetlen apróságba nem fektettek elég munkát: a pénzszerzésbe. Úgy gondolták, ők elvégezték a feladatukat, tizenéves kamaszokként se idejük, se kapcsolatrendszerük nincsen ahhoz, hogy hatmillió forintot összekalapozzanak – ennyi kellett volna ugyanis ahhoz, hogy kijussanak az USA Michigan államába a világbajnokságra. Nagy csalódás és sírás-rívás volt, amikor az utolsó pillanatban már bizonyossá vált: nem lesz meg a pénz.

– Az igazság az, hogy mi kockáztattunk ekkorát – ismeri be Kata. – Mehettünk volna az Eurofesztre is, közelebb lett volna. De mi Amerikát választottuk. Nagyot buktunk. De aztán megünnepeltük Tatán, hogy sikerült tisztességgel fölkészülnünk: hamburgereztünk és kóláztuk, mintha Amerikában lennénk.

Idén is lesz Odyssei of the Mind bajnokság, és Magyarország rendezi az európai fordulót. A világverseny pedig Washingtonban lesz, ahová egy kicsit olcsóbb a repülőjegy. Egy kicsit.

Ecser is rendre legyőzi a nemzetközi mezőnyt Egy kutatócsoport elindult a sarkkörhöz, út közben a hidegtől megfagytak az állataik, a jéghegyek olvadnak, a jégtakaró darabokra szakadt. A tudósoknak meg kell küzdeniük az akadályokkal, szót kell érteniük a helyiekkel, és még a kutatásaikat is be kellene fejezniük Mindez lehetne egy hollywoodi film tartalma, de a valóságban szerencsére csak egy modellezett szituáció, amit a tavalyi OM németországi fordulóján kellett megoldaniuk az általános iskolás versenyzőknek. A jelenetet a legjobban az Ecseri Általános Iskola csapata valósította meg, ezzel és az otthon készített pályaművekkel ők lettek az Európa bajnokok. Az ecseri csapat szinte már legendás az OM magyarországi történetében. Eddig több magyar bajnokságot is megnyertek és Európa bajnoki címből is hármat begyűjtöttek. Pénz hiányában azonban még egyszer sem jutottak el az Amerikában rendezett világversenyre. – A tavalyi győzelmünk után elég jó eséllyel indulhattunk volna, de a szülők nem tudták finanszírozni az utazást, és nekünk sem sikerült szponzorokat szereznünk – meséli Gál Sándorné az ecseri gyerekek felkészítő tanára. A tavalyi csapat elballagott a nyáron, de nincs veszve semmi. A következő versenyen új generációval indulnak az ecseriek. Ez szinte kötelességük is, hiszen ebben a tanévben a magyar bajnokságot az ő iskolájukban rendezik meg. – A verseny hazai szervezője, a Magyar Tehetséggondozó Társaság úgy gondolta, folyamatos jó szereplésünk miatt megérdemeljük, hogy nálunk legyen a verseny. Az újabb csapatnak már csak ezért is bizonyítania kell, no meg azért is, mert a szponzorok keresését már most elkezdtük. Reméljük, az idén nem csak az európai versenyre jutunk ki, de Amerikában is megmérettethetjük magunkat!