Aktuális

Nem vágod hozzájuk a távirányítót

A magyar televíziózás nem csak béna nímandok játszótere. Szerencsére van pár arc, akik nem szambáznak két forintért flitteres tangában.

Hajós András a Magánszám című műsorban
Hajós András a Magánszám
című műsorban

Az első jelöltem rögtön picit kivétel is a fő szabály alól: Hajós András ugyanis úgy maradt vállalható arc, hogy volt egy vállalhatatlan műsora (Benne leszek a tévében!). Ezzel és a Heti Hetes néha cuppogó mocsarával együtt is Hajós egy ritka és értékes közszereplő: az önkritika és az arányérzék megtartása, a sztárallűrök hiánya nagy kincs olyan országban, ahol automatikusan sztárnak minősül minden feltöltött szájú nő.

Hajós két műsorra lehet igazán büszke – úgy, hogy mindkét műsor megbukott. A Magánszám a TV2 jobbik arcát mutatta meg, és meggyőződésem, hogy ha nem vágnak a közepébe egy kenósorsolást, ha nem csúsztatják összevissza a kezdési időpontot, és csak negyedannyi türelemmel viseltetnek, mint más, érthetetlenül sokáig erőltetett műsornál, akkor ma Hajós a csatorna egyik fő arca, a Magánszám pedig a Megasztár mellett a másik zászlóshajó lenne.

A Viasaton a KEHA (Késő este Hajós Andrással) hasonló koncepcióval indult: itt ez az ember, aki képes vicces és elgondolkodtató dolgokat mondani, a beszélgetőpartnereivel nem ad elő sem szulákos-krokodilkönnyes mélyinterjút, sem fábrys-belefojtós monológot, és olyan zenekarokat is felléptet, amelyek máskor nem láthatók a tévében.

Hajóst jó hallgatni. Tudom, hogy nála a sztori vége nem az, hogy rajta kívül mindenki hülye (sőt általában Cyrano a figura), és tudom, hogy nem fog az anyagcsere-folyamataival traktálni. Értelmiségi, és nem csak azért, mert papírja van róla.

 

Kovács Robival is csak az a baj, hogy kevés van belőle. Ennek a címlapért kajtató, csak a mutatósabb profilt odafordító, kamu sztorikat kitaláló tévés celebvilágnak nagyon jót tenne, ha Robi naivan jóindulatú habitusa kicsit „megmérgezné” őket. A Főtér műsorvezetőjének ugyanis elhiszem, hogy valóban érdekli, mit süt majd a kemencében a fejkendős néni, hogy hogyan űzték ki a törököt a faluszéli palánkvárból, és miről nevezetes a felfelé kanyarodó, macskaköves utcácska.

Abban pedig biztos vagyok, hogy ez a srác többet tudott meg és többet mutatott meg nekünk Magyarországról, mint bármelyik lufiszájú celeblány Afrikáról vagy Argentínáról. A gyerekszínészből nem egy savanyú, sikertelen felnőtt lett, hanem ma is pont ugyanaz a nyitott, rácsodálkozó gyerek, mint húsz éve volt. Azért meg külön piros pontot érdemel, hogy fogalmam sincs, ki a barátnője (azaz nem haknizták körbe a bulvárlapokat az égig érő szerelmük történetével).

Kovács Róbert és kedvese
Kovács Róbert és kedvese

Novák Péternél már a definíciót sem könnyű megtalálni, de az biztos, hogy akár táncosokat, akár énekeseket zsűrizett, akár kulturális-közéleti magazin főszerkesztőjeként, akár szerepjátékra épülő szórakoztató műsort vezetve láttuk-olvastuk, mindig érezni lehetett, hogy felelősséget vállal magáért és a munkájáért. Legújabban a Beugró miatt lehet szeretni – megteremtett és sikerrel koordinál egy műfajában unikum műsort. A Beugrót ugyanis a tehetséges színészek improvizációin túl épp az teszi minőségi szórakoztató műsorrá, hogy minden rögtönzés mögött látszik az a tudatos, komoly előkészület és állandó, segítő figyelem, amely neki köszönhető.

Ugyanez a felelősség tapasztalható akkor is, amikor a társadalmi célú kampányokban szerepel, és megválogatja, hogy nagyobb horderejű kérdésekben (így a számára deklaráltan fontos esélyegyenlőség és antidiszkriminációs ügyek kapcsán) mit mondjon. Végül pedig azt se feledjük: nem kapaszkodott bele a biztos médiafelületet és megélhetést biztosító Megasztárba sem. Riszpekt.

Novák Péter
Novák Péter

Ha pedig nemcsak műsorvezetőket osztályozunk, de olyan, a tévében is gyakran látható, példaértékű embereket keresünk, akiket szívesen engedünk be a képernyőn keresztül a nappalinkba, akkor nálam toronymagasan első helyezett Bangó Margit. Nem csupán azért, amit és ahogy énekel, hanem az érzelmi intelligencia és bölcsesség miatt, amelyet áraszt. Mindenki szeretne egy ilyen nagymamát – okosat, erőset, megértőt, hatalmas szívűt. Nagyon kevesen rendelkeznek ilyen stabil alapokkal: ha főzni kell a tévében, akkor egész ünnepséget szervez a vendégeknek, ha Alföldi Róberttel beszélget egy órát egy üres stúdióban, akkor a hátán viszi a műsort, énekel, mesél, meghatódik és mosolyog. Mert mindig önazonos, mert nem tesz fel magának hülye kérdéseket, hogy mikor mi a divat, és hogyan tudná követni. Intézmény.

Bangó Margit
Bangó Margit

Úgyhogy belőlük kéne több – addig meg bőszen dobálom tovább a távirányítót.

Tv.lap.hu »
Sztár.lap.hu »
Celeb.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top